Zwickl András: "Ekkortájt az emigrációt választó alkotók jó része számára a puszta túlélés is művészet volt"

A mű: Egy kiállítás ötletének felmerülésétől a megvalósulásig rendszerint hosszú út vezet – különösen így van ez, ha komoly nemzetközi összefogást igényló projektekről van szó. Hogyan kezdődött, majd alakult ez a folyamat a berlini tárlat esetében?

Zwickl András: A kezdeményezés ezúttal nem egyetlen intézmény vagy szakember nevéhez fűződik.

A múlt század tízes-húszas éveiben Berlinben dolgozó magyar mesterek munkássága olyan jelentős fejezete a magyar művészettörténetnek – és a képzőművészet berlini történetének is –, hogy egy ezt bemutató kiállítás gondolata több intézményt is hosszabb ideje foglalkoztat már.

Alapvetően három szinten zajlott a gondolkodás: tervezett egy ilyen, profiljába tökéletesen illeszkedő kiállítást a Berlinische Galerie; ösztönözte a folyamatot a két ország művészeti kapcsolatainak elmélyítésén és a magyar művészet ottani népszerűsítésén dolgozó berlini magyar intézet, a Collegium Hungaricum Berlin; és mi a Magyar Nemzeti Galériában is már hosszú évek óta szeretnénk ennek a korszaknak a művészetét bemutatni az érintett mesterek életének és munkásságának egykori helyszínén is.

Igazán nagy szemléje ugyanis a magyar képzőművészetnek már évtizedek óta nem volt Berlinben, a mostanihoz hasonló tematikával pedig még sohasem.

A külön szálakon futó elképzelések akkor formálódtak projektté, amikor ez a három szál összefutott; a Berlinische Galerie 2018 végén hivatalosan is megkereste Baán László főigazgató urat azzal, hogy együttműködő partnerként számítanának ránk a most megvalósuló kiállítás előkészítésében. A munkát szerencsére nem a nulláról kellett kezdeni, hiszen ennek a kiállításnak Berlinben éppúgy voltak előzményei, mint Budapesten. A német kollégákkal nagyon gyorsan egymásra hangolódtunk, jól tudunk együttműködni.