A húszszázalékos infláció habzsolja a megtakarításokat, az energiaválság miatt sorra zárnak be az intézmények. A tanárok rég nem látott elánnal harcolnak, közvetetten, az egész ország jövőjéért, az euró 430, a dollár 440, a font 500 forint felett.
Nem kérdés, hogy ezen a ponton nemzeti konzultációt indítani a leghitványabb terelés.
És ez mindig is így volt, a 2015-ös migrációs uszítás óta legalábbis biztosan. Összesen tizenegyedik alkalommal játssza el az Orbán-kormány, hogy egyeztet a néppel, ezáltal irányt mutat saját politikájának, és Európában is felmutatható népfelhatalmazást kap.
Ez a csomagolása a demokrácia még az Orbán-rezsimben is rendhagyó megcsúfolásának.
A következő hónapokban hét kérdés fogja tematizálni a kormánykommunikációt. Ezek mind egy ferde valóságba kalauzolják el a kitöltőt, amelyben a hét hónapja még jobbára ismeretlen szankció szó legalább olyan ijesztő, mint egy amerikai–magyar spekuláns vagy valaki, aki a háború elől menekül Szíriából. Az már csak hab a tortán, hogy a kormány ezeket mind megszavazta, ám szankcióellenesség hangoztatása pontosan az, amit Vlagyimir Putyin elvár a hozzá hű nyugati diktátoraspiránsoktól.
A kérdőívben elsőként arról kérdezik a nagyérdeműt, egyetért-e a brüsszeli olajszankciókkal – azokkal, amelyek alól Magyarország amúgy mentesült, amint azt le is írták a kérdéshez igazított magyarázatban.
Második nekifutásra sem sikerült értelmes kérdést feltenni. Arra kíváncsiak, egyetértünk-e a gázszállításokra vonatkozó szankciókkal, és leírják, ezeknek a lebegtetése már „nagyobb energiaár-emelkedéseket hozott, mint a háború ténye”.
Ugyanakkor gázra vonatkozó korlátozások nincsenek a szankciós csomagokban, sem azok tervezeteiben.
Az olyan rendszerek, mint Orbán Viktoré, szükségszerűen ostobák. Elűzik, tönkreteszik az okosabbakat, mindig a tolvajt fedezik. Egyvalamit tudnak: hazudni, és azt is lopott pénzből. Magukat ítélik halálra. Vélemény.
