Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Hiába a tiltakozás, hamarosan az ország minden szemete a Molé lesz. Ebből is látszik, mekkora érték a hulladék – főleg akkor, ha az Európai Unió százmilliárdokkal támogatja a kezelését. A szemétdombok láthatóan felkeltették a kormányközeli milliárdosok figyelmét is.
A kormány benyújtotta az újabb olyan törvényjavaslatot, amely a koncessziós hulladékgazdálkodás körülményeit szabályozza, és ezt újabb csapásként élik meg azok a vállalkozások, amelyek jövő júliustól már csak alvállalkozói lehetnek a koncessziót elnyert olajvállalatnak.
A problémát az okozza, hogy az évi 3,2 millió tonna települési hulladék kezelése ugyan veszteséges, viszont 600 ezer tonna ipari hulladék kis túlzással aranyat ér: jövedelmet ad annak is, akinél keletkezik, és annak is, aki hasznosítja. Ezen a jövedelmen eddig több száz cég osztozott, amelyek több tízezer embert foglalkoztatnak.
A kormány azonban kimondta, hogy
minden hulladék az államé, az pedig jövő júliustól átadja a koncessziós jogot elnyert Molnak, ezzel veszélybe sodorja ezeknek a cégeknek a megélhetését.
Bár a hulladékgazdálkodás rendszerének átalakítását akár azzal is lehetett volna magyarázni, hogy az állam ráunt a feladatra, hiszen a 2016-ban felállított állami kukaholding, amelytől a családok is megkapják negyedévről negyedévre a rezsicsökkentett számlájukat, már csaknem 100 milliárd forint veszteséget halmozott fel, valójában más történt.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
Az utcán lőtték le az Ukrán Biztonsági Szolgálat tisztjét kedd délelőtt.
Ha aggódik, az ajánlására hallgatva ne menjen ki a szabadba gyérítés alatt.