Benedek Ágota: Nem csak egy provokatív vicc könyvcímnek az Állva maszturbálok

HVG: Blogbejegyzésekből állt össze első könyve, a Rumbarumbamm. Korábban forgatókönyveket, reklámfilmeket írt. Honnan jött a könyv forma?

Benedek Ágota: A karantén alatt kezdtem el blogot írni a saját és a szűk környezetem szórakoztatására. A kör egyre tágult, majd a blogot megosztottam a nyilvánossággal, és annyira népszerű lett, hogy a megfilmesítési jogait is megvásárolták, a Libri pedig kiadta, így született a Rumbarumbamm.

HVG: Második könyvében szerteágazó témákat érint, és mindegyikbe mélyen belemegy. Miért az Állva maszturbálok címet választotta?

B. Á.: Ez nem csak provokatív vicc. A könyv egyik fejezetében kibontom azt a gondolatmenetet, miért hasonlítom az állva maszturbálást a női léthez vagy a női lét kellemetlenségéhez. Megtetszett az analógia, hogy ezt a címet egy Xanax szorongáscsökkentő gyógyszeresdoboz dizájnjára rátegyük. A kiadónak is működött a kombináció. Kicsit olyan, mint a „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát…” esete. Ha egy idegennel beszélgetnék, és ő egyből intim kérdéseket tenne fel nekem a magánéletemről, biztos, hogy nem válaszolnék. És főleg nem abban a hangnemben, ahogy egy-egy ilyen történetet a könyvemben elmondok.

HVG: Nem tart attól, hogy lesznek, akik a borító miatt nem veszik kézbe a könyvét?

B. Á.: Semmi baj, ne vegyék. Nekem fantasztikus érzés, hogy az emberek, ha akarják, kinyithatják, ha akarják, elfordíthatják a fejüket, vagy tudomást sem vesznek róla. Soha senkire sem erőltetném rá.

Libri

HVG: A könyvében megemlíti, az olvasók a legjobb barátjukként szólítják meg az utcán. Ez abból fakad, hogy közvetlen stílusban ír?

B. Á.: Úgy írtam, mintha magamban beszélnék, mintha magammal vagy egy hozzám közel álló emberrel beszélgetnék.

HVG: Hogyan lehet megőrizni ebben a műfajban a privát szférát?

Kicsit olyan, mint a „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát…” esete. Ha egy idegennel beszélgetnék, és ő egyből intim kérdéseket tenne fel nekem a magánéletemről, biztos, hogy nem válaszolnék. És főleg nem abban a hangnemben, ahogy egy-egy ilyen történetet a könyvemben elmondok.

HVG: Miért a gyászról ír, és arról, hogyan kezelhetők a mentális betegségek?

B. Á.: Arról írok, ami engem foglalkoztat. Nem azért írok ezekről, mert kényszerem van arra, hogy embereket kiemeljek saját traumájukból vagy nyomorúságaikból. De örülök, ha ezzel segítek másoknak, akárcsak abban, hogy beszéljenek erről, vagy szembenézzenek önmagukkal.

HVG: Nyíltan ír az abortuszáról, és az akkor még csak tervezett „szívhangrendeletet” is megemlíti.

B. Á.: A könyvben már érintem ezt a kérdést, de akkor megkönnyebbültem, hogy legalább ezt nem sikerült még elintéznie Dúró Dórának. Hátborzongató a könyv időzítése, hogy közben ez a két dolog ennyire összeért. Félelmetes, gusztustalan meg káros, és valószínűleg még nem is tudjuk felmérni, milyen szörnyű pszichológiai következményekkel jár.

HVG: Miért döntött úgy, hogy abortuszát a médiában is felvállalja?

B. Á.: Érdekes kifejezés, hogy felvállalja. Mindenki ezt mondja, én is így használom, pedig ez olyan, mintha elfogadnánk, hogy bűnt követtünk el. Szíven ütött, ahogy az érintett nők beszéltek róla, ezután írtam véleménycikket, és döntöttem el, ne csak a könyvben legyen róla szó.

Nézzünk pesszimistán a jövőbe! - A hvg.hu karácsonyi könyvajánlója, második rész

Indul az idei karácsonyi menet. És ugyan a háború közelsége, az anyagi nehézségek mellett megint nem lesz felhőtlen, de akkor is szeretjük. Készülünk - ajándékokkal, ételekkel, programokkal. Tartsanak velünk! Benedek Ágota: Állva maszturbálok Első könyvének a borítója rózsaszín WC-papírra emlékeztetett, az Állva maszturbáloké pedig egy xanaxos dobozra.

Azt gondoltam, ha én meg tudom fogalmazni, miért nem kell egy nőnek emiatt szégyellnie magát, akkor ezt tegyem meg, és úgy tűnik, jól döntöttem, mert a cikkem rengeteg emberre hatott.

HVG: Még mindig megosztó bizonyos témákról nőként írni. Tudatosan döntögeti a „normális nő mítoszát”?

B. Á.: Igen, megosztó, a Rumbarumbamm hatása is nagy meglepetés volt. Mivel én amerikanizált kultúrkörben élek, mindig meglep, hogy itthon, az úgynevezett fészkemben mennyire kiveri a biztosítékot, ha egy nő az emésztéséről, a vaginájáról beszél.

HVG: Mi ennek az oka?

B. Á.: Érdekes, ha valaki olyan intenzíven érez, hogy egyenesen megvet amiatt, mert a menstruációról, a méhszájamról, a szexről írok, vagy a halálról és a szülésről, és személyes frusztrációkról ezekkel a témákkal összefüggésben. Ha egy nő felháborodik azon, hogy a menstruációról írtam, az több szempontból is csavaros. Mert tulajdonképpen mivel van a baj?

Azzal, hogy az igazat mondom, azzal, hogy a női testről, az övéről is meg az enyémről is általános igazságot írok le? Vagy azzal, hogy nem úgy állok a jelenséghez, mintha szégyen vagy eltitkolni való dolog lenne? De ezek szinte mindig személyes frusztrációkról szólnak, szóval végső soron az ilyesfajta felháborodással nekem nincs dolgom.

HVG: Milyen hatások érték, hogy ennyire szókimondóan és humorosan osztja meg a külvilággal a személyes élményeit?

B. Á.: Sokkhatások! De a nagymamám például biztosan meghatározó, aki kelet-magyarországi vidéki asszonyként bátran, nyersen, harsányan és humorosan fogalmazta meg a véleményét. Persze teljesen más dolgokról, mint amikről én írok. De összességében az írás nem családi indíttatású.

Hogy vagytok, kérdezik, és máris indulhat a vérre menő politizálás a családban

Sokaknak bizonyára ismerősek a teljesen eltérő politikai néze­teket képviselő rokonnal folytatott kínos beszélgetések, netán viták, sőt összeveszések. Miért történik mindez? Hogyan lehet elkerülni? És elkerüljük-e egyáltalán?

A pszichológiában három típust említenek, amikor a gyerekeknek a családtól kapott visszajelzéssel kapcsolatos szocializációja kerül szóba. Az egyik verzió, ha a gyerekeket piedesztálra állítják a kezdetektől, akkor erőteljesen hisznek magukban, velem ez nem történt meg. Ha lenyomják őket, annak is nyilvánvaló a hatása. A harmadik, amikor dacból kialakul bennük az erőteljes feltörekvési vágy, amiért nem kaptak visszajelzést, nem törődtek velük. Az én esetemben valószínűleg ilyesmiről van szó.

HVG: Tanult pszichológiát, vagy csak érdekli a téma?

B. Á.: Pszichológiát és filozófiát is tanultam. De sokkal fontosabb az, hogy felismertem, nincs annál fontosabb, mint kibogozni magunkat, mindegy, hogy terápiával vagy anélkül. Szerintem ez elengedhetetlen. Én hiszek a terápiában. A könyvben is úgy fogalmaztam, hogy kicsit gyanús az az ember, aki legalább egyszer az életében nem fontolta meg a terápiát.

HVG: Az egyik fejezetben Senecához hasonlítja magát, Nérót pedig NER-esnek nevezi. Mennyire fontos önnek a politikai állásfoglalás?

B. Á.: Igen, a sztoikus nagyságom szorongásnaplót eredményezett. Kikerülhetetlen manapság, ha közéleti vagy olyan társadalmi kérdés kerül szóba mint az abortusz, hogy lehántsuk róla a politikát. De még hétköznapi szinteken is lehetetlen, és ebben az esetben mindent fel lehet sorolni az oktatástól a gazdasági válságon át. Amikor tejfölt veszel, észreveszed. Nem tudod elfordítani a fejed. Ezzel meg nem lehet mit csinálni, hozzátartozik az önazonosságomhoz.

Nehezen tudnám elképzelni, ha valami ennyire zavar, mint amennyire az említett dolgok, akkor cenzúrázzam magam, mert esetleg politikával kapcsolatos, és nem akarok belefolyni.

HVG: Mennyire volt tudatos a könyveiben az online-ra emlékeztető nyelvezet?

B. Á.: Érdekes dolog volt, hogyan kezeljük a nyelvi találmányaimat – hívjuk így, annak minden hízelgő és árnyoldalával. A könyv szerkesztője, Gyuricza Eszter (a Libri Kiadó vezetője) igyekezett kipréselni belőlem a szofisztikáltabb megfogalmazásokat.

Érzékeny dolog volt, hogy ketten belőjük, mi az, ami találmány, és mi az, ami roncsolja a szöveget. Mi az, ami egy szó, egy kifejezés esetében olyan újítás, ami a hétköznapi nyelvből átvett szleng, tehát érzést generál benned, és közben irodalmi kontextusban is megállja a helyét, mondjuk egy másik szóval kombinálva. Én szeretem ezeket, de nehéz az ilyesféle ötleteket átverni, mert kockázatos.

Nőies-e még a nő, aki felvállalja: ugyanúgy vannak emésztési szakaszai, mint egy férfinek?

Saját bevallása szerint az altesti poénokat emancipálja, a kiadója szerint meg ő a magyar Lena Dunham és Bridget Jones egybegyúrva. Karanténnaplója több tízezer embert derített jókedvre a járvány eddigi leghúzósabb időszakában. Forgatókönyvíró, mégis a gátlástalanul vicces blogja tette ismertté. A blogból pedig könyv készült, és már egy filmes produkciós cég is lecsapott rá.

Érzékeny az aránya, hogy kitalálsz egy olyan szókapcsolatot, mint például a „pánikpagoda”, amit említettél, ez érthető-e, eléggé leíró, befogadható. A Rumbarumbammot például soha nem akarták szépirodalomhoz sorolni, és ha ezt elkezdtük volna szálazni, az komoly irodalomfilozófiai vitákhoz vezet. Mi a szépirodalom, a szórakoztató irodalomnak van művészi értéke? Satöbbi, a szokásos.

Jólesik, ha feltűnik a szépirodalom, de az sem zavar, ha nem a legnagyobb gonddal megművelt mondataimnak van a legnagyobb hatásuk.