Molnár László András katonapszichológus: Több katona lesz öngyilkos a harcok után, mint ahányan elesnek

HVG: Az emberiség évezredek óta háborúzik, a harcoknak nem csupán fizikai sérültjeik vannak, hanem sok gyógyulásra váró lelki traumát is hátrahagynak. Mióta tartják számon ezeket a mentálhigiéniai rendellenességeket?

Molnár László András: Amióta írásos történelem létezik, azóta vannak ezzel kapcsolatos feljegyzések. Akármilyen meglepő, már a Gilgames-eposzban is lehet erre utaló jeleket felfedezni a barátja haláltusáját végignéző sumer királynál. A pszichológia lassan alakult ki, az ókorban filozófusok foglalkoztak hasonló kérdésekkel. Arisztotelész még úgy hitte, az agynak az a funkciója, hogy a levegőt hűtse a szív számára, kevéssé voltak tisztában az emberi szervezet működésével. A pszichológia mint megnevezés a XVIII. század végén alakult ki, 1879-től pedig mint a filozófiából kinőtt kísérleti tudományról lehet róla beszélni. Komoly írásos feljegyzések az első világháborútól állnak rendelkezésre.

HVG: Hogyan látták akkoriban a harctéri problémát?

M. L. A.: A világháborúkban gránátsokknak nevezték, a hidegháború elején Vietnám-szindrómaként tűnt fel a szakirodalomban. Pontos leírás még nem mindig állt rendelkezésre, de felfigyeltek arra, hogy a háború rendellenességet okozott az emberekben. Alvás-, evés- és hangulatzavar, depresszió és agresszív kitörések zavarták meg a pszichét.

HVG: Ezt nevezi a modern tudomány poszttraumás stressz szindrómának (PTSD)?

M. L. A.: A gránátsokk és a hasonló élmények akut stresszhez vezethetnek, mely rögtön fellép. A PTSD egy ezekből kialakuló, az orvostudomány által jól definiált betegség, mely a trauma után legalább egy–három hónappal jelentkezik. A krónikus PTSD három hónapon túl van jelen, a késleltetett pedig hat hónap után tűnik fel. Egy friss amerikai kutatás szerint az akut stresszel érintett embereknél 10–15 százalékban alakul ki a PTSD, és gyakran önállóan is gyógyul. De azt megjósolni, hogy ki az, akinél ez gyógyulni fog, szinte lehetetlen.