Könnyebb ma sikeresnek lenni, mint 20 éve? - új sorozat a hvg360-on
8 perc
2023.05.15. 08:00
A kétezres évek hajnalán sok tehetséges, ambiciózus magyar ért el relatíve hamar, viszonylag fiatalon olyan sikereket, amit egy szűkebb, szakmai közegen túl a nagyközönség is megsüvegelendőnek tartott. Akkoriban az is borzasztó izgalmas kérdésnek tűnt, hogy vajon mi lesz hosszabb távon ezekkel a sikeres fiatalokkal (sakkozókkal, közgazdászokkal, művészekkel, mérnökökkel, kutatókkal) később, hogyan folytatják, mit érhetnek még el. Mivel a (régi) Magyar Hírlap 2003-ban készített egy toplistát, most, húsz évvel később remek lehetőségünk nyílt arra, hogy ezeket megválaszoljuk.
A hvg360 cikksorozatában azt vesszük sorra, mi történt két évtized alatt azzal az 50 emberrel, akiket annak idején a korosztályuk legsikeresebbjeinek tartottak (A sorozat eddig megjelent részeit ide kattintva olvashatja el). Jönnek tizesével maguk a főszereplők, néhányukkal hosszabban is beszélgetünk, de előbb visszatekintünk a kezdetre. Ebben a cikkben megszólalnak az egykori zsűritagok, illetve olyan kutatók, akik mai szempontból segítenek megválaszolni a sikerrel, a tehetséggel és a fiatalok érvényesülési lehetőségeivel kapcsolatban a legáltalánosabb kérdéseket.
2003-ban még alig készültek rangsorok a magyar sajtóban. Talán csak a leggazdagabbaké létezett már, amikor az akkori (elég más) Magyar Hírlap vezetése úgy döntött, összegyűjti, rangsorolja az ország 50 legsikeresebb fiatalját. Úgy gondoltuk, ha van valami, ami a kétezres évek elején fontos, akkor a fiatalokban rejlő lehetőség mindenképpen ide tartozik.
Sztankóczy András kollégámmal készítettük el a kiadványt. A szerkesztőség tagjait bevonva választottuk ki az ötven 35 év alatti fiatalt – már meglévő eredményeik és sikereik, illetve annak alapján, amit ennek ismeretében jósoltunk nekik. Végül a zsűri rendezte őket sorrendbe – egységes szempontrendszer alapján, de nyilván szubjektíven, hiszen a sikert mérni nem fix tudomány.
De mi történt azóta ezekkel az emberekkel? Kinek volt a sikere csupán egy momentum, és ki az, akinek az indulás tényleges karriert hozott? Mennyire lettek gazdagok, hányan világhírűek, kaptak-e Kossuth-díjat, egyáltalán, számít-e az, mit gondolnak, mondanak?
Húsz év már elég a mérleghez, gondoltuk, és felkerestük őket 2023 tavaszán. Nem értünk el mindenkit, olyan is volt, aki nem szeretett volna nyilatkozni, de a többség jó érzéssel gondolt vissza a 20 évvel ezelőtti listára, és mesélt magáról, meg beszélt önmagában sikerről – mit jelentett az 20 éve és most.
Indul tehát a sorozatunk. Előbb visszatekintünk a kezdetre, megszólalnak volt zsűritagok is, majd jönnek tízesével maguk a főszereplők, néhányukkal pedig hosszabban is beszélgettünk.
És van ismét zsűri is – csak most már egyben nézzük a teljesítményt, indulást, lehetőséget, karriert.
Tartsanak velünk.
Nagy Iván Zsolt
Mi a siker?
Nehéz filozófiai kérdés, hogy mi a siker – mondta a hvg360-nak Chikán Attila közgazdász, az első Orbán-kormány gazdasági minisztere, a Corvinus Egyetem korábbi rektora és a Rajk Szakkollégium alapítója, a 2003-as zsűri tagja, aki szerint „kell hozzá személyiséghez illeszkedő pályaválasztás, sok munka, jó baráti közeg, és jó párkapcsolat is.”
Nagy Ádám kutatóprofesszor, a Fővárosi Önkormányzat ifjúságpolitikai tanácsadója Barabási Albert László véleményét idézte, miszerint a siker azon múlik, hogy a társadalom mennyire igényli vagy fogadja el egy adott ember szolgálatait, vagyis
egyfajta értékítélet, amit egyáltalán nem csak pénzben lehet kifejezni. Ebből a szempontból kifejezetten érdekes a pedagógusok helyzete, akiket egyrészt alulfizetünk, másrészt viszont a gyerekeinket, tehát az egyik legnagyobb értékünket bízzuk rájuk.
Megemlítette emellett azt is, hogy bármiben mérjük is a sikert, a történelem tele van olyan példákkal, amikor egy-egy ember annyival megelőzte a korát, hogy meg sem élhette saját sikerét, mert a munkásságát csak későbbi korok értették meg eléggé ahhoz, hogy értékelni tudják.
Mi köze a tehetségnek a sikerhez?
Közkeletű mondás, hogy „mindenki tehetséges valamiben”, de nem igaz, csak arra jó, hogy megnyugtassa „azokat, akiknek a gyereke egyébként szerény képességű, de valamiben kicsivel jobbnak mutatkozik, mint minden más területen. Így a szülő azt gondolhatja, hogy mégis csak tehetséges az én gyerekem. Nincs igaza. Ha azt mondjuk, hogy mindenki lehet jó valamiben, az már megállja a helyét” – mondta Tóth László, a Debreceni Egyetem Pedagógia és Pszichológia tanszékének nyugalmazott tanszékvezetője, aki több könyvet is írt a tehetségről kutatóként.
Szerinte száznál is több tudományos meghatározása van a tehetségnek, „de nem kell megijedni, mert ezekben nagyon sok az átfedés. Ma talán a legelfogadottabb Joseph Renzulli amerikai pszichológus álláspontja, aki az átlagon felüli intellektuális képességű, kreatív és a feladat elvégzésére erősen motivált embert nevezi tehetségnek.”
Nagy Ádám arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben ma már legalább hétféle (nyelvi, logikai-matematikai, téri, zeneit, mozgásbeli, társas és önismereti) intelligenciát meg lehet különböztetni, az iskolában többnyire csak első kettőt mérik, és a tananyag is erre fókuszál. „Igazából tehetség ígéretről lehet beszélni, de a rendelkezésünkre álló eszközök (például az iskola), nem igazán mutatják meg, hogy ezeket az ígéreteket hogyan lehetne valóra váltani.”
Könnyebb vagy nehezebb ma érvényesülnie a 35 év alattiaknak, mint két évtizede volt?
A hvg360-nak nyilatkozó egykori zsűritagokat és szakértőket leginkább ez a kérdés osztotta meg. Nagy Ádám arról beszélt, hogy a szociológiai kutatások szerint itthon a fiatalok egyre nehezebben tudják megszerezni azt az iskolai végzettséget, azt az anyagi/társadalmi státuszt, amit a szüleik el tudtak érni. Chikán pedig úgy fogalmazott:
Nehéz mindenféle területre igaz, általános megállapítást tenni, ugyanakkor azt látom, hogy ma leginkább a kapcsolatrendszerre épülő előrejutási lehetőségek dominálnak, ez pedig sokak érvényesülését megnehezíti, még akkor is, ha egyébként tehetségesek és éhesek a sikerre.
Külön kiemelte, hogy amíg húsz-harminc éve viszonylag vonzónak számítottak az államigazgatási pályák az általa ismert egyetemisták között, addig ma ez egyáltalán nem igaz. „Most olyan kompromisszumokat kívánnak ezek a pályák, amiket nem szívesen kötnek meg, ha pedig mégis megteszik, akkor keserűek lesznek tőle. Ez mindenképp nehezíti a karrierépítést és az előrejutást. Félreértés ne essék, azért így is nagyon sok olyan fiatalt láttam magam körül előrejutni, akik szépen, egyenes derékkal álltak végig mindent."
Ezekhez képest meglepő, és merőben eltérő véleményt képviselt Tóth László, aki úgy véli, ma egyértelműen jobbak a tehetséges fiatalok esélyei a sikerre, mivel a tehetségeknek ma sokkal nagyobb esélyük van arra, hogy felfedezik és fejlesztik őket. Ennek példájaként a ma elérhető állami tehetséggondozási programok (például Nemzeti Tehetség Program, Arany János Tehetséggondozó Program) létezése mellett említette meg azt is, hogy a szintén állami Tehetségsegítő Hálózathoz már több mint ezer Tehetségpont tartozik.
Külföldön vagy itthon terem a siker?
Félmilliónál is több magyar lehet külföldön, nem feltétlenül letelepedési céllal, ide tartoznak azok is, aki csak tanulás vagy rövid távú munka miatt hagyták el az országot. Közben a legfrissebb népszámláláskor az előzetes becslésekhez képest nagyjából 100 ezerrel kevesebb magyart számláltak. „Ennek az lehet az egyik oka, hogy sok fiatal vette a kalapját és odébbállt” – mondta Nagy Ádám, és hozzátette: a friss kutatási adatokból az derül ki, a migrációs potenciál nagyon erősen összefügg a kilátástalan jövőképpel.
Ez azt jelenti, hogy most már tudományos bizonyítékunk is van arra, amit korábban is lehetett sejteni: jellemzően nem azért mennek külföldre a fiatalok, ami ott van, hanem azért, ami itt nincs. Nem valahová akarnak menni, hanem innen el.
Ennek a belátása az ifjúságkutató szerint azért is fontos, mert levezethető belőle az is, hogy a néhány évvel ezelőtti „Gyere haza fiatal!"-kampány mekkora mellé lövés volt. „Nem azzal lehet visszacsábítani a fiatalokat, hogy itt van a túrórudi, ezt most is tudják. Azzal lehetne, ha el tudnák hinni, hogy az itteni jövő még sem annyira kilátástalan.”
Nagy szerint már ahhoz is szerencsésnek kell lenni, hogy Magyarországról indulva legyen valakinek tényleges lehetősége külföldi boldogulásra, miközben az emigrálók is csak a hazai helyzetükhöz képest tudnak előrébb jutni.
Chikán Attila úgy véli, hogy a külföld az értelmiségi rétegnek életminőség szempontjából sokkal többet ígér, és ez nemcsak azt jelenti, hogy többet lehet keresni, hanem azt is, hogy sokkal jobbak az élet- és munkakörülmények. Szerinte ugyanakkor egyéni beállítódás kérdése is, hogy ki mennyire kötődik a magyarországi gyökereihez (ideértve a nyelvet, a családot, a tájat és a kultúrát is), de aki számára ezek meghatározóbbak, az tehetségtől, kitartástól, sőt sikertől függetlenül mindig fog honvágyat érezni.
Arról, hogy mikor érdemes egyáltalán szerencsét próbálni külföldön, a Rajk Kollégium alapítója azt mondta: „Tessék Magyarországon szerezni egy mesterdiplomát, utána menni nyugatra továbbtanulni, akár még egy mestert, akár egy PhD-t szerezni, és utána jöjjenek haza, illetve töltsék életük egyes szakaszait ismét külföldön. Kivéve, ha valaki lényegében egész életében külföldön akar élni, neki jobb, ha minél hamarabb elkezdi azt az életet építeni.”
Karácsony Gergely: Ma már nem olyan objektív a siker
Karácsony Gergely főpolgármester húsz éve még szociológusként vett részt a listán szereplők sorrendbe állításában, s eközben az volt a legnagyobb dilemmája, hogy egy sikeres életútban mennyire azonosítható a személyes teljesítmény. „Sokan voltak jókor jó helyen, és onnan jutottak magasba, mások rossz időben rossz helyről jutottak kevésbé magasba. Melyikük tett le többet az asztalra?” – tette fel a kérdést akkor, s megjegyezte: a megmagyarázhatatlan életutakat tartotta a legérdekesebbnek, amikor valaki minden körülmény ellenére vált sikeressé valamiben.
Azt mondja, ha új nevekről kellene döntenie, akkor is e szempontok szerint mérlegelne, de nehezebb dolga lenne. Úgy érzi, húsz év alatt sokat romlott a világ és benne Magyarország, most kisebb a társadalmi felemelkedés lehetősége. „Biztos akadnak ma is olyanok – és őket nagyon meg kell becsülni –, akik az élet árnyékos oldaláról, a cigánysor utolsó kis putrijából jutnak el valahová, de az az érzésem, hogy egyre kevesebb van belőlük” – mondta, és említett egy ennél is súlyosabb problémát. „Olyan korban élünk, amelyik megfeledkezett a valódi emberi teljesítményekről és percemberkék magánéletével traktál. Olyan szinten bulvárosodott el a nyilvánosságunk, a politika meg a közélet olyan mértékben nélkülözi az erkölcsi szempontokat, hogy a sikeresség sok esetben már megvetést vált ki az emberekből.”
A főpolgármester hangsúlyozta: ma is rengeteg olyan sikeres fiatal van, aki értéket hoz létre a társadalom számára, e két dolog azonban az elmúlt két évtizedben egyre inkább elvált egymástól.
Az eredeti ötvenes listán szereplők nagy többsége esetében – függetlenül a személyes szimpátiámtól – összességében nehéz volt megkérdőjelezni, hogy hozzáadtak valamit az egész társadalom sikeréhez. Egy mai névsorról vélhetően nem ezt gondolnám.
Szerinte a húsz évvel ezelőtti fiatalok olyan történelmi korszakot éltek meg, amelyhez képest „kinyílt a világ és jól-rosszul, de mégis csak működő demokratikus társadalom jött létre. Mi tudtuk, hogy honnan indult ez az ország, viszonylag kiszámítható, perspektivikus pályát láthattunk. A mai fiatalok azonban beleszülettek a rendszerváltás utáni korszakba és egy elképesztő mértékben globalizált világba. Nem voltak úttörők, nem tudják, milyen volt kötelezően megenni a menzán az utált ételt – én a tejbegríztől a mai napig a világ végére szeretnék szaladni –, nincsenek ilyen közös élményeik. Iszonyatosan sporadikus és nagyon nyomasztó háborúkat, világjárványt és még ki tudja, milyen nehézségeket generáló világban nőnek fel, klímaszorongók.”
Karácsony Gergely szerint éppen ezért ma nehéz meghatározni, objektív szempontokra visszavezetni, hogy mit tekintünk sikernek. Az egyik véglet lehet az, hogy a sikerességünket a világ fenntarthatóvá tételének rendeljük alá, a másik pedig az, hogy milliók nézik, ahogy mások eszik a levesüket. „Egy kaotikus világban a siker is kaotikus.”