Új dokumentumok segítenek megérteni, miért nem tört ki atomháború a kubai rakétaválság idején

„Rakjunk be néhány sünit Sam bácsi gatyájába” – vetette fel Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió első embere honvédelmi miniszterének, Rogyion Malinovszkij marsallnak, amikor 1962 tavaszán a Fekete-tenger partján sétálgattak. A memoárokban megörökített kedélyeskedő szöveg arra a drámára utal, hogy abban az évben a Szovjetunió nukleáris töltetek hordozására alkalmas rakétákat telepített. A történelemkönyvekben kubai rakétaválságként feljegyzett Anadir hadműveletről máig kerülnek nyilvánosságra újabb tények, adatok, visszaemlékezések. Legutóbb két neves, főként a hidegháborúval foglalkozó, amerikai, angol egyetemeken is tanult és oktató orosz történészprofesszor, Szergej Radcsenko és Vladiszlav Zubok elevenítette fel a nukleáris összecsapással fenyegető akciót az amerikai Foreign Affairs folyóiratban megjelent cikkükben – orosz archívumokból felszabadított dokumentumokkal.

Az idő tájt dúlt a hidegháború. Európába telepített atomrakétáival az Egyesült Államok körbekerítette a Szovjetuniót, a törökországi Izmir közelében elhelyezett közepes hatótávolságú Jupiterek tíz perc alatt elérhették volna Moszkvát. A tetemes – egyes források szerint 15-szörös – amerikai hadászati erőfölény ellensúlyozására jött a hruscsovi ötlet: mi lenne, ha szovjet atomrakétákat állítanának fel az Egyesült Államok hátsó udvarában, kubai földeken?