Ha észreveszi, ha nem, működik: mire használják a magyar bankok a mesterséges intelligenciát?

6 perc

2023.10.18. 15:10

Az ügyfelek számára időnként látható, néha láthatatlan, de mindenképpen érezhető eredményekkel jár, hogy a hazai bankszektornak is egyre több szereplője vetette bele magát a mesterséges intelligencia alkalmazásába.

HVG AI – mesterséges intelligencia / 2023. ősz
Megjelent a HVG mesterséges intelligenciával foglalkozó kiadványának második száma. Itt olvashatja.

„Előbb a bank költözött be a mobilokba, aztán a bankár is.” Nehéz jobban összefoglalni az elmúlt időszak történéseit Németh Balázsnál, a K&H innovációs vezetőjénél, aki júliusban utalt így a bank Kate néven néhány hónapja bevezetett digitális asszisztensére. A legfrissebb adatok szerint a folyamatosan okosodó Kate-tel az ügyfélkör 65 százaléka már találkozott, 6,5 százaléka pedig havi szinten igénybe is veszi. Kérdéseikre – akár írásban, akár szóban – szabatos magyarsággal igyekszik válaszolni az személyes digitális asszisztens. (Segítségével immár szóban is lehet pénzt utalni.) Hogy az emberi nyelven megfogalmazott segítségre miért van szükség, az jól illusztrálható a harmadik legnagyobb hazai kereskedelmi bank mobilalkalmazásával: a bevezetés óta eltelt évtized alatt hatvanra nőtt az elérhető funkciók száma, így sokszor jól jöhet, ha egy „valaki”-érzetet nyújtó valami segít az eligazodásban.

Kate és a hasonló, MI-alapú rendszerek sajátossága, hogy tévedéseiknek is örülnek a fejlesztőik: az ügyfél válaszaiból folyamatosan tanulnak, így egyre összetettebb dolgokat lehet elvégezni velük. A K&H mobilbanki segédjének aktuális repertoárjában az elfelejtett PIN megadása, a bankkártya fizetési limitjének módosítása vagy a biztosítás megkötése és díjának kifizetése is szerepel.