Az emberijog-védelem globális rendszere omlik össze épp a szemünk előtt, írja szerzőnk.
„Előre és felfelé nézek, tekintetemet nem veszem le a horizontról, még akkor sem, ha a szűk börtöncella falai eltakarják azt” – mondta néhány hónapja Nargesz Mohammadi, aki most vasárnap vehette volna át Nobel-békedíját, ha nem tartaná börtönben az önkény. Az iráni nőjogi aktivista sínylődését ismerve a szavaiban rejlő elszántság inkább tűnik rögeszmének, mintsem józan kitartásnak. Romló egészséggel épp 16 éves börtönbüntetését tölti. Az 52 éves nő tucatnyi ügyben eddig összesen 31 év börtönbüntetést kapott. Kamasz gyerekeit 8 éve nem látta, és – hacsak nem történik csoda – középkorú, meglett emberek lesznek, mire anyjukkal ismét találkozhatnak.
Az senkit sem lep meg, miért kell egy emberi jogi aktivistának az életét börtönben, halálos veszélyek között leélnie: Iránban „rendszerellenes izgatással” vádolták, nem nézték el neki a kötelező hidzsáb elleni tiltakozást, a halálbüntetés eltörléséért kifejtett aktivizmust, a magánzárkába zárt, fizikailag és pszichikailag megkínzott emberek jogaiért folytatott küzdelmet.
Mintha személyes történetében mondaná fel a kormánypolitika kritikáját, olyanok Füle Zsigmond első tapasztalatai a munka világában. Ő az a 18 éves, bácsborsódi fiatal, aki keresztkérdéseket tett fel Lázár Jánosnak bajai fórumán, és panaszára, miszerint keveset keres, a miniszter úgy válaszolt: rossz helyen dolgozik.
Ismeretlen tettes ellen folytatnak nyomozást.
A Pentagon közölte, hogy világszerte felülvizsgálják az USA valamennyi szövetségesének szánt szállítmányokat.
A szerbiai hatalom és a több városban előrehozott választást követelő diákmozgalom is radikalizálódik.
