Az „elszaródó” internet és a csajsziökonómia – a transmediale digitális művészeti fesztiválon jártunk

A berlini központú transmediale fesztivál minden év elején kitűnő alkalmat biztosít arra, hogy számot vessünk az elmúlt időszak digitális kultúrát érintő fordulataival, illetve teret biztosít annak is, hogy mindezek alapján megpróbáljunk jóslatokba bocsátkozni, mi is várható a közeljövőben. Ahogy azonban online és offline tapasztalataink elválaszthatatlanok egymástól, ezen jóslatok sem lehetnek hermetikusan a mobilképernyők mögé zárva:

ami ugyanis a digitális és közösségi platformok tartalmainak végeláthatatlan mocsarában történik, az messzemenőkig határozza meg azt, ahogyan az egyre bizonytalanabbá váló világ talaján navigálni próbálunk.

Ráadásul az algoritmusok nemcsak olyan, ártalmatlannak tűnő ügyekben igyekeznek befolyásolni minket, mint hogy bevásárláskor mi kerüljön az online vagy épp testet öltött kosarunkba, de abban is komoly szerepet játszanak, hogy politikai választásokon, vagy épp háborús konfliktusokban kinek az oldalán köteleződünk el – ki „csak” szimpátiával, ki vaskosan a zsebébe nyúlva, pénzügyi támogatások formájában.

Két évvel ezelőtt a fesztivál központi fogalmai az ellenszegülés, ellenállás és az elutasítás voltak: a szervezők akkor arra keresték a választ, hogy a bojkott és a sztrájk által lehetségessé válhat-e a digitális világ monopóliumai helyett alternatívák kikényszerítése. Az idei kiadás e tekintetben sokkal kevésbé tűnt forradalminak; inkább a tőke mindent behálózó ereje, a technológiai platformokkal szembeni tehetetlenség érzése, a tartalomgyártás, és úgy általában véve az önérvényesítés nihilje hatotta át a programot.

Nincsenek utópisztikus víziók a digitális világgal kapcsolatban, az jelen pillanatban úgy fest, hogy menthetetlenül elszaródott

– élve az idei Marshall McLuhan Lecture előadójának, Cory Doctorownak a kifejezésével (enshittification), amely 2023-ban, a korszellemre erősen rákapcsolódva, letarolta a digitális kultúrával foglalkozó sajtót.