Tartós párkapcsolatban előfordul, hogy olyan mértékben fordulnak egymás felé a pár tagjai, ami egyrészt elszigeteli őket másoktól, másrészt teljesíthetetlen elvárásokkal terheli meg a kapcsolatot. A következő történet arról szól, hogyan lehet újra kinyitni egy bezárkózott kapcsolatot, anélkül, hogy az összetartozás élménye kárt szenvedne.
Különböző kapcsolataink különböző szerepeket töltenek be az életünkben. Nem várjuk el a barátunktól, hogy anyánk helyett anyánk legyen, vagy egy meghatározó tanártól, hogy más legyen, mint a mesterünk. Természetesnek vesszük, hogy ezek a szerepek nem kizárólagosak, és bár átfedésben lehetnek, a helyzet és a társadalmi elvárások nyilvánvalóvá teszik, hogy azokat több személy tölti be.
Különböző okai lehetnek annak, hogy tartós párkapcsolatban miért kerül egyre több szerep a pár tagjaira. Mitől válik a szerelmem nemcsak a társammá, de az egyetlen lényeges kapcsolattá? Az egyik ilyen ok lehet az új környezet, amelyben a megszokott személyek hiánya és az új helyzet kihívásai annyira egymás felé fordítják a pár tagjait, hogy a többiek – éppúgy a jelen, mint a múlt fontos személyei – kívül kerülnek a látókörön.
Orsi története
„A szüleimet nem érdekelte, hogy mi van velem – meséli a harmincas évei elején járó Orsi. – Állandóan dolgoztak. Volt a nyolcórás állásuk, meg a másodállásuk, meg a telek, és egyikből rohantak a másikba. Nem is értem, minek születtünk meg mi a húgommal. Tán véletlenségből. Kaja meg tiszta ruha mindig volt otthon, és a befizetésekre is mindig kitették a pénzt, de nem emlékszem, hogy akár egyszer is elbeszélgettem volna valamelyikükkel. Igazából eszembe sem jutott, hogy bármit tőlük kérdezzek meg. Hogy? Írjam le, és tegyem ki a konyhakredenc sarkára? Egyszer tesztelni akartam őket, vajon észreveszik-e, ha nem teszem ki a bizonyítványomat, de a húgom kitette, úgyhogy a következő levélben reklamáltak, hogy hol az enyém, alá akarják írni. A jegyek nem nagyon érdekelték őket, bár mind a ketten viszonylag jól tanultunk, nem tudom, mi lett volna, ha nem.
Petivel már a középsuliban összejöttünk, és talán egy kicsit nemcsak belé, de az egész családjába is beleszerettem, olyan üvöltő volt a különbség a mienkkel összehasonlítva. Öten voltak tesók, és az anyukája nem dolgozott, úgyhogy amikor hazaértünk a suliból, akkor nemcsak a bableves, de az anyukája is ott várt. És beszélgettünk! Ahányan épp otthon voltak, annyian. De mindenki tudott mindenről, hogy kinek volt épp húzós dolgozata vagy fontos meccse. És rá is kérdeztek, és drukkoltak, és együtt szomorkodtunk, vagy épp ünnepeltünk. Egyre többet voltam náluk, aztán az érettségi után oda is költöztem. Petivel azóta is együtt vagyunk. Csak épp Vera mama nincs már velünk. Négy évvel ezelőtt hirtelen meghalt. Szívroham.
Már előtte is gondolkoztunk, hogy kiköltözünk, de utána hirtelen nem volt miért maradni. Most itt vagyunk Németországban, egy kisvárosban hármasban a kisfiunkkal, akinek nincs nagymamája. Pedig hogy elképzeltem! Nekem meg nincs pótmamám, meg egyáltalán senki, csak Peti. Ő a mindenem.”
Megterhelő elszigeteltség
Kisgyerekkel nemcsak idegenben érezhetik úgy a nők, hogy az egyetlen ember, akire támaszkodhatnak, az a párjuk, de ebben a helyzetben az elszigetelődés még erőteljesebb. A barátok, ismerősök akár sok száz kilométerre lehetnek, a nyelvi nehézségek és a munkahely hiánya pedig megnehezítheti az új kapcsolatok kialakítását. Nem csoda hát, ha a partnernek kell az összes szerepet betöltenie: a legjobb barát, férj, szerető, apa, ügyintéző és lelki társ. Aki mindig rendelkezésre áll, miközben a megváltozott helyzet – új családtag, új szerepkör, megnövekedett anyagi terhek, esetleg új munkahely és idegen környezet rájuk is extraterhet ró. Ebben a helyzetben jó, ha felmérjük a személyes kapcsolódási lehetőségeket – különböző meetup csoportok, szülőtársak, szomszédok – és a régebbi ismeretségeket, amelyeket akár online fel lehet eleveníteni. Ezek mellett azonban nagy szerepük lehet azoknak a személyeknek is, akik – bár már nincsenek velünk – a múltban meghatározók voltak.
Orsi és Peti párterápiára jöttek, mert az elszigetelődés megterhelte a kapcsolatukat, az egymással szemben támasztott elvárásoknak nem tudtak és egy idő után nem is akartak megfelelni. Az idegen környezetben épp elég volt megpróbálni alkalmazkodni a kulturális és szakmai követelményekhez. Szerencsére németül már mind a ketten meglehetősen jól beszéltek, sokszor jártak az országban. Peti egy nagy kórházban kezdte építeni a külföldi karrierjét, Orsi szabadúszó grafikusként próbált német megrendeléseket is szerezni. Úgy képzelték, nem baj, ha ez nem történik túl gyorsan, a kisfiuk érkezése úgyis lelassítja majd a folyamatot, most Peti karrierje az első, aztán néhány év múlva majd Orsié következik. Elvileg nem volt rossz az elképzelés, csak a terhek bizonyultak túl nagyoknak.
Felidéző beszélgetések
Vákuumban érezték magukat, amiben már az egymás felé fordulás is azt jelentette, hogy nincs más, egyedül vagyunk. A praktikus segítség és kapcsolati lehetőségek feltárása mellett nagy szükségük lett volna azokra a megtartó, bátorító személyekre, akik formálták a személyiségüket, akik értékelték volna az eredményeiket, támogatták volna őket a küzdelmeikben. Emlékük akkor is erőt adhat, ha ők maguk már nem vehetnek tevékenyen részt az életükben. Erre épít a narratív terápia felidéző beszélgetésének technikája.
Orsi elbeszéléséből könnyen adódott, hogy az egyik ilyen személy Peti anyukája lehet. Elkezdtünk hát rá emlékezni. Kértem Orsit, mesélje el, mi mindent csináltak együtt, miket meséltek egymásnak, mi mindenről beszélgettek a bableves fölött. Egy-egy emlékezetesebb estét részletesen, szinte szóról szóra felidéztünk. Orsi emlékezetében sok fontos mondat megmaradt, így nem volt nehéz felismerni, mi mindenben formálta ez a kapcsolat a személyiségét, a világról alkotott véleményét. És hogy hol mindenhol lelhető fel a mindennapjaiban mindaz, amit Peti anyukájától tanult, még akkor is, ha ezt annak idején észre sem vette: egyszerűen csak beépült, mert olyan személy adta a mintát, akivel fontosnak és értékesnek érezhette magát.
A beszélgetés során a veszteségről, hogy most nem lehet velük, a tőle kapott kincsek hatalmas tárházára került a hangsúly, és hogy milyen élő ez az örökség. A nehezen, sírósan induló beszélgetés Peti anyukájának és Orsi hozzá fűződő kapcsolatának ünnepévé változott, majd újabb fordulatot vett, amikor arról kérdeztem Orsit, vajon milyen hatással volt ez Vera mamára.
Megerősítő emlékek
Ez a kérdés gyakran meglepi az embereket, pedig minden kapcsolatban, akármennyire különbözőek is az erőviszonyok, a hatás kölcsönös. Mindenkire hatással van az akár pozitív, akár negatív visszajelzés a cselekedeteiről, az interakcióiról. Megerősítheti vagy elbizonytalaníthatja a szerepében. Egy nagymama az unokái mosolyától válik igazán nagymamává, ahogy egy szigorú tanár a tanítványai félelmeitől. Hogy melyikük mit kezd ezekkel a visszajelzésekkel, az persze már újabb kérdés, de az oda-vissza irányuló hatás minden interakcióban jelen van.
Orsi annyira nagyra értékelte az anyósát, hogy fel sem merült benne, hogy az ő szeretete, tisztelete és csodálata hatással lehetett Vera mamára. Petit kellett segítségül hívnunk, aki elmesélte, micsoda lelkesedéssel mesélt az anyukája az apukájának fiuk fantasztikus barátnőjéről, mielőtt vele is megismerkedett a lány. Milyen örömmel főzte a kedvenc ételeit, milyen sokat jelentett neki, hogy valaki, aki nem a saját gyereke, közvetlen tudott lenni, és megosztotta vele a gondjait. Lassan Orsinak is eszébe jutottak azok a mosolyok és nevetések, amelyek arról árulkodtak, milyen jólesett az ő szeretete az anyósának. Ez a felismerés nemcsak határtalan örömmel töltötte el Orsit, de meg is erősítette, fel is emelte, hiszen kevés jobb érzés van annál, mint hogy hozzátehetünk valakinek az életéhez.
Egy kis szék
Ezután arra tértünk rá, vajon mit mondana, hogyan reagálna most Vera mama arra, amit elértek. Mivel biztatná, és esetleg mit kifogásolna az életükben. Milyen megjegyzései lennének, min mosolyogna, hogyan játszana az unokájával, és milyen példát mutatna ezzel a fiának és a menyének. Végül találtunk neki egy kis széket a lakásban, ahova mindig el lehet őt képzelni, hogy tanácsot adjon, vagy egyszerűen egy kicsit megnyugtassa őket a jelenlétével.
A beszélgetés Petinek is nagyon sokat jelentett. Nemcsak azért, mert az édesanyjára emlékeztünk, hanem mert most vált világossá számára, milyen sokat jelentett ez a kapcsolat a feleségének, és hogy mennyire nem volt esélye sem, hogy ezt a sok mindent ő egy személyben pótolja. A beszélgetéssel hatalmas teher került le a válláról, még akkor is, ha később gyakran közösen emlékeztek az édesanyjára. A következő alkalommal vele jártuk körbe egy számára fontos személyhez fűződő kapcsolatát. Ez nem volt annyira katartikus, de szintén megerősítő volt, és Orsinak a párja új oldalát mutatta meg.
A két új emberrel kicsit fellazult a kettősük, anélkül, hogy az egymáshoz fűződő kapcsolatuk meggyengült volna. Sőt, újra örülhettek azoknak a pillanatoknak, amiket legjobban a másikkal együtt szerettek megélni: a nagy nevetéseknek és békés hallgatásoknak, a közös főzéseknek, a gyengéd szeretkezéseknek.
Hajdu Judit
A szerző weboldala
https://judithajdu.com/
Olvasnivaló
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
