Szülőként az egyik legfőbb célunk, hogy a gyerekeink jól érezzék magukat a bőrükben, tudják becsülni magukat, hogy majd felnőttkorukban könnyedén megbirkózhassanak a nehézségekkel. Amilyen egyszerű elhatározni, olyan nehéz mindezt kivitelezni.
Erősen teljesítménycentrikus világban élünk, az önbizalom megerősítését sokszor nehéz elválasztani a teljesítménytől, holott erre óriási szükség lenne. Ha a dicséretet, a pozitív megerősítést mindig a jó teljesítményhez kötjük, akkor a gyereknek nem tudunk valódi, stabil önbizalmat adni. A stabil önértékelés ugyanis akkor tud kialakulni, ha a megerősítések mindig egyénre szabottak: a gyerek életkorához, fejlettségéhez és a személyiségéhez igazodnak, nem pedig általános elvárá- sokhoz vagy teljesítményhez.
Óriási nyomás nehezedik a szülőkre. Mert folyton csak azt halljuk, hogy mik az elvárások, hogy a gyerekünknek már mennyi mindent kellene tudnia. Hogy mások gyereke már korábban beszélt, járt, lett szobatiszta, vagy tanult meg olvasni, úszni, sikerült a nyelvvizsgája. Manapság az anyaság, a gyereknevelés és a gyerekfejlődés is versenyszerű lett. Annyi helyről halljuk az összehasonlításokat, a „bezzeg” történeteket, hogy nehéz függetleníteni magunkat tőlük. Így viszont sokan azt hiszik, akkor teszik a legjobbat a gyerekkel, ha az elvárásokhoz igazítják. Ha siettetik a fejlődését, ha minél több mindenre tanítják őt, lehetőleg minél korábban. Azt gondolva, hogy minél több produktumot tudunk a gyerekből kihozni, annál könnyebben boldogul majd sikerrel a világban.
Nem elég jó?
Több gond is van ezzel a szemlélettel. Mindenekelőtt tudnunk kell, hogy az állandó teljesítménykényszer szorongást okoz, a szorongás pedig megöli a kreativitást és rontja a teljesítményt. Ha a gyerekben az elvárásainkkal szorongásokat okozunk, nem fogja tudni a legjobbat kihozni magából, a szorongástól nehezebben küzd meg a nehézségekkel.
Ráadásul, ha a gyerek azt érzi, hogy mindig csak még többet és még jobban kellene tudnia, még gyorsabban kellene fejlődnie, akkor azt is érzi, hogy ő nem elég jó. Hogy mindig jobbá akarjuk faragni. Ez viszont erősen rombolja az önbizalmát. Mert ez a hozzáállás a legjobb szándék ellenére is azt üzeni neki, hogy még ügyesedned kell, még nem vagy elég jó. Ami pedig a gyerek gondolkodásában könnyen összemosódik azzal, hogy nem eléggé szerethető.
A gyereknek már önmagában az is frusztráló, hogy még sok mindent nem tud, amit a felnőttek, hogy sok mindenben ügyetlenebb. Erős önbizalmat azzal adhatunk neki, ha ezt az érzést folyton a lehető legkisebbre csökkentjük. Ha azt éreztetjük vele, hogy úgy jó, ahogy van. Ha minden apró lépcsőfoknak örülni tudunk, és soha nem máshoz, csakis saját magához viszonyítjuk. Ha sokkal erősebben hangsúlyozzuk, amiben ügyes és jó, és nem a hibákat javítgatjuk folyton.
A fantázia végtelen szabadsága
Az ovis gyerekek rajzát mindig lehetne korrigálni, de egyrészt teljesen fölösleges, másrészt ártalmas. A gyerekrajz attól meseszép, hogy nem szabályos, hogy bármi bármilyen színű és formájú lehet, hogy még semmi sem szab korlátot a végtelen fantáziának. Amikor a kisgyerek rajzol, látja, hogy ő még nem tud úgy rajzolni, ahogy a felnőttek. Ha erre az alapból frusztráló érzésre ráerősítünk azzal, hogy azt mondjuk, az egér nem lehet nagyobb a cicánál, nemcsak a kreativitását gátoljuk, hanem az önbizalmát is csorbítjuk. Mivel a gyerek – kiskorban különösen – az érzelmeivel rajzol, ezért sem a méreteknek, sem az arányoknak, sem a színeknek nem kell valósághűeknek lenniük. Ha ő még csak firkálni tud, akkor nem szerencsés a közös rajzoláskor zseniális háromdimenziós rajzokkal lenyűgözni őt. Akkor teljesen fel tud oldódni, akkor semmilyen teljesítményszorongás nem csorbítja sem az élményt, sem az önbizalmát. Sok gyereknél tapasztalom, hogy elmegy a kedve a rajzolástól, mert zavarja, hogy a felnőtteknél ügyetlenebb. Amikor közösen rajzolunk, játszunk, focizunk, barkácsolunk a gyerekkel, fontos, hogy a tevékenységet az ő képességeihez igazítsuk.
A kisgyerekkor szóljon a szabad játékról és az olyan tevékenységekről, amelyeknek nincs konkrét céljuk, pusztán örömet okoznak. Hogy amíg a képességeik fejlődnek (fejlesztés nélkül is), addig is ügyesnek érezhessék magukat.
A lélek adja
Azért sem volna szabad az elismerést teljesítményhez kötni, mert a rajzoláshoz hasonlóan a kiskori tevékenységek szinte mindegyike sokkal inkább szól a gyerek önkifejezéséről, mint a képességeiről. A kicsik ilyenkor nem feltétlenül adják bele minden tudásukat, képességüket, sokkal inkább az érzelmi, a lelkivilágukat, szívüket-lelküket teszik bele. Éppen ezért kell óvatosan bánni a korrigálásokkal, kritikus megjegyzésekkel, hiszen amikor a gyerek alkot nekünk valamit, a lelke egy részét adja. Ezért nekik a kritikus megjegyzések sokkal többet jelentenek holmi apró észrevételnél, mert nem értik, mi a javítandó, fejlesztendő terület, csak annyit érzékelnek, hogy nem elég jók, hogy nem tudnak a szüleiknek örömet okozni, vagy hogy csalódást keltenek.
Ezért is lenne jó visszafogni a manapság divatos, egészen pici korban kezdődő fejlesztéseket, siettetéseket. Az egészséges gyerek nem szorul fejlesztésre, még játékos fejlesztésre sem. Biztonságos, szerető közegben magától fejlődik. A fölösleges fejlesztés és siettetés folyamatos frusztrációt okoz benne, állandósult „nem tudok megfelelni” és „jobbá kell válnom” érzést. Természetesen bármelyik gyerek fejlesztésre szorulhat valamiben, ám ilyenkor is tanácsos arra figyelnünk, hogy véletlenül se érezze magát ügyetlennek, hibásnak.
Maradjunk szülők
Különösen fontosnak tartom, hogy amennyire csak lehet, a szülő mindig maradjon csak szülő. Hogy a gyereke életében kerülje az olyan szerepeket, amikor tanítani, gyakoroltatni, edzeni, javítani kellene őt. Ahhoz, hogy a gyereknek stabil önbizalmat tudjunk adni, sokat segít, ha a szülei mindig gyönyörködnek benne, ő pedig azt érzi, hogy a szülők szeretetének, rajongásának nincsenek feltételei. Nem javítgatják a beszédhibákat, nem lesznek a gyerekük korrepetitorai, fejlesztői, gyógytornászai, tanítói, edzői, vagy zenetanárok otthoni „képviselői”. Tudom, hogy sokszor muszáj otthon együtt gyakorolni, de ilyet csak akkor érdemes tenni, ha elengedhetetlen, és ilyenkor is lehet figyelni arra, hogy csak szülőként segítsünk. Nem a szülők dolga az elvárások kifejezése, a szigorúság, és a legjobb produktum kicsikarása a gyerekükből. Ezt lehetőleg hagyjuk meg a szakembereknek.
Ahhoz, hogy a legstabilabb önértékelése legyen a gyereknek, nem kell csecsemőkortól felkészíteni a jövőre, sem folyton tökéletesebbre, fejlettebbre csiszolgatni. Ha pici korától megtapasztalja a feltétel nélküli szeretetet, a szülei rajongását és elfogadását, akkor az önbizalma erős alapok fog épülni. Ehhez még sokat hozzátehetünk azzal, ha az erősségeit hangsúlyozzuk, ha mindig csak saját magához viszonyítjuk, ha a fejlődése minden apró lépcsőfokának örülni tudunk, és ezt ki is fejezzük. Minden gyereknek jár, hogy legyen legalább egy ember, akinek mindig ő a legszebb, legokosabb, legügyesebb és legimádnivalóbb. Teljesen függetlenül a képességeitől, a teljesítményétől és a jelenkor túlzó elvárásaitól.
TIPPEK A GYEREK ÖNBECSÜLÉSÉNEK FEJLESZTÉSÉRE
Sebestyén Eszter
OLVASNIVALÓ
Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
