Hősök vagy gonosztevők? Szapolyai János, akit csábítóan könnyű gyűlölni
17 perc
2024.08.30. 17:30
2024.08.30. 19:23
Szűk hetven esztendő alatt kétszer is előfordult a középkori Magyar Királyság történetében, hogy egy semmiből jött és hirtelen naggyá vált família második generációja királyt adott az országnak. Az első Hunyadi Mátyás volt, a második Szapolyai János. Ezen felül is több közös pontot találni a két uralkodó között, ám ezeket mind felülírta az örökségük. Mátyás egy erős királyságot hagyott maga után, amelyik korábban eredményesen dacolt a régió két nagyhatalmával is, János után viszont az országnak csak egy szelete maradt, ami jóformán addig is csak azért lehetett az övé, mert sem a Habsburgoknak, sem az Oszmán Birodalomnak nem volt kellő ereje a tartós megszállásához.
Pozsegától délre, nem messze a horvát–bosnyák határtól van egy kicsi, egyutcás falu, amit Zapoljénak hívnak, és a 2021-es horvátországi népszámlálás adatai szerint 353 lakosa van. Ennek a falunak az egyetlen utcáját pedig egy bizonyos Ivan Zapoljáról nevezték el, aki nem más, mint a nálunk Szapolyai János néven ismert, vitatott emlékezetű magyar uralkodó.
Első ránézésre János királynak valóban komoly bűnlajstromért kell felelnie, már az uralkodása alatt is, de különösen az azóta eltelt évszázadok folyamán szinte mindenki megtalálhatta benne azt a vonást, ami miatt könnyű szívvel könyvelhette el egy hataloméhes, országrontó, nemzetáruló, hovatovább királygyilkos, felelőtlen gazembernek.
A közvéleményben róla kialakult kép annyira egyöntetűen negatív, hogy óhatatlanul felmerül az emberben a kérdés, hogy ezen bűnöket János valóban mind elkövette-e, vagy csak a középkori független Magyar Királyság pusztulása miatt rajta a legkönnyebb elverni a port?
Mint mindig, ezúttal is a legfrissebb történettudományi kutatások segítségével igyekszünk választ adni erre a kérdésre és megnézzük azt is, hogy milyen ember volt Szapolyai János, Magyarország utolsó nemzeti királya.
Egyetlen generáció alatt a semmiből a csúcsra
A korábban említett horvátországi Zapolje falu neve a középkorban egy nagyobb régió neve is volt egyben, ami a Psunj-hegység és a Száva között terült el és több településsel is rendelkezett. Egy későbbi kimutatás szerint itt voltak birtokai annak a családnak, amelyik később Szapolyai néven vonult fel a magyar történelem színpadára.
Az első fontos figurája ennek a családnak a XV. század első felében egy Vajdafi László nevű ember volt. Mielőtt továbbmennénk, érdemes megjegyezni, hogy a korszakban a vezetéknév még egy meglehetősen képlékeny dolog volt, gyakran nem származásra, hanem egy korábban betöltött méltóságra utalt. Ebben az esetben azt jelentette, hogy László úr apja valamilyen vajdai vagy alvajdai tisztet tölthetett be, valahol, valamikor.
Ez egyébként megfigyelhető a későbbiek folyamán is, például a leendő János király apját sokáig Kincstartó Istvánként tartották számon, holott soha egy percig sem volt kincstartó, ellenben Imre bátyjával. Magyarán a Kincstartó István annyit jelölt ebben az esetben, hogy a kincstartó öccséről van szó, de a később nádori címig emelkedett Szapolyai István fiát is egy időben Nádorispánfi Jánosnak nevezik a korabeli források.
De térjünk vissza a horvát–bosnyák határvidékre. Tehát, itt élt Vajdafi László, akinek három fia is született, Imre, István és Miklós. Imrét az 1450-es évek közepén már Hunyadi János titkáraként látjuk viszont. Imre deák (ez a korszakban ritkaságnak számító írni és olvasni tudó ember mellékneve volt) művelt, több nyelven beszélő, amolyan menedzsertípusú ember volt, akinek jó érzéke volt a pénzügyekhez és kiváló szervezőtehetséggel is rendelkezett.
Persze Imre deák gyors felemelkedése az utókornak is szemet szúrt, volt olyan történész, aki felvetette, hogy a kétségtelenül tehetséges ifjú valójában Hunyadi János balkézről született fia volt, ám a legújabb szakirodalom ezt az elképzelést elveti, és helyette bemutatja, hogy Vajdafi László családja különféle, Hunyadi-familiárisokkal való rokoni összefonódások miatt nyerhetett belépőt a kormányzó udvartartásába.
Akárhogy is történt, Imre deák képességei a szó legszorosabb értelmében aranyat értek a Hunyadi-klán számára, sőt, később, megint csak szó szerint létfontosságúvá is váltak. Imre ugyanis a Hunyadi János halála és fia, László kivégzése után is rendíthetetlenül hű maradt a családhoz és oroszlánrésze volt abban, hogy a kisebbik fiúból, Mátyásból magyar király lehetett, mivel jóformán ő volt az, aki az egész művelet anyagi hátterét biztosította.
Ez persze nem azt jelenti, hogy már ekkor módos ember lett volna Imre deák, csupán azt, hogy a pénzverési joggal rendelkező Nagybánya kamaraispánjaként (ahová a Hunyadiak kinevezték) hűségesen teljesítette a feladatát egy olyan helyzetben, amikor sokan elpártoltak a Hunyadiak ügyétől.