Rácz Erzsébet: Zsidó-e vagy?

„A kishúgom megőrült”, hívott fel a férjem teljesen magán kívül tavaly karácsony este. „Őrjöngve sipítozott anyánk karácsonyi vacsoráján, hogy miért kell a zsidóknak egy saját állam, hiszen úgyis övék a fél világ. Megpróbáltam józanul érvelni, történelmi kontextusba helyezni a kérdést, de lehetetlen volt. Lehet, hogy egy kicsit én is felemeltem a hangomat” – vallotta be.

„Kicsit?” – firtatom gyanakodva.

„Először kicsit. De aztán a kulturális antropológus unokahúgom is bekapcsolódott a vitába az anyja oldalán, most jött haza az USA-ból, a Columbia Egyetemről, ahol egyfolytában tüntettek, mert szerintük a zsidó lobbi mindent leural, és különben is, éljen a Palesztin Állam, from the river to the sea” – lüktetett a heves beszámoló a karácsonyi vacsoráról. Szegény anyósom tehetetlenül ült közöttük, próbálta a helyzetet feloldani, sikertelenül. A végén a férjem exe is bekapcsolódott „a szegény gázaiak” oldalán. Az összes női családtagja üvöltött a férjemmel, mentségükre szóljon, hogy pár pohár bor már elfogyott az asztalnál a kacsa mellé. De nem hagyták ki azt a ziccert sem, hogy ő, fehér férfiként, természetesen a gyarmatosító zsidókat támogatja az arabok helyett.

Nota bene: fehér férfi. Döntöttek a focibírók, nincs tizenegyes, a férjem a hibás, és a zsidók. A férjemnek ki kellett mennie a levegőre, sétálni, nem bírta tovább. Nyilván pár porcelán desszertestányér látta volna kárát, ha marad. Ehelyett felhívott engem. Így telt a szenteste.

Nem voltam meglepődve a fejleményen. A családi karácsonyt eleve ezért mondtam le Dániában, a hygge pihepuha, fahéj-, glögg- és vaníliaszagú országában, mert éreztem, baj lesz belőle. Én október 10-én (talán egy kicsit késve) meghoztam egyéni döntésemet az ügyben, kiírtam a Facebookra: „I stand with Israel”, és ezzel nagy kő esett le a szívemről.