Hasbeszélő: így kell lekenyerezni egy étteremkritikust  

Szívesen lemondtunk volna a lehangoló programról, ami a BAH-csomópont közelébe kényszerített, mondhatni, nem úgy tűnt, ez lesz a mi napunk. Letudtuk. S bár erőlködött az őszi verőfény, hogy felderítsen, valahogy semmihez se volt kedvünk. Az evéshez sem, ami esetünkben elég nagy szó. Porcikánk se kívánt étterembe beülni, s bár nem vagyunk farizeusok, gyorskaja szóba nem jöhetett, elég mélyen voltunk így is. A gyomrunk viszont csak jelzett, jelzett, dél van, a reggeli kimaradt, valamit mégis csak kéne enni.

S akkor beugrott a Pan’ni Artizán. A maga besorolhatatlanságával. A lassan tíz éve működő, mára legendás belvárosi Artizán (pék)műhely budai fiókja, mindjárt a MOM Bevásárlóközpont Csörsz utcai főbejáratánál.

HVG 360

A tavaly nyáron nyílt hely nem is tudja, s legfőképpen nem is akarja skatulyába dugni magát, se nem kávézó, se nem bisztró, se nem brunchozó, és így tovább, csupa se nem: „Nem lehet kategorizálni, mediterrán utazások ihlették, nevében a kenyér szó latin változata, fő- vagy mellékszereplőként mindennél ott van.”

Reggelire mondjuk vajas kenyér, ami a tulajdonos, Fekete Gergő szerint a világ legjobb étele (itt, amikor átcsúszik a délutáni poharazgatások mellé, akkor egy kis dukkahot, közel-keleti fűszeres keveréket is adnak hozzá). Déltől light lunch, ami könnyed, szezonális, egészséges, persze kovászos karéjjal, bagettel, toasttal. Késő délután, este pedig aperitivo finom falatokkal, jó borokkal.