„A legtöbb embernek mentális segítség kell.”-Hárman, akik másokat kísérnek

8 perc

2024.10.24. 15:45

„Az első és legfontosabb szabály, hogy nem szabad egyedül merülni” – mondja a világrekorder szabadtüdős merülő, de a hipnoterapeuta és a lelkipásztor hivatása is hasonló a sportolók segítőiékéhez. Mindannyian jelen vannak mások számára.

„Minél mélyebbre merül az ember, annál fontosabb, hogy kik vannak ott vele” – Korok Fatima, világrekorder mélymerülő

Gyerekként is különleges kapcsolata volt a vízzel. Már babaúszásra is vitték a szülei, kiskamaszként pedig versenyszerűen szinkronúszott. Tizenöt éves korában azonban abbahagyta az utóbbit, és hosszú, sport nélküli évek következtek az életében. A turizmus területén kezdett dolgozni, többek között idegenvezetőként.

„Nagyjából 16 éves korom óta küzdöttem étkezési zavarral, voltam 43 és 110 kilós is. Tulajdonképpen ez vezetett vissza a sporthoz. Azt kerestem, hogyan tudnék egyensúlyba kerülni saját magammal, és hogyan tudnám elfogadni a testemet” – mondja a 30 éves sportoló. Volt akkoriban egy bokatörése, ami miatt hónapokig nem tudott dolgozni, és akkor döbbent rá, milyen régen nem mozdult ki a kis buborékjából, rájött, hogy világot szeretne látni és egészségesebben élni. Elkezdett utazni, és egy ízben rátalált a palackos búvárkodásra. „Akkor úgy gondoltam, hogy na, akkor ez lesz a következő szenvedélyes projektem.” Ezzel aztán beutazta a fél világot, végül Hondurasban végezte el a palackos mesterbúvárok tanfolyamát. Közben pedig felfedezte a szabadtüdős merülést is. „Aki benne van a vízi sportokban, az egy idő után akarva-akaratlanul belefut.”

Korok Fatima, világrekorder mélymerülő
HVG Extra Pszichológia / archív

„Ez egyéni sport, de amíg a kezdő eljut arra a szintre, hogy képes legyen olyan mélységekbe merülni, ahol már semmi értelme, hogy vele menjen valaki (nem is lenne biztonságos), addig nem kevés idő telik el. A kezdőket úgy tanítjuk, hogy lemegyünk velük: először akár csak három-öt méterre, ott vagyunk, segítjük, hogy minél jobban oldódjon a stressz, minél inkább hozzászokjon a szervezete a benne felgyülemlett széndioxidhoz, ami sokaknak kellemetlen érzés. Ezeket mind meg kell tanulni. A tanfolyamok végén már 25–40 méterre merülnek általában, persze kísérővel.” Mint mondja, a szabadtüdős merülés nem feltétlenül extrém sport. Persze, ha valaki 102 méterre merül, akkor igen. (Ez a 102 méter az általa 2023-ban beállított világcsúcs, amikor 1 perc 52 másodperc alatt érte el ezt a mélységet, majd csaknem ugyanennyi idő alatt visszatért a felszínre. Összesen 3 percet és 47 másodpercet töltött víz alatt – a szerk.).

Fatima hangsúlyozza, a szabadtüdős merülés fizikailag és mentálisan is nagy kihívás. „Nagyon fontos szempont, hogy a biztonság az első, és nem az, hogy kemények legyünk. A sport és különösen az extrém sport az ego és a józan ész örökös harca is, ezt is meg kell tanulni a mentális tréningnél.”