Ismerős üzleti köröket gazdagíthatnak a Tungsram több tízmilliárdnyi közpénzt és veszélyes anyagokat elnyelt romjai
A telephelyek környezetszennyezése is belejátszhatott, hogy mindössze egy dollárért szerezhette meg 2018-ban a Tungsram izzógyárat a kormány által támogatott Jörg Bauer, akinek a keze alatt tönkre is ment a vállalat. Az értékes ingatlanokra több érdekcsoport is szemet vetett.
Magasabb fordulatszámra kapcsolt a modernizációra képtelennek bizonyult, csődbe fulladt, 128 éves magyar izzógyár, a Tungsram felszámolója: három pályázatot is meghirdetett egyszerre, amelyeken november 8–18. között lehet licitálni. Szabadulna a kétmilliárd forintosra becsült védjegyektől, amelyeket már 800 millióért is eladna. Újra áruba bocsátotta a zalaegerszegi üzemet és a hozzá tartozó sportpályát: az előbbit 87,5 százalékos diszkonton már 1,4 milliárdért is vinni lehetne, az utóbbit pedig 70 százalékon, 280 millióért. Zalaegerszegen tovább folyt a termelés az után is, hogy a központi vállalat, a Tungsram Operations Kft. 2023 januárjában felszámolásra jutott. Csakhogy, a HVG információi szerint, idén a zalai üzem működőképessége is megbillent, mert nagyban függ a beszűkült európai villanyautó-piactól.
Hiába adott el ugyanakkor összesen 13 pályázat során, együttesen több milliárd forintért ingatlanokat, üzletrészeket és berendezéseket a felszámoló, ez csupán csepp a tengerben. Legalábbis ahhoz képest, amennyivel a Tungsram eladósodott az Eximbanknál. Az állami pénzintézet összesen több mint hatvanmilliárd forinttal hitelezte a német Jörg Bauer és csapata látványos modernizálási terveit. S miután ez utóbbiak a legmagasabb kormányzati körök áldását is élvezték, az Eximbank nem fordított különösebb figyelmet sem arra, hogy csekkolja a korszerűsítési ábrándok realitását, sem arra, hogy pontosan mire is folytak el az adófizetők tízmilliárdjai. „Nem lehet elégszer felhívni a figyelmet erre a felelőtlenségre, főleg hogy egy tisztességes, piacképes magyar nagyvállalat tizedennyi állami forráshoz sem tud hozzájutni” – dohogott a HVG-nek névtelenül egy cégvezető.
Ilyen látószögből nézve nem is tűnik annyira nagy fogásnak a felszámoló eddigi legsikeresebb, kisvárdai ügylete. Tavaly a kikiáltási áron, 1,8 milliárd forintért adta el az Aero Space Power Kft. 67 százalékos tulajdonrészét és a hozzá tartozó ingatlant a debreceni Herdon István kezében lévő kisebbségi tulajdonosnak, a Xanga Holdingnak. Legutóbb, idén nyáron pedig a hajdúböszörményi ingatlanegyüttesnek talált gazdát 400 millió forintért; a tulajdoni lapon még nem látszik, ki a vevő.