Egy tulajdonosa maradt a Fonyódi Ásványvíz Kft.-nek, amelynek üzeme tavasz óta áll
A cégnek nem megy túl fényesen, évek óta veszteséges.
A cégnek nem megy túl fényesen, évek óta veszteséges.
Nehezen indul be a gazdag külföldieknek szánt újabb letelepedésikötvény-program, de a kormányhoz közel állók már felálltak a startvonalra.
Az OpenAI állítja, hogy az o3 rendszer már megüti egy átlagember szintjét. Az új MI-modell valóban jól szerepel bizonyos teszteken, de Litkai Gergely kitalált egy olyan mércét, amely szerint a leggazdagabb magyar, vagyis Mészáros Lőrinc megelőzi. Mit tud kezdeni például egy laptop egy elromlott gázbojlerrel, amelyet elé állítanak? Meg tudná-e győzni Ed Sheerant, hogy énekeljen egy magyar lagzin? Úgy tűnik, van még hova fejlődni.
Ausztrál és lett kutatók előnyt faragnának ebből abból, hogy a mindennapokban leginkább szemétként jelentkező polisztirol évszázadok alatt bomlik le: olyan tapaszt készítettek, amely elektromosságot képes termelni a szél hatására.
Történelmi felvilágosítást adott az amerikai elnöknek a Daily Telegraph szakújságírója, és Európát is kioktatta arról, hogyan lehetne gyorsan lezárni háborút.
Egy éve halt meg gyanús körülmények között – valószínűleg gyilkosság áldozataként – a legismertebb orosz ellenzéki, Alekszej Navalnij. Vlagyimir Putyin Oroszországában jelenleg is mintegy 1500 politikai foglyot tartanak fogva, már egy háborúellenes közösségi posztért is éveket lehet kapni.
Nem volt jó Tőzsdepalotának, Technika Házának, tévészékháznak, de jó lesz a NER-nek a 15 éve üresen álló Szabadság téri palota. Megmutatjuk, kik hogyan harcoltak azért, hogy birtokon belül legyenek.