Csipkerózsika felébredt - Elfejlődés egymás mellett

Jól emlékszem arra a komoly beszélgetésre, amikor a pszichológia szak második évében az egyik közeli barátnőm azt mondta nekem, hogy úgy érzi, „elfejlődtünk egymás mellett”, nem találja hozzám az utat. Mérhetetlenül fájt a visszajelzése, igazságtalannak éreztem. Úgy éltem meg, hogy szakítanak velem, mert nem vagyok elég jó, sőt, nem vagyok olyan jó, mint a másik.

És bár sok részét lehetne boncolgatni ennek a konkrét történetnek, majd’ két évtizeddel a hátunk mögött azt gondolom, hogy az önismeretbe fektetett idő és energia, és a – jobb esetben – vele járó személyiségfejlődés a kapcsolatok jövőjét joggal pecsételheti meg, legyen szó családi, baráti vagy szerelmi kapcsolatokról.

Új irány a láthatáron

Lehet fejlődni a tanulmányainkban, szakmailag, egy választott hobbiban, vagy amiben tehetségesek vagyunk. Ilyen téren egyértelműbb a cél; a haladás üteme és az eredmény mérhető. A lélektani fejlődés ennél jóval szubjektívebb, annak lineáris ívéről nemigen beszélhetünk. Noha a pszichológiai tanácsadásban rendszerint egy adott fókusz mentén zajlik a közös munka, ez még sincs kőbe vésve. Időközben a folyamat – életszerűsége folytán – vehet egészen új irányt is, ahogy változik a belvilág és tükröződésében a klienst körülvevő rendszer.

Tehát például, amikor életünkben átmenetileg vagy tartósan krízis következik be, megrekedhetünk, akár visszalépés is történhet (ezt nevezzük regressziónak). Vagy épp ellenkezőleg, az önismereti utunk során megélt erőforrások át is segíthetnek ezen a nehézségen. Ahogy az is igaz, hogy nemcsak megrázkódtatások adhatnak új irányt a fejlődésnek, hanem nagyhatású találkozások, személyek, új ismeretek, globális változások.

Mivel a pszichológiai fejlődés annyiféle, ahány egyén, és számos tényező befolyásolja, ebben nem lehet, emellett inkorrekt és lélektani szempontból pongyola is volna összehasonlítani két vagy több személyt. Miről szólhat akkor az „elfejlődés”?