Megfordult az idő kereke. Tudom is, hol – beszélgetés „Kaszival” „Panka” művészetéről

„Panka és Kaszi művészetről beszélgetnek” – olvasható a Liget Galéria egy régi, c3-as szerverre feltöltött oldalán, ahol Loránt Anikó, valamint élet- és alkotótársa, Kaszás Tamás közös kiállításához kapcsolódó anyagok találhatók. A rövid, filozofikus eszmecserét illusztrálja egy naivnak tetsző, egyszerű, sematikus rajz is, melyet Loránt Anikó készített. Ehhez hasonló rajzok közül több is látható – sok más művel: festménnyel, videóval, apróbb és szoba méretű installációval együtt – a Budapest Galéria Minden szépből van című, február 2-ig látható kiállításán, melyhez a 2020-ban, 43 évesen elhunyt Loránt életművéből Páldi Lívia kurátor válogatott munkákat. A mű Kaszás Tamás képzőművészt kérdezte a kiállítás létrejöttéről és Loránt Anikó művészi gyakorlatáról.

A mű: A címben kiemelt két mondat Loránt Anikótól származik, s ahogy végiggondoljuk a kiállítást, újabb értelmet nyer. Anikó halálakor Mélyi József írt nekrológot az Élet és Irodalomba, amelyben többek közt így foglalta össze Anikó művészetét: „Költői képeket készített, amelyek valamikor csak sodródtak a kitágult idővel, máskor pedig a motívumok ismétléseivel próbálták azt visszafordítani”. A szabad mozgás az időben most újabb síkkal gazdagodott. Térjünk vissza az elejére: együtt végeztétek Anikóval a Képzőművészeti Egyetem intermédia szakát. Ott is ismerkedtetek meg?

Kaszás Tamás: Nem, már korábban találkoztunk, egy művésztáborban. Akkor én az első felvételimre készültem a Képzőn az intermédia szakra, ő pedig még gimnazista volt Várpalotán. Bár szerette azt az iskolát, olyanokból támadt problémája, hogy térdzokniban járt rövid szoknyával, úgyhogy végül máshol kellett érettségiznie Fehérváron, egy esti iskolában, és közben párhuzamosan elvégzett egy fazekasiskolát is. Megtetszett neki is az intermédia, és együtt készültünk. Engem másodszorra vettek fel 1997-ben, őt pedig elsőre ‘98-ban, attól fogva együtt is laktunk a kollégiumban. Mire meglett a diploma – ez hat év volt, mivel mindketten halasztottunk a végén különböző okokból –, szakítottunk, és onnan kezdtünk együtt dolgozni mint művészek. Az első közös kiállításunk 2003-ban volt a Stúdió Galériában.

Kiállítási enteriőr

Juhász G. Tamás

A mű: Több kétszemélyes kollektíva mint alkotói formáció is jelen van a munkásságodban az egyéni utad mellett. Többek között Anikóval az ex-artists’ – amely értelemszerűen a kiállításon is sokat szerepel –, Kristóf Krisztiánnal pedig a Randomroutines nevű alkotócsoport keretein belül dolgoztál vagy dolgozol. Hogyan kísérik ezek végig a művészi munkádat?

K. T.: 2003-ban indult a Randomroutines is Krisztiánnal – akivel bár egy évfolyamba jártunk, csak látásból ismertük egymást, és igazán egy, az FKSE (Fiatal Művészek Stúdiója) által szervezett nemzetközi workshopon ismerkedtünk meg jobban. Ez egy hirtelen jött barátság, ott, a kéthetes workshop alatt indult: már az odafelé tartó úton eldöntöttünk, hogy együtt fogunk dolgozni. Számomra a Randomroutines sokáig inkább a játékos teret jelentette a komolyabb dolgaim mellett, amiket akkor már kiállítottam, de itt tudtak előjönni a mesélős, narratív munkák, az improvizációk.

A mű: Valóban egész széles skálán mozog médium tekintetében ez a kollektíva; hogy csak két jól ismert alkotást említsünk: a lassan ikonikussá váló kerítéselemszerű vasmunka, amely legutóbb a Ludwig Múzeum Fordított tárgyak című tárlatán volt látható (Végre tanulhatunk valamit, 2022) vagy a Light Art Museumban most is kiállított efemer álominstalláció (Gyülevész, harmadik változat, 2024). De az ex-artists’ is egészen különböző módon előállított alkotásokat mutatott be.

K. T.: Ez mindhármunkra jellemző egyénileg is. Anikónak például a videó volt a fő médiuma az egyetem alatt. Ő végül 2004-ben végzett – mert 2003-ban megszületett az első fia, emiatt halasztott –, és utána, mivel otthon dolgozott, el lett vágva az akkori technológiától; akkor jött újra elő a rajzolás.

A mű: Az ex-artists’ név mire utalt inkább: ‘kivonulás’ vagy ‘egykori művészek’?

K. T.: Ez a név később jött, 2011 után – korábban a saját nevünkön állítottunk ki –, és az aktuális témáinkhoz kapcsolódott. Akkoriban kezdtünk dolgozni az Ínségeledeleken, illetve egy Kétéltű című videón, ez látható most a Budapest Galériában is, amely a házi építkezésről szól, az elmélet és gyakorlat közötti ellentmondásról; valamint a túlélés mint tematika is nagyon izgatott. A névválasztás célja az volt, hogy emlékeztessen minket arra, amit terveztünk, hogy a művészeti karriert elhagyva egy permakultúrás farmot alakítunk ki. Az elképzelés szerint ugyanazt a kreativitást, amit a művészetben használunk, a gazdálkodás kialakítására is fordíthatnánk. Hogy ehhez a projekthez földet tudjunk venni, művészeti tevékenységből akartuk összegyűjteni a pénzt. Ebben nagyon sok szándékoltan naiv elem is van, de tudatosan olyan projekteken dolgoztunk, amelyeknek a kutatási fázisában egy gazdaságban is használható ismereteket szereztünk. De sajnos a földszerzésig végül nem jutottunk el.

A mű: Szigetmonostorra akkor már ismét együtt költöztetek?

K. T.: Az egyetem vége felé ugye szakítottunk. Anikó nagyon szeretett volna gyereket, de én még ettől féltem. Viszont megmaradt a munkakapcsolat, és nem sokkal az első gyereke megszületése után nyílt meg az első kiállításunk 2003-ban. Anikó 2008 körül költözött ki a Szentendrei-szigetre, akkor már két gyerekkel és az apukájukkal, de 2010 táján szétváltak. Az új helyzetben kellett neki egy másik házat bérelni, és intenzívebben kezdtünk együtt dolgozni, picit amiatt is, hogy segítsem, mivel a Derkovits-ösztöndíjon kívül nem nagyon volt saját keresete, és emellett háztartásbeli volt. Ez úgy történt, hogy ha jött felém egy megkeresés, akkor el tudtam dönteni, hogy egyedül, vagy Krisztiánnal, vagy Anikóval csináljam-e meg, és több projektet irányítottam úgy, hogy azt az ex-artists’-kollektíva végezze el – mivel közben Krisztiánnak is kialakult a saját karriere, ami Anikónál a körülmények miatt nem tudott. Végül én is kiköltöztem a szigetre. Durván 1996 és 2003 között, majd 2011-től a 2020-ban bekövetkezett haláláig voltunk együtt is mint pár.