50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A világ oktatási rendszere háromezermilliárd dolláros terhet visz a vállán. A könnyítést a mesterséges intelligencia hozhatja el, de ehhez a tanárokat is tovább kell képezni.
Globális felmelegedés, élelmezési válság, járványok. Csupán néhány azon fenyegetések közül, amelyekkel az emberiségnek szembe kell néznie. A problémák megoldását mindenki a tudósoktól várja, ám ahhoz, hogy őket ki lehessen képezni, minőségi oktatásra van szükség. Az UNESCO 2024 nyarán megjelent tanulmánya szerint az utóbbi két évtizedben több mint kétszeresére nőtt azok száma, akik egyetemen vagy főiskolán tanulnak. Ez világszerte 254 millió beiratkozott hallgatót jelent. Bár ez a bővülés jelentős, az országok közti oktatási egyenlőtlenségek valójában elfedik azt, hogy a tanulás-tanítás világszerte válságban van. Míg az Egyesült Államokban az iskolások 80 százaléka iratkozik be valamilyen felsőoktatási intézménybe, globálisan ez az arány csak 42 százalék, de Indiában 27, Afrikában pedig csupán 10 százalék.
Ha az emberiség szeretné megoldani az előtte álló problémákat, akkor a következő húsz évben a hallgatók számának újból meg kellene duplázódnia – kongatta meg a vészharangot Garry Jacobs, a World Academy of Art and Science szervezet elnöke a 2025. januári Las Vegas-i CES kiállításon.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.