„Két férfit fogsz csak látni, a papot és a szerelőt” – ilyen nőnek lenni az Opus Deiben, amit kizárólag férfiaknak hoztak létre

„Nem tudom, hogy megvan-e A Da Vinci-kódból az Opus Dei elnevezésű szervezet? Ez a mai napig létezik, van két kollégiumuk is Magyarországon. Na, nekem véletlenül sikerült beköltöznöm az egyikbe” – jelent meg pár hónapja egy bejegyzés egy közösségi oldalon. A beszámoló egy fiatal lány élményeit írja le, aki bevallása szerint hat hónapig „aranykalitkában élt”. Lili (cikkünkben nevét megváltoztattuk) a közösségi média több platformján is névtelenül osztotta meg tapasztalatait arról, hogy milyen volt fiatal nőként az Opus Dei budapesti intézményében élni. „Egy kicsit a célom is volt eltántorítani az embereket és jelezni másoknak, hogy tudják, hova jönnek” – mesélte a HVG-nek.

Lili vidékről költözött fel Budapestre, és alig várta, hogy önállósodjon és kibontakozhasson. Katolikus családban nőtt fel, de fogalma sem volt róla, hogy a kollégium, ahova felvették, az Opus Deihez tartozik. „Ez nem hagyományos kollégium, inkább úgy fogalmaznék, hogy lakóközösség” – írta le az intézményt a lány, aki azért is várta az egyetemet, hogy eljöhessen otthonról, mert nagyon szigorúak voltak a szülei. „Vártam, hogy szabadabb lehessek, de gyakorlatilag megint belecsöppentem egy gyerekszerepbe, folytatódott ez a kis infantilizált életem” – mondta Lili a kollégiumról, ahol társaival szigorú korlátok között éltek.

Az Opus Dei magyarországi terjeszkedéséről, politikai befolyásáról korábbi cikkünkben írtunk részletesen:

Nemek szerint elkülönítve

Budapesten két kollégiumot tart fent a szervezet, külön a férfiaknak és a nőknek. A kollégiumokban egyetemista diákok és az Opus Dei numeráriusai (vagyis önkéntes cölibátusban élő világi tagjai) lakóközösségben élnek együtt. Az épületekhez kápolna is tartozik, ahol naponta miséznek. A diákok jelentkezéssel kerülnek be, a szervezet munkatársai szerint a felvételnél nem szempont, hogy valaki tagja-e „a Mű”-nek (ahogy Magyarországon gyakran emlegetik az Opus Deit). A magánkollégiumként működő intézmények az ott élők szerint luxuskörülményeket biztosítanak más kollégiumokhoz képest. Az orbánhegyi fiúkollégiumban egy- és háromágyas szobák állnak rendelkezésre, a szállásért havi 155 és 185 ezer forint közötti összeget kell fizetni. A szobákhoz saját fürdőszoba tartozik, a kollégiumban kert, nappali, tanulószoba, könyvtár és számítógépterem is található.

A lányok számára fenntartott Fenyvesliget Kollégium és Kulturális Központ egy kis, 18 férőhelyes kollégium, ahol az egyágyas szobák havi 132 ezer forintba kerülnek, ezen túl közös étkezési lehetőség és közösségi terek is rendelkezésre állnak a fiatalok számára. A tanulást segítő környezet mellett nagy hangsúlyt fektetnek a társadalmi felelősségvállalásra, a közösségi érzés erősítésére és a katolikus erények gyakorlására. A kollégium lakói jelenleg öt országot képviselnek, hasonlóan minden olyan intézményhez a világon, ahol a lelki gondozásáért az Opus Dei felel. Ez azt jelenti, hogy a diákokkal együtt élnek azok a numeráriák, akik cölibátust fogadnak, ám megtartják civil munkájukat, bevételük nagy részét pedig az Opus Deinek adományozzák. Életmódjukhoz a bent lakó diákoknak is alkalmazkodnia kell.

A kép illusztráció

AFP / Godong / Bsip

„Pasikról nem lehetett beszélni. Mondták is, hogy itt két férfit fogsz csak látni, az egyik a pap lesz, a másik a vízvezeték-szerelő.”

Lili szerint „az Orbánhegyen is megvan, hogy tabu a másik nem. A takarítónőn és a szakácson kívül nem hiszem, hogy más nő megfordul ott” – mondta.

„Féltem, hogy be fognak szervezni”

A kollégiumi élet szigorú szabályok alapján működik. A beköltözéssel a közös étkezések kötelezővé válnak, a takarodó este 10 órakor van, amit nagyon komolyan vesznek. Amikor Lili ott lakott, nem volt porta, és a diákoknak saját kulcsot sem adtak, ezért ha nem értek haza este 10-ig, gyakorlatilag kizárták őket az épületből. A porta hiánya abban is megmutatkozott, hogy nem volt, aki a kulturális és közösségi térként is funkcionáló intézményben fogadni tudta volna a vendégeket, ezért a diákoknak kellett beosztani, hogy heti rendszerességgel ki, mikor ül be portásnak.

„A korlátozások miatt úgy éreztem magam, mintha aranykalitkában élnék. Zavart, hogy kérdezgették, mit csináltam, hol voltam, miért jöttem haza későn” – folytatta Lili.