Rosszabbnak mondták Fidel Castrónál, hét hónap múlva már nem élt

Belgium kapzsisága, az USA hidegháborús félelme és az ENSZ hanyagsága is kellett Patrice Lumumba meggyilkolásához. A kongói függetlenség hősének egy új dokumentumfilm által bemutatott felkavaró sorsa előrevetítette az ország baljós jövőjét.

Rosszabbnak mondták Fidel Castrónál, hét hónap múlva már nem élt

„Amikor meghallottam, hogy Lumumbát megölték, le voltam taglózva” – nyilatkozta nemrég a 85 éves Kasereka Lukombola az al-Dzsazíra katari tévének a kelet-kongói Gomában. „Nem tudtam enni, nem tudtam aludni” – emlékezett vissza, hozzátéve: „olyan, mintha tegnap történt volna”. Nem csoda, ha múlt és jelen összemosódik.

A kongói hadsereg és a Ruanda által támogatott M23 lázadó csoport harca újfent káoszba taszította az ország keleti részét, ahogy az ország első független miniszterelnökének brutális meggyilkolása is, amelynek hátterét a napokban mozikba került Háttérzene államcsínyhez című új dokumentumfilm elemi erővel mutatja be. Segítségül hívja a kor nagy dzsesszzenéit, amelyek amerikai művelőit – Louis Armstrongtól Dizzy Gillespie-ig – a washingtoni kormány gyakorta kérte fel jószolgálati külföldi útra, hogy az USA etnikai megkülönböztetés és gyarmatosítás elleni politikáját hirdessék.

„Önökön múlik, uraim, hogy helyes volt-e megbízni magukban” – így szólt 1960. június 30-án Léopoldville-ben (a mai Kinshasában) a 29 éves I. Baldvin belga király az átadási ceremónián. Az aznap függetlenné vált afrikai ország demokratikusan megválasztott első miniszterelnöke, a 34 éves antikolonialista politikus, Patrice Lumumba beszéde közvetlen válasz volt a belga uralkodó lekezelő szavaira.

„Mi, akik testben és lélekben is szenvedtünk a gyarmatosító elnyomástól, hangosan mondjuk önöknek, mostantól mindennek vége.”

Nem éppen szerencsés kezdet az etnikailag és nyelvileg sokszínű, folyókban, erdőkben és ásványkincsekben elképesztően gazdag, hatalmas területű ország számára.