Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A hét folyamata: atomhatalommá válás
Albert Einstein és Robert Oppenheimer, 1947
Profimedia
Donald Trump amerikai elnök még a hágai NATO-csúcson is azzal dicsekedett, hogy megsemmisítették Irán katonai nukleáris programját, ám egy Pentagonból kiszivárgott titkos elemzés azt állítja, a látványos bombázás ellenére legfeljebb néhány hónappal sikerült visszavetni. Teherán megállításának fontosságát azzal indokolják, hogy Észak-Korea esetében sem sikerült leállítani a programot, az ország atomhatalommá vált. Már senki nem meri megtámadni, értelemszerűen felrémlik a nukleáris háború veszélye.
Az uránhasadással kapcsolatos első kísérletek a német Otto Hahn és Fritz Strassmann nevéhez fűződnek, akik 1938 decemberében értek el áttörést. Még egy év sem telt el, amikor Albert Einstein – Szilárd Leó, Teller Ede és Wigner Jenő biztatására – levélben figyelmeztette Franklin Delano Roosevelt amerikai elnököt, hogy a nácik törekedni fognak atombomba előállítására.
Hitlernek végül nem sikerült a tömegpusztító fegyver kifejlesztése, ám Roosevelt 1942-ben J. Robert Oppenheimer vezetésével elindította a híres Manhattan Projectet. Az 1945. július 16-án, Új-Mexikóban végrehajtott első kísérleti robbantásig vezető utat látványos és sikeres játékfilmben (Oppenheimer) idézte fel 2023-ban Christopher Nolan. Az első atombombát a Roosevelt haláláig a Manhattan Projectről mit sem tudó Harry Truman parancsára 1945. augusztus 6-án a japán Hirosimára dobták le, amit három nappal később követett a Nagaszaki ellen bevetett bomba. A pusztítást látva nem csoda, hogy a frissen megalakult ENSZ Közgyűlésének legelső határozata 1946. január 24-én a nukleáris fegyverek teljes betiltásának sürgetéséről szólt. Bár az USA úgy gondolta, a kibontakozó hidegháborúban meg tudja őrizni az atomtitkot, ez nem sikerült.
A saját kutatásai mellett sikeres kémkedésből is építkező Szovjetunió 1949. augusztus 29-én a kazahsztáni Szemipalatyinszknál felrobbantotta az első atombombáját. A britek már a Manhattan Project előtt elkezdték a saját programjukat, így bebocsátást nyertek az amerikaiba is, és 1952. október 3-án, az Ausztrália északnyugati csücskénél fekvő Montebello-szigeteknél elvégezték a maguk első nukleáris tesztjét. A franciák sem akartak lemaradni, ők 1960. február 13-án, a Szaharában robbantották fel az első atombombájukat. Mao Ce-tung sem hagyta magát, és Kína 1964. október 16-án a Hszincsiang tartományban található Lop Norban dobta le – Új-Mexikóhoz hasonlóan egy toronyból – az első atombombáját.
A deklarált atomklub öt tagja egyben az ENSZ Biztonsági Tanácsának is az öt, vétóval rendelkező tagja, amelyek igyekeztek megakadályozni, hogy mások is csatlakozzanak hozzájuk. Ezt az 1968-as atomsorompó egyezménnyel próbálták elérni, amihez természetesen azok az országok nem csatlakoztak, amelyek nukleáris hatalmi álmokat dédelgettek. Ilyen volt az egymás ádáz ellenségeinek számító India és Pakisztán, amely 1974-ben, illetve 1998-ban lépett be a klubba. Iszlámábád rögtön öt eszközt is robbantott.
Észak-Koreának a pakisztáni atombomba atyja, Abdul Kadir Khán segített atomfegyvert fejleszteni, de Irántól sem tagadta meg a tudását. Dél-Afrika az apartheid-rezsim alatt, 1979-ben látott neki saját nukleárisfegyver-programjának, amit 1991-ben leállított. A kakukkfióka a klubban Izrael, amelyről – legalább azóta, hogy 1986-ban Mordechai Vanunu leleplezte – mindenki tudja, hogy atomhatalom, akár száznál is több robbanófejjel. A zsidó állam – amely törekvésében az amerikaiaktól és a franciáktól is kapott segítséget – azonban fenntartja a stratégiai kétértelműséget, és nem ismeri el, hogy nukleáris fegyverei lennének.
