Augusztus 2-án egy fővel biztosan nőtt az amerikai munkanélküliek száma. A vártnál jóval gyengébb munkaerőpiaci adatok közzétételét követően nemcsak a Fed-elnökre zúdult újabb kritikacunami a Trump-adminisztráció részéről, de a számok a Munkaügyi Statisztikai Hivatal (BLS – makrogazdasági adatok előállításával és publikálásával foglalkozó szervezet) vezetőjének az állásába is kerültek, akit az elnök azonnali hatállyal elbocsátott. A számok ráadásul az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kamatpályájára vonatkozó várakozásokat is jól megrángatták alig pár nappal a július végi kamat-meghatározó ülés után. Mindennek tetejébe váratlanul, mandátuma lejárta előtt lemondott egy Fed-kormányzó, így az elnök a korábban vártnál hamarabb nevezhet ki új tagot (aki akár a következő elnök is lehet).
A Fed nyíltpiaci bizottsági ülése (FOMC, amelynek hatásköre az irányadó kamatok meghatározása) nem okozott meglepetést. Legalábbis a kamatdöntést illetően, hiszen az alapkamat változatlan szinten maradt. Az ülés után kiadott közleményben voltak árnyalatnyi változások, a főüzenet azonban nem változott: a Fed egyelőre kivár, és a későbbiekben a beérkező adatok tükrében dönt arról, mikor és milyen mértékben lazítja a monetáris kondíciókat. Az ülés időpontjában a tagok többsége az inflációs (és nem a munkaerőpiaci) kockázatokat érzékelte erősebbnek.
Az érvelés szerint az infláció cél felett mozog, a vámok és a költségvetési törvény (OBBB) hatása bizonytalan, a kilátásokat nagyfokú kockázatok övezik, így ebben a helyzetben az enyhén restriktív (kicsivel egyensúlyi feletti) kamatszint helyénvaló. Powell elnök a döntést követő sajtótájékoztatón nem köteleződött el semmiféle jövőbeli kamatpálya mellett, de érzékeltette, hogy kettős mandátumán belül a Fed arra a változóra koncentrál, amelyik távolabb van a céltól (jelenleg ez az infláció). A helyes hozzáállás pedig a kivárás. (A Fed több szempontból is speciális központi bank, az egyik ilyen megkülönböztető jegy, hogy nemcsak inflációs célja, hanem kettős mandátuma van: egyszerre kell elérnie az egyensúlyi inflációt és munkanélküliségi rátát.)
A döntés nem volt egyhangú, két kormányzó kamatcsökkentés mellett szavazott. Ilyen „kiszavazásra” 1993 óta nem volt példa. Ez nem okozott meglepetést, Waller és Bowman – előbbi a 2026 januárjában megüresedő Fed elnöki szék egyik potenciális várományosa – korábban sem rejtette véleményét véka alá, az ülés előtti időszakban intenzíven érveltek a sajtóban a kamatvágás mellett.
