Sztojcsev Iván: Már huszonöt éve is botrány volt a tűzijáték árából, pedig az kispályás lenne a maira átszámítva

Prémium hírlevelek – Adatbányász // Sokan sokfélék vagyunk mi, magyarok, augusztus 20-a kapcsán viszont egy dolog összeköt minket: minden egyes évben azt hallgatjuk, hogy már megint mennyire drága lett a tűzijáték. Minimum a második generáció nő már fel úgy, hogy ez az egyik augusztusi ügy.

Sztojcsev Iván: Már huszonöt éve is botrány volt a tűzijáték árából, pedig az kispályás lenne a maira átszámítva

A tűzijáték drága – mindenkinek hálás téma ez. Aki épp ellenzékben van, nyugodtan mondhatja, hogy minek súlyos pénzeket eldurrogtatni, amikor pedig annyi másra is lehetne költeni, az aktuális kormánypárt pedig bátran árazhatja túl a tűzijátékot, hiszen azt úgyis csak nagyon kevesen fogják mondani, hogy ne ünnepeljük meg augusztus 20-át sehogy. Ja, és persze a szabadságok végén, a nagy forróság alatt senkinek semmi kedve politikával foglalkozni, úgyhogy nyugodtan lehet szórni a pénzt – olyasmi ez, mint a december 23-án este kiadott kormányrendeletek a több száz oldalas Közlönyökben.

Persze az ár tényleg nem semmi. Idén 2 milliárd 415 millió forintért szerződtek le a tűzijáték megszervezésére, ami áfával együtt már kicsit több, mint 3 milliárd forint, és ehhez még hozzájön egy 724 milliós opciós keret. Ha most 3,72 milliárd forinttal számolunk, akkor megkapjuk azt, hogy

az ünnepet meg lehetne szervezni úgy, hogy 186 ezer húszezrest egymás mellé teszünk és felgyújtunk

– a költség ugyanaz, az eredmény sokkal egyedibb, mint egy átlagos tűzijátéknál. Na most 186 ezer bankjegy egymás mellett a 154× milliméteres szabvánnyal számolva 2005 négyzetméteren fér el, vagyis a kicsit több, mint 10 ezer négyzetméteres Erzsébet hídnak a közepén nagyon kényelmesen meg lehetne csinálni a bulit.