Felügyelni készülnek a kutató-mentők akkreditációját
Az indoklás szerint hasznos lenne összefogni az ezzel foglalkozó szervezeteket.
Az indoklás szerint hasznos lenne összefogni az ezzel foglalkozó szervezeteket.
HVG
A politika a társadalmi értékítéletet is formálja: az öregek, a betegek, a rokkantak, a függők mindinkább páriákká válnak. Egyebek közt erről is beszélt 2013-ban a HVG-nek a most elhunyt Funk Sándor pszichiáter-addiktológus főorvos. Alább újraközöljük az interjút.
Gáti Júlia
A libsi média miatt történt! A balos média miatt! A globalista média miatt! Az uszító média miatt! Az utálommédia miatt!
A Donald Trump ellen elkövetett merénylet akár azt is eredményezheti, hogy elszállnak a demokrata Joe Biden esélyei az újraválasztásra. De sok függ attól, hogy a történtekből milyen tanulságot von le a két rivális, és hogy mérsékelhető-e a pennsylvaniai lövéseket kiváltó óriási feszültség a társadalomban.
Az európai politika szereplőit továbbra is élénken foglalkoztatja Orbán Viktor "békemissziója", ami nem maradt következmények nélkül. A másik forró téma a Donald Trump elleni merényletkísérlet és az, hogy annak milyen következményei lesznek az amerikai elnökválasztásra és az amerikai demokráciára nézve. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
Tökéletes megoldások gyakran nem léteznek – még jó, hogy közgazdászok is le tudták vezetni, ilyenkor a nyerő ötlet nem megpróbálni a tökéletest hajszolni, hanem kiválasztani a második legjobbat. Azt is bemutatták, hogy aki politikusoknak próbálna tanácsot adni, az biztosan ne a legjobb megoldást keresse, mert mire törvény lesz belőle, úgyis elrontják.
Az EU-biztosok magyarországi ülésének bojkottja egyértelmű üzenet: az EU bizalmatlan a magyar miniszterelnökkel szemben, és elutasítja a „békemissziót”.
hvg360
Európa vezetői gyors döntésben bíznak, amivel Brüsszel stabilitást mutat a Trump-merénylet és az orosz, kínai nyomulások miatt megzavarodott világban. Tervük azon múlik, az Európai Parlament csütörtökön rábólint-e arra, hogy Ursula von der Leyen további öt évig vezesse az Európai Bizottság. Csakhogy az EP-ben a frakciófegyelem ismeretlen fogalom.
Hogyan küzdötte fel magát az orosz bevándorlók fiaként apja detroiti kocsmájának alagsorában működő sztriptízbár üzemeltetője, a nemrég elhunyt Ivan Boesky a 80-as évekre odáig, hogy minden idők legnagyobb bennfentes kereskedési botrányában ítéljék el. Nagy csalások című sorozatunk harmadik cikke.
Tiszóczi Roland
Nancy Fraser amerikai filozófus Kannibál kapitalizmus című könyvében visszamenne a gyökerekhez a mai globális kapitalizmus problémáinak gyógyításához, de a régi eszmék hibái nélkül.
HVG
Második leányvállalatát alapította a Coralco Tech Ltd., ezúttal műszaki tanácsadásra.
HVG
Bár egyre több van belőlük, még több háztartásban is elkelnének a légkondicionálók. Használatukkal ugyanakkor fokozzuk a már most szemmel látható felmelegedést. HVG-Ténytár.
Az Európai Néppárt vezetője a Süddeutsche Zeitungban értékelte a jelenlegi európai politikai helyzetet. Szót ejtett többek közt Orbán Viktor diplomáciai húzásairól, és az európai radikális jobboldal elszigeteléséről.
hvg360
A 39 éves J.D. Vance ohiói szenátor személyében fiatal, határtalan ambíció által fűtött alelnökjelöltet választott magának Donald Trump. Ezzel nemcsak a Joe Biden szellemi és fizikai állapotának következményeivel küzdő demokraták életét keserítette tovább, de egyben kijelölte MAGA-mozgalmának potenciális trónörökösét is.
Ukrajna legfontosabb fegyvergyártójának mondják Armin Pappergert, aki sosem tagadta, hogy a háborúból az általa irányított hadiipari óriás, a Rheinmetall profitál. A német cégvezér állítólag az amerikai szolgálatoknak köszönheti, hogy még él. Ők szóltak ugyanis Berlinnek, hogy az oroszok merényletet terveznek ellene. De kicsoda Armin Papperger?
A Kürt Zrt. évtizedek óta az egyik legismertebb informatikai vállalkozás Magyarországon, külföldön is sikereket aratott, most egy részét eladták.
HVG
2025 és 2050 között a lakosság elöregedésével kapcsolatos költségvetési terhek folyamatosan tovább fognak nőni Belgiumban. Az ország lakosságának korösszetétele 2070-re radikálisan megváltozik majd.
Vértessy Péter
Továbbra is a Donald Trump elleni merényletkísérlet és az amerikai elnökválasztás kérdése áll a nemzetközi sajtó fókuszában. Több helyen is a előkerül a kérdés, folytatja-e a republikánus elnökjelölt a megosztásra építő politikát, vagy szerepet vált, valamint, hogy tovább éleződik-e a hideg polgárháborús helyzet az USA-ban. A Die Welt azt az üzenetet értékeli, melyben Orbán Viktor béketárgyalásokra hívja fel az Unió vezetőit. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
Egy óraműpontossággal működő külön világot kell felépíteni ahhoz, hogy a Sziget Fesztiválon egy héten át egymásnak adhassák a helyüket a nagyszínpad fellépői.