Simon Harris már tinédzserként politizált lakóhelyén. Még csak 37 éves, de már többszörös miniszter, a közösségi médiában pedig sztár influenszernek számít.
Drágán termelik, drágán adják, ezért csökkent a hús- és tejtermékfogyasztás. Így nincs szükség annyi állatra, mint eddig, sokan fel is hagytak az állattartással.
A magyar hírfogyasztókat jelenleg a belpolitikai események kötik le, noha a Közel-Keleten egy olyan krízis alakult ki, amelynek súlyosbodása Magyarországon is mindent a feje tetejére állítana, beleértve a belpolitikát is. A damaszkuszi iráni nagykövetség elleni izraeli légicsapás után előbbre lépett a lehetséges forgatókönyvek sorában a közvetlen katonai konfliktus kirobbanása Irán és Izrael között. Nem ez a legvalószínűbb, de a legijesztőbb szcenárió jelenleg.
Összehangolódik az idegi tevékenység a kisebb csoportok vezetője és a követői között, segítve a gyorsabb és egyértelműbb kommunikációt – szűrték le kísérleteikből kínai kutatók.
Továbbra is téma a Magyar Péter-jelenség a nemzetközi sajtóban. A Neue Kronen Zeitungnak az olasz maffia jutott eszébe arról, ami most Magyarországon történik. A lengyelországi önkormányzati választások mérlegét vonja meg a Süddeutsche Zeitung. A lap azt a kérdést is felveti, milyen lesz a NATO és az Egyesült Államok viszonya, ha Donald Trumpot újraválasztják. Ez a téma a Daily Telegraphban is előkerül. A The Washington Post az amerikai–iráni feszültségről ír. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Minden idők legdurvább kampánya zajlott Szlovákiában. Az elnökválasztási eredményekből világos, hogy Szlovákia megosztott, a mečiari idők óta nem volt ennyire polarizált az ország. Mindez leginkább a háború és ezáltal a Nyugat- és a Moszkva-pártiságban mutatkozik meg. Elemzésünk.
Kihívója tévéinterjúban üzent a miniszterelnöknek. Orbán azt ígéri, pár napon belül megveszi a ferihegyi repteret a kormány. Nem fogják megköszönni a fővárosiak, amit nekik üzent. A szakminisztert aggasztja a dráguló benzin. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
A magyar belpolitikában időről időre felkap valakit az ellenzéki szavazótábor, aki nemrég még maga is Orbán Viktorra szavazott, de kiábrándult, és úgy döntött, hogy harcba száll a NER-rel. Az elmúlt tíz évben legalább három hasonló hullámot láttunk, most felidézzük ezeket, és összeszedjük a fő különbségeket és hasonlóságokat, mert tanulságosak lehetnek Magyar Péter villámkarrierjének értékeléséhez.
Mi az a mikrobiom, miből áll, hogyan működik, hogyan lehet csökkenteni annak veszélyét, hogy felborul az egyensúlya? Mi befolyásolja az étvágyat, a hangulatot, a testhőmérsékletet, a szexualitás és az alvást? Professor emeritus szerzőnk segít a laikusoknak is megérteni, miért fontos, hogy tudjunk ezekről.
Életünk egyik meghatározó eleme a munkánk, amellyel kapcsolatban a pályaválasztástól a munka és a magánélet összehangolásán át a nyugdíjazásig számtalanszor kerülünk döntési helyzetbe. Munkával töltött éveink során több krízissel és változással szembesülünk: a gyermekvállalás, az elbocsátás, a munkanélküliség, a kiégés, a munkafüggőség vagy akár a vállalkozóvá válás rengeteg dilemmát vet fel. Szabó Renáta tanácsadó szakpszichológus, karrier-tanácsadó esetrészletek bemutatásával, valamint hasznos tippek és önismereti feladatok segítségével nyújt támogatást, hogy minden életszakaszban megvalósítsuk személyiségünk, szükségleteink és pályánk legjobb illeszkedését. A HVG Könyvek által gondozott Karrier és önismeret című kiadványból több részt is közlünk.
Történész szerzőnk, Fónagy Zoltán egy állítólagos Széchenyi-aforizma nyomába eredt. Adatbázisokat nézett át, kereste a hamis idézet nyomait az interneten, majd annak nézett utána az ókorig bezárólag, hogy kitől származhat az idézet.
Mindenkinek a tányérjára pontosan olyan étel kerül, amilyenre a szervezetének szüksége van. Egyre közelebb jut az emberiség ennek megvalósításához, most például azáltal, hogy olasz kutatók bizonyították: lehet olyan zöldségeket termeszteni, amelyek egyedi tápanyagigényekhez igazíthatók.
A populista vezető úgy látja, hogy a mélyállam űzte el, így amikor megint a kormányrúdhoz kerül, nem a megbékélés vezeti, hanem hogy visszafizessen – írja Krasztev a Financial Timesban.
A Suzukin cirkáló, görög klasszikusokkal példálózó polgárőr Bognár Péter író két regényében csak szagot fogott a kistérségi monotóniát megzavaró bűnügyben. A készülő harmadik részben vagy helyreáll a világ rendje, vagy kifordul magából.
Az orosz védelmi minisztérium alá rendelt Wagner-zsoldoscsoport Afrikában Moszkva meghosszabbított kezeként üzletel katonai diktátorokkal. Az átszervezett és átnevezett alakulat a korábbinál hatékonyabb. Feladatot kaphatnak Csádban is, ahová magyar katonákat is várnak.
A hétvégi Magyar Péter-féle tüntetéssel továbbra is több nemzetközi lap foglalkozik. Az ARD Tagesschauban László Róbert, a Political Capital elemzője beszél az eseményekről. A szlovák elnökválasztás eredménye azt mutatja, hogy az ország kelet felé fordult. Ian Bremmer szerint Európa nem képes lesz rövid úton megszervezni a saját védelmét, ha Donald Trump nyer novemberben. Az izraeli-iráni konfliktusról ír a Daily Telegraph.