Spiegel: Werner Patzelt, az MCC-s, aki megértést és bizalmat kér az Orbán-kormánynak
A lap politológus szerzője, Sabine Rennefanz beszámol arról, hogy Patzelt könyvet írt az orbáni Magyarországról.
A lap politológus szerzője, Sabine Rennefanz beszámol arról, hogy Patzelt könyvet írt az orbáni Magyarországról.
hvg360
Revelle Balmaint 1994-ben látták utoljára, a holmijait az utcán szétszórva találták meg. A nyomozásban kiderült, hogy a táncos-címlaplány kettős életet élt, escortként is dolgozott. Sokáig az utolsó kliense volt gyanús, aztán a főnöke került a nyomozók látókörébe, két éve pedig a rendőrség névtelen tippet kapott egy homályos fénykép formájában. Vélhetően ennek segítségével is sikerült újranyitni az ügyet, és 30 év elteltével újra nyomozati meghallgatást tartottak.
Rovó Attila
Futópad és kerekesszék? Ezt a kettőt párosította össze a dél-koreai Kangsters vállalat, amelyet mozgáskorlátozott emberek rokonai alapítottak a szeretteik életét megkönnyítő termékek fejlesztésére.
HVG
Bibliaórát tartottak szerda este a Hold utcai református gyülekezetben, amelynek Balog Zoltán a vezető lelkésze. Bár a foglalkozást nem ő tartotta, így vele nem találkoztunk, de az oda járó hívőket megkérdeztük az elmúlt napok eseményeiről. Akikkel beszéltünk, mindannyian kiálltak a lelkészük mellett.
Michal Blasko 2022-ben ezzel a filmmel debütált a velencei filmfesztiválon.
HVG
Debrecenben nincs elég víz, a szükséges áram előállításához előreláthatólag növelni kell az orosz gázimportot, munkásokat pedig külföldről kell importálni, gyakran Ázsiából – egy olyan országban, amelyet 10 éve migránsellenes jelszavakkal bombáznak, írja a lap tudósítója.
hvg360
Talán érdemes volna megnézni a Novák Katalin által az elmúlt két évben kiosztott maradék negyvenkilenc kegyelmi döntést is, írja szerzőnk. Vélemény.
Milorad Dodik a Politico szerint arra panaszkodott az orosz elnöknek, hogy a Nyugat protektorátusa, viszont, hozzátette, vannak barátai is. Ukrajna sorsa az amerikai Képviselőház republikánus elnökének a kezében van, írja a Wall Street Journal. Alekszej Navalnijról emlékezik meg a Bloomberg. Gyengül a kínai gazdaság, ám ez nem jó az Egyesült Államoknak, fejti ki a Washington Post. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
A kormánypropaganda gőzerővel dolgozik annak bizonyításán, mekkora haszonnal járt, hogy Orbán eddig vonakodott zöld utat adni a svédek csatlakozásának az atlanti szövetséghez. A svéd miniszterelnök pénteken jön tárgyalni Orbán Viktorral.
Fáklyás menet tüntetett a kegyelembotrány miatt, a rábízott gyerekeket abuzálta egy vasi sportegyesület edzője. Kezdeményezték Iványiék gazdasági vezetőjének letartóztatását, Oroszország az elnökválasztás miatt fokozza az ukrajnai nyomást. Nem politizálnának az influenszerek, és ez Orbánnak jó. Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360
A kárvallottak szerint az Orbán-kormány mindent módszeresen csinál, semmit sem bíz a véletlenre. Az osztrák Európa-miniszter szerint az önkény egészen nagy holdingokat is sújt.
hvg360
Az influenszerek kiléptek az online térből, de nem akarnak politikusi pályára lépni – legalábbis ezt üzenik a HVG-n keresztül is a Hősök terén még várakozásokkal teli tömegnek. A kegyelmi botrány igazodásra kényszerítette Orbán Viktort, ám alternatíva nélkül úrrá lehet a felforduláson.
Hamvay Péter
Hamvay Péter
Szabó Yvette
A KRESZ az, amit valamikor talán megtanultuk, de már fogalmunk sincs róla. Ezt a következtetést vonja le KAP, amikor a humoristák megtekintik a frissen átadott gyöngyösi Duna-hídról egy gázcsövön landoló jármű képét. Föl is hív a színpadra egy nézőt, és nyomban átrágják magukat a KRESZ legfontosabb kérdésein. Megtudhatjuk, mi a helyzet a tolató vaddisznóval. Kiderül, milyen szabályok vonatkoznak rollerező konnektorokra. És azt is megtudhatjuk, mit keres a metrósofőr a gyalogátkelőnél. (Technikai probléma miatt a videó csütörtök délelőttig nem volt elérhető, ezért elnézést kérünk.)
hvg360
Amikor keresztény egyházak a világi/polgári házasság intézményével kapcsolatban nyilvánítanak véleményt arról, hogy ez kikre terjedhet ki, és kikre nem, akkor nagyon súlyosan vétenek a saját tanaik ellen, írja szerzőnk. Vélemény.
Új relevanciával bír a kortárs műkereskedelemben és a kortárs művészeti intézményi politikában a globalizációval szembeállítható perifériák naiv, zárványszerű alkotóinak életműve. A jelenségről – amely az áprilisban nyíló 60. Velencei Képzőművészeti Biennáléra is hatással van – egy 78 éves grúz festőnő zürichi kiállítása kapcsán írt szerzőnk.
Nagy Edina
A Filmalaptól kikönyörgött, magyar producerek neveit tartalmazó lista hozott össze két nógrádi meleg srácot Oláh Kata dokumentumfilmessel. A közös munkájukból elkészült Keskeny út a boldogság felé már látható a mozikban.
Alekszej Navalnijt Nyugaton többnyire idealizálták, és értékén felül kezelték, ám mindez cseppet sem kisebbíti az érdemeit, írja a politológus.
hvg360
Kárpátalja városaiba nyüzsgést és vállalkozó szellemet hozott az elmenekült több százezer ukrán. Csak a magyar szó lett ritkább és halkabb. A kisebbség viaskodik azzal, hogy egyszerre hálás a magyar kormánynak, és utasítja el az orosz agresszió relativizálását.
"Puccos digitális szamizdatok kiadói", írja szerzőnk a Hősök terén tartott influenszertüntetés szervezőiről, és hozzáteszi: "közgondolkodókra, művészekre, üzletemberekre figyelünk most is, mint eddig, csak a maiak kevéssé illeszkedtek be már meglévő intézményekbe, saját teret hoztak létre". Vélemény.