A nevezetes "adósságfék" is kevés a német költségvetési válság megoldására
A német alkotmánybíróság semmisnek nyilvánította a költségvetés egyes elemeit, így a korántsem egységes berlini kormánykoalíciónak új utat kell találnia.
A német alkotmánybíróság semmisnek nyilvánította a költségvetés egyes elemeit, így a korántsem egységes berlini kormánykoalíciónak új utat kell találnia.
Sokkhullámként érte az európai politikai fősodort, hogy a hagyományosan a liberalizmus bástyájának tartott Hollandiában Geert Wilders szélsőjobboldali pártja nyerte a választást. A jobbszél megerősödését ezúttal is a migráció elutasítása és az elitellenesség hozta el. Az viszont egyáltalán nem biztos, hogy végül Wilders alakíthat kormányt.
Habár születésének 100. évfordulóján most múzeumot kapott Athénban, azért Maria Callas alakja és művészete nem vált muzeálissá. Szerelmi élete csakúgy eleven emlékű, mint félreismerhetetlen hangja és megannyi felejthetetlen alakítása.
A magas infláció ellenére e pillanatban több mint ezermilliárd forinttal kevesebb áfabevétel folyt be a büdzsébe.
Az EU-nak tartós biztonsági fenyegetésként kellene kezelnie az orosz elnököt. A Hamász elleni háborúban Izrael tragikus választás elé került, mert csak rossz döntést hozhat.Kudarc fenyegeti az EU-csúcsot Orbán Viktor miatt. Az Unióban különösen Magyarországot sújtja az infláció. Nemzetközi lapszemle.
hvg360
A közelgő EU-csúcson végképp kiderül, meddig hajlandó elmenni a magyar kormány, hogy meghiúsítsa Kijev uniós támogatását – emeli ki a portál abban a cikkben, amelynek elkészítésében 7 munkatárs működött közre.
hvg360
Annyira jól tanítják a matekot a Thomas Mann Budapesti Német Általános Iskola és Gimnáziumban, hogy az intézmény egyből az ország 53. legjobb gimnáziumává vált a HVG középiskolai rangsora szerint.
hvg360
Úgy kezdődik, mint egy tündérmese, holott annak épp az ellenkezője. És elég sokba is kerül.
HVG
Egy olyan innovációról van szó, amelynek szerepe lehetett Sam Altman OpenAI-vezérigazgató menesztésében.
Személyes konfliktusok kellettek ahhoz, hogy kiderüljön: lehet, hogy mérföldkőhöz érkezett a mesterséges intelligencia fejlesztése. Egyesek már-már az emberiség sorskérdéseiről beszélnek, amelyek összefonódhatnak a Microsofttal és a ChatGPT-t is kifejlesztő OpenAI-jal.
HVG
A századfordulós évek fővárosi kávéházainak elnyűhetetlen bútordarabjaként élt a magát Puella Classicának, vagy olykor, bizalmasabb környezetben Laurának nevező nő, aki nem a szépségével, hanem a nem mindennapi műveltségével hódított. Udvarlói, amennyiben óhajtották, akár latinul vagy ógörögül is társaloghattak vele, mielőtt a tárgyra tértek, és mindez zavartalanul zajlott a régi Magyarország 1918-as összeomlásáig, ami után már egészen más szerepben jelenik meg a szemünk előtt a nő, akit valójában egyáltalán nem Laurának hívtak.
Újabb fordulatot vett Ferdinand von Schirach német szerző Magyarországon is játszott vitadrámája azzal, hogy a halálos beteg Karsai Dániel alkotmányjogász a nyilvánosság előtt kezdett küzdelembe a kormánnyal az életvégi döntés jogáért.
Virág Katalin
Henry Kissinger világtörténelmi érdeme az enyhülés megkezdésében játszott központi szerepe, emellett eltörpülnek az egyes lépéseivel szemben joggal felhozható kritikák. A fundamentalizmussal és a terroristákkal már utódainak kell megbirkózniuk, írja szerzőnk, Magyarország egykori külügyminisztere.
Jeszenszky Géza
Vannak, akik az arcukra, akár a szájukra helyezik a kedvenc csigájukat – svájci kutatók szerint rosszul teszik. Az újabban háziállatként is népszerűvé váló óriáscsigák 36-féle kórokozót hordoznak magukban, és ezeknek nagyjából harmada az embert is megfertőzi.
HVG
Ukrajna egyesítette Európát, Gáza viszont alkalmas arra, hogy megossza, mondja a neves bolgár politikus a Die Weltnek adott interjúban, és ki is fejti ennek bővebb összefüggéseit és lehetséges következményeit.
hvg360
A harcok egy hétig tartó leállítása ellenére pénteken tovább folytatódott a Hamász elleni háború, amelyet Izrael kiterjesztett a Gázai övezet déli részére is. Közben Ciszjordániában pattanásig feszült a helyzet.
A diákok csaknem harmada egyházi középiskolába jár, az érdeklődés egyre nő. Két gimnázium is van, amelyik bizonyos szempontból veri az ország legjobb középiskoláját, a Fazekast.
hvg360
Amikor Szijjártó Péter cipőt vásárolt, még úgy tűnt, csak egyéni ízlését tükrözi, hogy inkább bankjegyeket vesz elő a zsebéből, mint bankkártyát. Azóta azonban több fideszes is felszállt erre a vonatra, Lázár legutóbb szó szerint, Szeged és Szabadka között. Az ügyet az osztrák szélsőjobb indította be, majd rácsatlakozott a mérsékelt is, és úgy tűnik, itthon is hasonló a forgatókönyv.
Láng Róbert neve autóalkatrész-forgalmazóként lett ismert, aztán a hajózással kapcsolatos területeken is jelentős szereplő lett.
HVG
Ha a cementgyárat el lehet venni erővel, akkor az OTP-fiókokat és a Mol-kutakat is el lehet, sőt neadjisten a jachtot is, írja szerzőnk. Vélemény.
HVG