Farkas Franciska színésznő: "A megosztástól, az uszítástól gyakran támad ordíthatnékom"

Nekem egyértelmű, hogy mutatnom kell az utat, ha valaki belém akar kapaszkodni - mondta a HVG-nek adott interjúban Farkas Franciska színész, drámapedagógus, roma aktivista. 2013-ban debütált a filmvásznon, országos ismertséget az Aranyélet című sorozattal szerzett. Korábban Iványi Gáborban lelt támaszra, és végtelenül felháborítja, ami az egyházával történik. Portré.











Páldi Lívia kurátor: A nacionalizmus, az idegengyűlölet és az erőszak elemezhető és megkérdőjelezhető

Egy fajsúlyos, a hátrányos társadalmi helyzetben élőket érő agresszióról, és elsősorban az erőszak rendszeréről szóló nemzetközi csoportos kiállítás tekinthető meg még a héten az óbudai Lajos utcában, a fővárosi fenntartású Budapest Galériában. A tárlat kurátorával, Páldi Líviávál beszélgettünk a bemutatott anyagon túl szakmai múltról, nemzetközi kapcsolatokról és a mai magyar kulturális szcénáról.


Húsz éve az ország legsikeresebb fiataljai voltak, hova jutottak mára? – 5. rész, 11-50, röviden

Politikusok, művészek, szakértők, üzletemberek elmúlt 20 éves pályaívét néztük végig, találtunk nagy kiugrásokat, de bőven voltak hullámvölgyek is. A Magyar Hírlap 20 évvel ezelőtti listáján szereplők közül többen szereztek nemzetközi hírnevet, akár úgy is, hogy az országot sem hagyták el. Van, aki több mint 20 éve dolgozik ugyanannál a cégnél, egyre feljebb menetelve. Van tudós, akit haza lehetett csábítani, másnál olyan erős a szellemi pezsgés hatása, hogy elképzelhetetlennek tartja a hazatérést. Többek életfilozófiája is változott: rájöttek, nem attól lesz sikeres valaki, hogy éjjel-nappal dolgozik. Mielőtt bemutatnánk a 20 évvel ezelőtti lista top10 szereplőjét, összefoglaljuk, mit tudtunk meg a 11-50. helyre rangsorolt tehetséges egykori fiatalokról.




Nemzetközi lapszemle: Izrael még visszaléphet a szakadék széléről

Putyin azzal fenyeget, hogy katonai járműveknek tekinti a szállítóhajókat a Fekete-tengeren, vagyis lőne ezekre. Az ukrán ellentámadás kérdésében a NATO türelemre, a Kreml dezinformációra alapoz. A német könyvkiadók szervezete tiltakozik a magyar könyvfóliázás ellen, náluk azt a könyvet, amely miatt rekordbüntetést kapott a Líra, így ajánlják: Egy fiú találkozik egy fiúval - az év egyik legszebb szerelmes történetében. Válogatás a világsajtó írásaiból.


Többszörösen vesztésre áll a kormány a jogállamisági eljárásban – Demokráciát a pénzünkért, 11. rész

A magyar kormány egyelőre teljesen tehetetlen az EU pénzügyi érdekeit védő jogállamisági eljárással szemben. Nem elég, hogy nem kap pénzt, Orbán Viktor "szabadságharcában" Magyarország elveszítette a szövetségeseit, elbukta a bírósági pert, és kiderült, érdekérvényesítő képessége sincs az uniós intézményekkel folytatott vitában.


A kémek háborúja Magyarországon is zajlik

Lengyelországban sorra buknak meg az orosz kémek, de Magyarországon és Ausztriában könnyebb dolguk van, Svájcban pedig többé-kevésbé tartani tudták a pozícióikat. A háború kitörése után a diplomáciai fedésre épülő orosz hírszerzést ugyanakkor alapvetően meggyengítették Európában, Moszkva válaszul a technológiai hírszerzését erősítette: megszaporodtak a kibertérben zajló műveletek is, ezek egy része a független magyar médiát is érintheti. Sok orosz árulhatott el titkokat a nyugati szolgálatoknak, ez megmagyarázná, miért buktak le olyan illegális kémek, akik a háború előtt akadálytalanul tudtak dolgozni.


Radar360: Orbán kikelt a multik ellen

A miniszterelnök a Kossuth Rádióban arról beszélt, a nagy láncok nyerészkednek az élelmiszerárakon. Hosszabb szünetekkel később érhet véget a tanév. Újabb vádpontot hoztak fel Donald Trump ellen. Ittas sofőr gázolt halálra egy motorost. Siralmas lett a gyerekek kompetenciamérése. Az MVM könnyít a horrorszámlát kapók életén. Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.