A jelek szerint a miniszterelnöknek még fontosabb lett a külpolitika, hiszen politikai tanácsadójára, Orbán Balázsra bízta az átalakított intézet tulajdonosi jogainak gyakorlását.
Az egészségügyre fordítható pénz sosem elég, viszont okosan is el lehet költeni – állítja az angol kórházak irányításában is tapasztalt Végh Attila egészségügyi válságmenedzser, aki hozzáteszi, az adatok nyilvánossága, az átláthatóság is lényeges szempont a jól működő egészségügyben.
A volt kolléga, Gyuricza Péter az interjúalany kollégák segítségével méltó emléket állított Győrffy Miklósnak, a rádiós újságírás kiemelkedő alakjának. Az A Győrffy című könyv a Kocsis Kiadó gondozásában jelent meg.
Putyin B tervének célja az A terv kudarcának elleplezése. A történelem fintora lenne Ausztria orbanizálódása. A Nyugat téved, ha azt gondolja, hogy az új rend a demokráciák és a tekintélyuralmak csatáját jelenti. Kémkedéssel vádolnak amerikai cégeket Kínában. Válogatás világlapok írásaiból.
Szerzőnk eljátszik a gondolattal, mi van, ha a miniszterelnök a nyilvánosan elhangzott "vírusos" beszéd mellett egy zárt körben elhangzott felszólalásban ismertette a rendszer receptjét. Íme.
Mészáros Lőrinc tavaly percenként 347 ezret keresett, Böröndi kijelentését a német–lengyel "lokális háborúról" zokon vette a budapesti lengyel nagykövet, stabilizálódik a Fidesz. Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Lázár János építési és közlekedési miniszter rapid módon nevezett ki több mint harminc vezetőt az állam közlekedési cégeihez. Sok sikeres menedzser van köztük, de kevesen láttak közelről közlekedési vállalatokat.
Változott az Orbán-kormány személyzeti politikája: mostanság olyanok juthatnak pozíciókhoz, akik azt ígérik, a jelenlegi pénzügyi keretek között is képesek a hatékonyság növelésére. Az elmúlt hetekben nemcsak a katonaságnál és a tudománypolitikában hullottak a fejek, hanem a MÁV–Volánbusz-csoportnál és az MVM-nél is.
A XIX. századi paraszti életformát és kultúrát az 1960-as, 1970-es években is őrző erdélyi falu, Szék elmúlt több mint fél évszázadát, átalakulásának folyamatát mutatja be Korniss Péter új fotóalbuma. A történet végét sokatmondóan egy Miki egeres parti képei illusztrálják.
Az európai NATO-tagállamokéhoz közelítő szövetségesi státust épít fel Dél-Korea számára az USA. Atomfegyvert nem visz a Koreai-félszigetre, de megerősített nukleáris védőernyőt von annak déli része fölé. Washington stratégiája Észak-Koreát elrettenteni, Szöult és Tokiót pedig kibékíteni, hogy partnerei legyenek Kína feltartóztatásában.
Frank Füredi az 1980-as években Nagy-Britanniában megalapította a Forradalmi Kommunista Pártot, most a kormány kedvenc agytrösztjének brüsszeli lerakatát vezeti és a Magyarország körül kialakult politikai karantént akarja megtörni.
A Yale Egyetem történészprofesszora arra hívja fel a figyelmet a New York Timesban megjelent helyzetértékelésében, hogy nem szabad beugrani az orosz nukleáris fenyegetésnek, az atomhatalmak bizonyos rendszerességgel alulmaradnak háborúkban.
Még fideszes szülőket is maga ellen hergelt a hatalom, amiért erőszakkal lépett fel a fiatalokkal szemben, akik az oktatás körülményeinek javítását követelték a kormányfő hivatala előtt. A civilek érzelmi hullámvasúthoz hasonlítják a küzdelmet, tudván: a sikerhez még sok erő és türelem kell.
Az osztrák kommunisták sikerei miatt romantikus hályog ereszkedhet a liberális közép szemére. Putyinnak csak a nukleáris ökölrázás maradt, az ukrán drónokon múlhat a háború kimenetele, a Nyugatnak ki kell tartani a támogatásban. Korai lenne még temetni az EU-t. Válogatás a világsajtó írásaiból.
Az ismert mondás szerint az első generáció megteremti, a második megörökli és fenntartja, a harmadik feléli a vagyont. Mit tehetünk családfőként azért, hogy ne így végződjön a történet? És milyen szerepe lehet ebben a folyamatban egy pénzügyi szolgáltatónak? Európa nyugati felében már bevett gyakorlatnak számít a családi vagyonkezelés, ami segíthet leküzdeni a generációváltás anyagi oldalának számos buktatóját. Generációs eltérések a mentalitásban és más történelmi örökség – nagyjából erre a két tényezőre vezethető vissza, amiért a családi vagyonkezelés Magyarországon még nem terjedt el.
Jó lenne úgy hozni meg a döntéseinket, hogy minden létező tudás a birtokunkban van, de a világ nyilván nem így működik. Közgazdászok vizsgálták, hogyan próbálhatjuk meg kitalálni egy másik ember gondolatait, mi alapján döntünk arról, hogy melyik szakértőre hallgatunk, és hogy mit érdemes elárulni saját magunkról, ha azt szeretnénk, hogy mások jókat gondoljanak rólunk.
Vidám koktélpartik és hajnalba nyúló pókerjátszmák is színesítették a XX. század zseniális tudósa, a látnoki képességű Neumann János hétköznapjait. A nyitott, ám ellentmondásoktól sem mentes személyiség emberi oldalát is feleleveníti a születésének 120. évfordulójára megjelent monográfia.