Para-Kovács Imre: Hal a torkán

Kocsis Máté egyáltalán nem lóg ki a Fidesz–KDNP-átlagból. Nem okosabb, mint Németh Szilárd, de nem is butább, mint Hollik István, azaz valahol a „funkcionális analfabéta” és a „segítővel bemehet a városba” kategóriák között helyezkedik el. Gyakori megnyilvánulásai – aktuálisan épp az aranyhalas megjegyzése – miatt azonban kiragyog a kórusból. Vélemény.






„Így nem csoda, hogy sokan 30–40 évesen halnak meg májzsugorban”

Nagyon nagy probléma a fiataloknál a „rohamivás”, vagyis a gyors lerészegedés, amikor gyors egymásutánban legalább öt pohár alkoholos italt elfogyasztanak. Az unalomból drogozást felváltotta a kütyüzés, de ettől még a nagyvárosokban a 16 évesek harmada kipróbál valamilyen illegális szert, mindezt úgy, hogy már nem érzik problémának a füvezést. Erős versenyben van a „nagyi patikája” is.


Duma Aktuál: Eljátszhatja-e Scarlett Johansson Winnetout?

Németországban társadalmi vita bontakozott ki Karl May Winnetou-könyveiről, hogy azok nem festenek-e túlzottan idilli képet a fehérek és az indiánok kapcsolatáról. Ez elég sok kérdést felvet, amelyekre KAP keresi a választ. Hogy kellett volna helyesen indiánosdit játszani? Ártott-e az őslakosoknak Bud Spencer és Terence Hill? Milyenek az idealizált zombik? Miért rasszista A Gyűrűk Ura? Mi a helyzet a hupikék törpikék családi viszonyaival? Végül, de nem utolsósorban: el tudunk-e menni a Village People-lel Makkosmáriára?





Dezső András: Az orosz kém, akit majdnem elfogtak

Kovács Béla öt év fegyházat kapott, amiért az oroszoknak kémkedett. Az egykor a Jobbikba beépült Kovács jelenleg Oroszországban van és hülye lenne elhagyni az igazi hazáját. Míg lengyel kollégája három évig rács mögött ült, Kovács rétestésztaként húzódó ügye Moszkvának és Budapestnek is win-win szituációval végződött – ahogy arra számítani lehetett. Vélemény.








Lesz olyan európai generáció, amelyik már nem dohányzik? Egy javaslat ezt akarja elérni

Az Európai Bizottság nemrég regisztrált egy európai polgári kezdeményezést, amely a többi között megtiltaná, hogy a 2010 után született EU-s polgárok cigarettát vásároljanak. Az ötlet a legális dohányzás kivezetését célozza, viszont a statisztikák szerint néhány tagállamban, köztük Magyarországon komoly gondot okozna, a fiatalok ugyanis szeretnek dohányozni.