Bisnode
Bisnode
Tetszett a cikk?

Cégünk elvégezte a munkát, kiállítottuk a számlát, mégsem kapjuk meg időben a pénzünket. Közben persze az alkalmazottakat és az adókat fizetni kell, a határidők pedig ketyegnek... Ismerős szituáció? Honnan tudhatjuk előre, hogy biztosan fizetni fog a partner? Létezik erre jó megoldás?

Bár a magyar vállalkozókat egyre több olyan intézkedés segíti, melyek célja a gazdaság kifehérítése, a körbetartozások megszűnése – és 2015 óta látványosan javulnak a bedőlési arányok is –, a legtöbb cégvezető kezében még sincs biztosíték arra, hogy az elvégzett munka után valóban a pénzéhez fog jutni. A számla határidejének lejárta után marad a „szokásos” idegtépő rituálé: reménykedve frissíti a cégvezető a netbankon az egyenleget, vagy várja az sms-t az utalásról. Pedig már van rá megoldás, hogy előre tudjuk, mire számíthatunk egyes üzletfeleinktől.

Rosszul teljesítő iparágak: velük ne?

Már fel sem kapjuk a fejünket, ha kiderül, hogy a hagyományosan rosszul teljesítő – azaz késedelemmel fizető – iparágak (az építőipar, a papíripar és a gépipar cégei) újra a negatív lista élén tanyáznak. De minden évben van „meglepetés” szektor: 2016-ban a fafeldolgozás volt ilyen, melynél majdnem 20 nappal emelkedett a késedelmes napok száma. Ennél is rosszabb számokat produkált két megye, Szabolcs és Esztergom, ahol átlagosan 24 napot csúsznak a kifizetések. Amikor ezeket a makro adatokat olvassa egy felelősségteljes cégvezető, nyilván megpróbál az ezekben a szektorokban és ezekben a megyékben dolgozó cégekkel a legnagyobb körültekintéssel szerződni, vagy legalábbis alaposan utánajárni a leendő partnernek. Pedig a „megbélyegzett” iparágakban elképzelhető, hogy csak egyetlen nagy iparági szereplő bedőlése okozta a problémát, és a többi kis és közepes cég időben teljesít. Éppen ezért fontos, hogy vállalkozásonként is ellenőrizni tudjuk a fizetési morált.

A cégek közösségi oldala
Erre tökéletesen alkalmas a Bisnode PartnerPayment Program, melynek segítségével ma Magyarországon egyedüliként információkat szerezhetünk arról, hogy üzleti partnerünk mekkora késéssel és milyen határidőre rendezi a számlákat másoknál. Azaz jó eséllyel megjósolhatjuk, hogy nekünk mikor fognak fizetni. A program jelenleg ingyenes, de nekünk is adnunk kell valamit: havi számlainformációinkért cserébe térítésmentesen hozzáférhetünk az összes olyan cég fizetési szokásait leíró adatokhoz, melyekről legalább három, különböző adatszolgáltatótól származó számlainformációval rendelkezik a Bisnode.
A fizetési tapasztalat információk alapján leképezésre kerül egy fizetési fegyelmet jelző mutatószám (Paydex), ami egy számba sűrítve jelzi az adott vállalkozás számlakiegyenlítési szokásait. (Érdekes, hogy ez a mutatószám akkor ideális, ha 80-85 közötti. A 95-100 körüli mutató jeletheti azt is, hogy a vállalkozás minden számlát előre utalva fizet ki, tehát nem bíznak benne a partnerei.)

Havi felügyelet és súlyozás

Ha egy vállalkozás csatlakozik a programhoz, akkor le kell adnia az elmúlt 12 hónap vevő- és számlatörzsét. Ez a feltétele annak, hogy ő is láthassa a többi cég fizetési moráljával kapcsolatos adatokat. A programot nem lehet átverni, és hiába volt egy jó, késedelemmentes évünk, amit szeretnénk partnereinknek megmutatni, adatainkat a továbbiakban is havonta felülvizsgálják és frissítik. Viszont a számlák összességét súlyozottan kezelik: így nem lesz nagyon rossz az indexszáma annak a cégnek sem, aki minden nagy számlát időben kifizetett, és csak néhány, kisebb összeget egyenlített ki késedelmesen.

Dinamikusan fejlődik a program

A program akkor lesz sikeres, ha egyre többen csatlakoznak. Ma Magyarországon több, mint 60 ezer cégről van információ, sőt, mára már a világ szintes összes országában működő cégekről is elérhető fizetési morált (előre)jelző elemzés. Számos hazai és külföldi vállalkozás használja, Lengyelországban például egy több százezres minta áll a vállalkozók rendelkezésére. A programhoz csatlakozók a külföldi partnerek adatait is látják, így az import-export cégeknek is jól jöhet ez az adatbázis.

Vannak szektorok, melyek összefogtak a „csalók” ellen: példaértékű együttműködés született a nyomdaiparban, akik a fizetési tapasztalat program segítségével szűrik ki a rosszul fizető megrendelőket. Kerekasztal-beszélgetéséket rendeznek, hogy még hatékonyabban védekezzenek az iparág svindlerei ellen. Minél több cég csatlakozik ugyanis a programhoz azonos iparágból, annál átláthatóbb lesz a piac, és annál jobban elkerülhetők a rosszul fizető megrendelők okozta veszteségek.

A grafikon a számlafizetés késedelmes napjainak számát mutatja meg átlagolva, összehasonlítva az adott vállalatot az azonos iparággal, megyével, illetve foglalkoztatottsági kategóriával.

Segít a jogszabály?

Bár sokat javult a késedelmes fizetés elleni jogszabályi védelem, még nagy felelőtlenség csak erre hagyatkozni. Azért jó, ha tudjuk, hogy a számla lejárta után rögtön elküldhetjük a fizetési meghagyást, amely sok esetben már elég elrettentő ahhoz, hogy fizessen a partner. 200 ezer forint felett pedig a gyorsabb és hatékonyabb felszámolási eljárást is elindíthatjuk. A külföldi partnerekkel szemben is van már megoldás: a most hatályba lépett uniós rendelkezés előírja a tagállamoknak, hogy 2019-ig kapcsolják össze a fizetésképtelenségi eljárásokra vonatkozó nyilvántartásaikat, így az ebben szereplő információk minden tagállamban hozzáférhetőek lesznek. A hatályba lépett szabályokat ezentúl az EU területén belül valamennyi hitelezőre kiterjedő eljárásra kell alkalmazni a magáncsőd, a csődeljárás, a felszámolási eljárás, természetes és jogi személyek vonatkozásában is. Ez alól kivételt képeznek a hitelintézetek, a biztosítók és a befektetési vállalkozások.



Az oldalon elhelyezett tartalom a Bisnode Magyarország Kft. közreműködésével jött létre, előállításában a hvg.hu szerkesztősége nem vett részt.