Több olyan változást is kötelezővé tesz az Európa Unió tagországai számára az Európai Tanács és az Európai Parlament negyedik, a pénzmosás és a terrorizmus-finanszírozás megelőzésére vonatkozó irányelve, amelyek lényegesen befolyásolhatják a korábban létrehozott nemzetközi céges struktúrákat is.

Az irányelv talán legfontosabb újítása, hogy a cégek tényleges tulajdonosaira vonatkozó információkat egy központi nyilvántartásban is elérhetővé kell tenni. Ezt az adatbázist vezetheti az uniós tagország cégbírósága, nemzeti bankja, de akár bármely más, központi nyilvántartás vezetésére jogosult szervezet. Tényleges tulajdonosnak azt a személyt kell tekinteni, akinek – közvetlenül vagy közvetve – 25 százalékot meghaladó részesedése van egy adott cégben. Az egyes országok azonban ennél alacsonyabb tulajdoni hányadot is meghatározhatnak. Ha nem azonosítható a tényleges tulajdonos személye, akkor a vezető tisztségviselőt kell annak tekinteni és ennek megfelelően őt nyilvántartani.

Ennek az adatbázisnak az irányelv szerint nyilvánosnak kell lennie, ahhoz nemcsak a jegybankok, az adóhatóságok, a cégbíróságok és a pénzügyi szervezetek (például a bankok) férhetnek majd hozzá, hanem – ahogyan az irányelv fogalmaz – bármely személy vagy szervezet, amely bizonyítani tudja, hogy jogos érdeke fűződik az információ megszerzéséhez (például ha annak publikálása nemzetgazdasági érdek). Ez azt jelenti, hogy a hatóságoknál szélesebb kör is megtudhatja a tényleges tulajdonos nevét, születési dátumát, állampolgárságát, tartózkodási helyét, az adott cégben meglévő tulajdoni hányadát és/vagy szavazati jogának arányát. A legújabb, ötödik irányelv alapján ezeket az adatokat már nemcsak a nemzeti hatóságok adatbázisában, hanem egy egységes, uniós szintű adatbázisban is elérhetővé fogják majd tenni.

Üzleti körökben nagy felzúdulást okozott annak a lehetősége, hogy a tényleges tulajdonosok kilétére fény derül. Pedig a mai világban, meglehetősen gyakran érkeznek hírek arról, hogy valaki nem a saját nevében, hanem egy titokzatos személy megbízásából – idehaza is már elterjedt néven: strómanként – kötött egy tranzakciót. Ám az üzletemberek többsége vélhetően egyenesen intézi az ügyeit, márpedig a számukra több jogi problémát is felvet egy ilyen jellegű nyilvántartás. Mindenekelőtt jelentős mértékben korlátozhatja az érintett személyek magán és üzleti titokhoz fűződő személyes jogait. Nem véletlen, hogy a francia legfelsőbb bíróság a nyilvántartás egyes elemeit alkotmányelleneseknek minősítette, s azok alkalmazását felfüggesztette. Erre is hivatkozva, más uniós tagállamok is megtagadhatják a nyilvántartás bevezetését, vagy ha zöld utat is adnak annak, az abban lévő információk használatát korlátozhatják.

Az EU-s irányelv ellentmondásos fogadtatását jelzi az is, hogy bár annak rendelkezéseit a 28 uniós tagországnak 2017. június 26-áig kellett átültetnie a jogrendjébe, ezt nem mindenki tette meg, például sem Ciprus, sem Málta. Magyarország neve ugyan nincs a mulasztók listáján, miután az Országgyűlés tavaly módosította a pénzmosás és a terrorizmus-finanszírozás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényt, a végrehajtási rendelet azonban még várat magára, ami nagy bizonytalanságot szül.

A hatályos hazai törvény értelmében a pénzügyi bűncselekmények megelőzése, minden gyanús pénzügyi tranzakció megakadályozása érdekében az ügyvédek, adótanácsadók, könyvvizsgálók, befektetési szolgáltatók kötelesek meggyőződni arról, hogy egy céges konstrukció megalkotása során ki az a magánszemély, aki a tényleges irányítási jogosultsággal rendelkezik.

Fejtörést a Magyarországon is létező bizalmi vagyonkezelési konstrukció megítélése okoz. Ennek lényege ugyanis, hogy egy magánszemély a teljes vagyonát vagy annak egy részét egy professzionális vagyonkezelőnek átengedi, úgy, hogy lemond annak tulajdonjogáról. Ennek egyik nagy előnye, hogy attól kezdve már nem ő rendelkezik a vagyon feletti irányítási jogról. A bizalmi vagyonkezelőknek 2018. január 1-jétől a korábbinál alaposabban át kell világítaniuk az ügyfelüket, tehát gondosabban kell eljárniuk, hogy megtudják, a vagyonrendelő miből szerezte a pénzét. Emellett a vagyonkezelőnek nyilvántartási és jelentési kötelezettsége van az illetékes hatóság felé – végrehajtási rendelet híján még nem lehet tudni, hogy ez melyik – arról, hogy ki volt a vagyonrendelő, és kik lesznek a kedvezményezettjei a vagyon átruházásának, valamint a hozamok kifizetésének. Ettől kezdve tehát a vagyonrendelő és a kedvezményezettek elveszítik az anonimitásukat.

A gyakorlatban az azonosításhoz minden dokumentumot be kell szerezni az ügyféltől, mindenekelőtt a jövedelem- és az adóigazolást. Ez költséges és időigényes folyamat a szolgáltató részéről, hosszadalmas adminisztrációt és pénzügyi ráfordítást igényel, esetleg új embert is fel kell venni erre a feladatra.

Az azonosítási szabályok betartását a felügyeleti szerv rendkívül szigorúan fogja ellenőrizni, és ha jogsértést állapít meg, akkor azt keményen szankcionálhatja: a pénzügyi szolgáltatókat akár 5 millió, míg az egyéb szolgáltatókat 1 millió euróra bírságolhatja. E fenyegetettség külföldi tapasztalatok szerint ügyfélvesztéssel járhat, amennyiben a szolgáltatók elővigyázatosságból a közepes vagy nagyobb ügyfeleket nem fogadják be.

Akinek az üzleti érdekei azt diktálják, arra kényszerülhet, hogy vagyonát (legyen az céges vagy magán) új befektetési konstrukciókba áttegye. Erre több legális lehetőség közül is választhatnak. Az egyik, ha egy magyar cégben vagy ingatlanban egy olyan külföldi cég szerez többségi részesedést, amelyben a tényleges tulajdonos személye nem azonosítható, mert e külföldi cég törzsrészvényét egy befektetési alap birtokolja, aminek értelmében ennek az alapnak a kezelője rendelkezik a külföldi cég feletti irányítással. Ami azt jelenti, hogy külső finanszírozók úgy tudnak részesedést vásárolni a külföldi cégben, ha megveszik az annak törzsrészvényét birtokló befektetési alap befektetési jegyét. Mivel sok befektetési jegyet értékesíthetnek, előfordulhat, hogy még ha valaki viszonylag sokat is vásárol, részesedése akkor sem éri el a tényleges tulajdonosok kötelező azonosításának 25 százalékos zsinórmértékét. Ez a befektetési alap tehát úgy tud vagyonelemeket megszerezni, hogy egyrészt az adott befektetési jegyet lejegyző befektető rendelkezik a vagyon feletti tulajdonjoggal, mivel azonban a teljes befektetési alapnak nem 25 százalékot meghaladó tulajdonosa, ezért a vonatkozó rendelkezések alapján az alapkezelőt kell a tényleges tulajdonosnak tekinteni.

A másik megoldás a már említett bizalmi vagyonkezelési konstrukció, amely keretében külföldön hoznak létre és működtetnek egy magánalapítványt a vagyon kezelésére. Ez esetben a külföldi szolgáltatónak a saját országa szerinti pénzmosási törvény előírásainak kell megfelelnie. Vannak olyan EU-n kívüli országok, amelyekben az érintett szolgáltató – bár köteles a tényleges tulajdonost azonosítani – azt az információt nem kell hogy átnyújtsa a helyi hatóságoknak, vagy ha igen, akkor azt nem kell automatikusan továbbítani egy EU-s tagországnak. Összességében tehát a rendkívül bizonytalan hazai szabályozási helyzetből fakadó kockázatokat egy külföldi bizalmi vagyonkezelési konstrukcióval ki lehet iktatni.