Generali
Generali
Tetszett a cikk?

Magyarországon több milliós megtakarításra vágynak az emberek nyugdíjas korukra, mégis kevesen terveznek előre. Számukra marad a félelem a kiszolgáltatottságtól, az anyagi bizonytalanságtól. Mi most olyan friss nyugdíjasokkal beszélgettünk, akik még jócskán aktív munkavállalóként elkezdtek félretenni a nyugdíjas éveikre.

Egy reprezentatív felmérés szerint csupán minden ötödik magyar gondol jól megérdemelt pihenésként nyugdíjas éveire. Sokkal többen tartanak ettől az időszaktól, a megkérdezettek 27 százaléka azt feltételezi, hogy egyáltalán nem kap majd nyugdíjat, sokan pedig az életszínvonaluk szignifikáns romlását prognosztizálják. A rossz érzések csak erősödnek a 40-es korosztályban, hiszen ők félúton vannak a nyugdíjra felkészült, illetve a nyugdíjtól szinte semmit nem váró generáció között (amelyiknek még van ideje felvértezni magát), így szinte elképzelésük sincs arról, hogy mi lesz velük. Ugyanakkor hiába a sok-sok bizonytalanság, nagyon kevesen terveznek csak előre, és spórolnak a nyugdíjas éveikre. Holott a legtöbben, anyagi tartalék nélkül már most sem tudnának megélni, ha egy hirtelen baleset vagy betegség miatt nem folytathatnák a munkájukat.

“Hogyha raktam volna félre, nem csak nekünk lett volna könnyebb”

“Anyukám egészsége egyik napról a másikra romlott le nagyon. A nyugdíjából, amiből addig is éppen csak megvolt, konkrétan finanszírozhatatlanná vált az élete. Ha jól emlékszem, miután minden gyógyszert kiváltott, éppen 5 ezer forintja maradt minden másra” kezdi történetét Elvira. Azt, hogy édesanyját anyagilag is támogatniuk kellett, megérezte a családjuk is. Ráadásul a lánya középiskolába készült, a férjének pedig komolyabb munkahelyi problémái voltak. “Minden hónap végén ott álltam, hogy melyik kezembe harapjak, és az anyámtól vagy a gyerekemtől vegyek-e el valamit, hogy a másiknak jó legyen. Rettenetes időszak volt.”  

Elvira a ‘90-es években lett optometrista. A bevételei ugyan folyamatosan növekedtek, de ahogy jött a pénz, úgy ment is el. Azt meséli, olyan családban nőtt fel, ahol a pénznek nem volt kultúrája, aminek az volt az oka, hogy nem is nagyon volt pénzük. A szülei fizetése forintra pontosan elfogyott mindig a hónap végére. Később aztán, amikor már megtehette volna, akkor sem jutott eszébe tudatosan megtakarítani. Voltak kisebb-nagyobb félretett összegek, de hosszú távon semmi nem maradt meg.

Elvira öngondoskodásról való elképzelése az édesanyja betegségével változott meg: “Anyu ellátását, ha nehezen is, de meg tudtuk oldani. Amikor súlyosbodott az állapota, sokat mondogatta, hogy sajnálja, hogy teher nekünk. Persze nem volt az, de ekkor gondolkoztam el először komolyabban azon, hogyha raktam volna félre, nemcsak nekünk lett volna könnyebb, de az ő lelkének is. Megfogadtam, hogy sem magamat, sem a gyerekemet nem szeretném ilyen helyzetbe hozni.”

Ekkor Elvirának körülbelül 10 éve volt még hátra a nyugdíjig, és úgy döntött, hogy komolyan elkezd foglalkozni azzal, hogy biztonságba tudja magát a nyugdíjas éveire. Magának egy magasabb, férjének pedig egy alacsonyabb összegű nyugdíjbiztosítást kötött. Azt meséli, hogy ebben a 10 évben a családtagjai sokat heccelték azzal, hogy egyik végletből a másikba esett, és túlságosan sokat törődik azzal, hogy mi lesz majd, ha már nem fog dolgozni...  

Az idő természetesen őt igazolta. Lánya ugyanis Skóciába költözött, és előbb a munkája, majd a kislánya születés miatt csak ritkán látogatott haza. “Az igazság az, hogy nincs rossz nyugdíjam, viszont arra nem lenne elég, hogy 2-3 havonta ki tudjunk repülni Glasgow-ba a gyerekekhez. De a megtakarításunk jelentős részét erre költjük a férjemmel, és hát szuper dolog, hogy hiába laknak közel 2000 kilométerre, mégis aktívan részt tudunk venni az unokánk életében, és nem csak Skype-on látom, mint mondjuk az a barátnőm, akinek szintén nem Magyarországon lakik a családja.”

Egyre korábban kellene előtakarékoskodnunk

A társadalom elöregedése miatt nem lesz könnyű dolga az Y és Z generációnak, ezért már most érdemes elkezdenie idős korára pénzt félretenni. Számítások szerint 2030-ra itthon a lakosság körülbelül negyede, 2,1 millió ember tölti majd be a 65-t. Éppen emiatt az állami nyugdíj még kevésbé fedezheti majd leendő, időskori kiadásaikat, ezt erősíti a becslés, mely szerint ekkorra a jelenleg 4,4 milliós járulékfizető foglalkoztatott körülbelül 3,9 millióra csökken, ami tovább szűkíti a nyugdíjkassza bevételeit. A jövő kilátásait az sem javítja, ha ehhez hozzávesszük azt, hogy 2019 januárjában 2,1 millió ember kapott (átlagosan) 130 491 forintos nyugdíjszerű ellátást – egyértelmű, hogy ez az összeg már jelenleg sem mondható kényelmesnek. Éppen ezért van kiemelt jelentősége annak, hogy a legfiatalabb generáció már 25 éves kora környékén elkezdjen félretenni, havi 10.000 forintos megtakarítással körülbelül 30 millió forinttal számolhatnak a nyugdíjas évekre.  

Miután hivatalosan nyugdíjba vonult, végre lett ideje világot látni

István is hasonlóan járt el, ő másfél éve nyugdíjas. A pénzügyi szektorban dolgozott, és az akkori trendekkel ellentétben viszonylag korán, már a negyvenes évei elején elkezdett pénzt megtakarítani nyugdíjas korára. Azt meséli, hogy középvezetőként, négygyermekes apukaként nem sok mindenre jutott ideje, így azt képzelte el magának, hogy amit kihagyott az aktív éveiben, azt majd nyugdíjasként pótolja. “Soha nem utaztam például, pedig nagyon szerettem volna. De arra sem volt igazán időm, hogy néha elmenjek egy fürdőbe vagy rendszeresen járjak biciklizni.” Istvánnak, miután hivatalosan nyugdíjba vonult, végre lett ideje világot látni. Azt meséli, hogy a feleségével folyamatosan figyelik az utazási akciókat.

Megtehetnék, hogy évente egyszer-kétszer elmenjenek egy drágább nyaralásra, de ők inkább olcsóbban, több helyre szeretnének eljutni. Rengeteget jár fürdőbe is, és mivel egy korábbi térdsérülés miatt nem biciklizhet, horgászni kezdett, mert igényli, hogy sok időt tölthessen a szabadban. Rendszeresen jár múzeumba és koncertekre is. “A feleségem azt szokta mondani, hogy olyan gyorsan repült el a fiatalságunk, hogy mi igazából 60 fölött kezdtünk el élni. De őszintén, én annak örülök legjobban, hogy sikerült annyi pénzt megtakarítani, hogyha bármi gond van, akkor tudunk a gyerekeknek segíteni.”

 

Sokan, bár látják, hogy az elvárt életszínvonalat nem tudják majd a nyugdíjukból fedezni, mégsem tesznek félre időben. Pedig hosszú távon már kis összegű megtakarítással is, szinte észrevétlenül készülhetünk a jövőnkre. A Generali nyugdíjbiztosításai számos ügyféligényre megoldást kínálnak. A klasszikus biztosítás mellett befektetési egységekhez kötött nyugdíjbiztosítási megoldásokat kínál a társaság. A kapcsolódó termékkel még személyre szabhatóbb a konstrukció, és bármikor hozzáférhető marad egy likvid tőke a megtakarításban. A befektetési egységekhez kötött biztosítások eszközalapjai is számos befektetési célhoz kínálnak lehetőséget, szintén igazodva az ügyfelek eltérő igényeihez. Új lehetőségként októberben került bevezetésre az Innováció részvény eszközalap, mely az innovációban élenjáró vállalatok részvényeibe kíván befektetni.



Az oldalon elhelyezett tartalom a Generali Biztosító megbízásából, a HVG BrandLab közreműködésével jött létre. A tartalom előállításában a hvg.hu és a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.