A téridő fodrozódása - Beszélgetés Márka Zsuzsával

Hogyan változott meg az életed a gravitációs hullámok észlelése óta? Gondolom, világszerte rengeteg kommunikációs feladat hárul azokra, akik az együttműködésben részt vettek.

Kutatóként a legfontosabb, hogy a gravitációs hullámok felfedezése nem a vége, hanem a kezdete egy folyamatnak. Biztosak vagyunk abban, hogy több hasonló eseményt fogunk még látni, és a jövőben egyre pontosabban meg tudjuk majd határozni a kettős fekete lyukak viselkedését, tömegét es eloszlását a világegyetemben. Egzaktabbul tanulmányozhatjuk Einstein elméletét, esetleg eltérést is találhatunk ahhoz képest. Jelenleg két detektor működik, az újabbak beüzemelésével még több információhoz juthatunk. Hosszabb távon akár Magyarországon is felépülhet a következő generációs, még érzékenyebb detektor, ha az ország befektet az interferométeres szakértelem kialakulásába. Óriási lehetőségek nyílnak meg, új tudományterület születésének lehetünk tanúi.

Személyes irányításoddal készült el a LIGO-detektorok időzítő rendszere. Hogyan képzeljük ezt el?

A gravitációs hullám jele után a második legfontosabb adatunk az idő. A rendszert a GPS műholdjaihoz csatlakoztatjuk, melyek a pozíción túl nagy pontosságú időadatot is szolgáltatnak. Az egymástól háromezer kilométerre található két detektor úgy néz ki, mint egy-egy L alak, melyek szárai – a detektorok karjai – egyenként 4 kilométer hosszúak. A karok találkozási pontjából indított lézersugarak a karok végén található tükrökből visszaverődnek és a csomópontban ismét találkoznak. A rendszer kontrolljához – a tükrök mozgatásához, a felfüggesztéshez, a szeizmikus izolációs rendszerhez – elengedhetetlen az időzítő rendszer megbízható működése. A karok teljes hosszában több száz időzítő elektronikát építettünk, ezeknek van egy központi „agyuk”. Az időzítő rendszer fejlesztése nyolc évig tartott, én 2009 óta vezetem a megvalósítást. A munkában az egyetemünk mellett a hanfordi obszervatórium kutatói és mérnökei vettek részt.

A fizikusok közöttt még ma is nagyon kevés a nő. Honnan ered a tudományos érdeklődésed?

Édesanyám vegyész volt, a nyíregyházi tanárképző főiskolán tanított, ahol később tanszékvezető lett. Talajkémia, kolloidkémia, nehézfémszennyezés volt a területe, úgyhogy a tudomány nekem természetesen adódott. Jól emlékszem a doktori védésére – akkor nyolcéves lehettem –, később a kandidátusijára. Esténként alkoholos filccel írta az írásvetítő fóliákat, máskor meg egy kis programozható számológép segítségével dolgozott, és az eredményeket franciakockás füzetbe jegyezte le. Nagyon izgatott ez a kis gép, elcsórtam, és kiválóan megértettem a segítségével a lineáris egyenletet, amit akkor még nem tanultunk az iskolában.

Nagy váltást jelentett, hogy vegyészből képezted át magad?

Azért nem, mert mindig a fizikai kémia érdekelt, a doktorimat is ebben az irányban kezdtem. Magyarországról erős vegyészalapokat hoztam magammal. A kémia bizonyos ágai a fizikusképzésben is megállják a helyüket, például a kvantumkémia vagy a statisztikus termodinamika. Az átképzés során a kurzusok felét könnyen vettem, a másik felében keményebben kellett dolgoznom, de megérte.

Milyen készségek kellenek ahhoz, hogy valakiből jó fizikus váljék?

Én csak a kísérleti kutatásról tudok beszámolni, amelyben érintett vagyok. Ezen a területen a legfontosabb a kitartás. A kísérleti fizikus a laborban töltött idejének 90-95 százalékát azzal tölti, hogy összerak egy kísérletet. Én eredetileg optikával foglalkoztam, a kísérleteim többségét magam terveztem es állítottam össze egy optikai asztalon. Miután az ember eltervez egy kísérletet, a megvalósításnál biztosan kiderül, hogy valami nem működik. Meg kell keresni és meg kell oldani a problémákat – vagy tervezni kell egy másik kísérletet, amely rávilágít, hogy az első miért nem működött.

Nem szoktál elkeseredni, ha valami nagyon nem sikerül?

Igazság szerint nem. A laborban dolgozva észre sem veszem, hogy telik körülöttem az idő. A gyerekek születése előtt nem ritkán éjfélig bent maradtam. Nehezen hagyom ott a munkát, amíg be nem fejezem, amit elterveztem. Lehet, hogy a kísérlet egészében nem működik, talán holnap, sőt három hónap múlva sem fog – de szeretem, ha a nap végén elmondhatom, hogy legalább egy problémát megoldottam. Persze családdal ez nem egyszerű, a gyerekeket el kell hozni az iskolából. Viszont ha egyszer már felálltam, akkor nem viszem haza a munkát, nem rágódom rajta a vacsoraasztalnál.

Hogy néz ki egy napod, folyamatosan laborban kísérletezel?

Sajnos, ahogy telnek az évek, egyre kevesebb időt tudok laborban tölteni. Miután elvittem a gyerekeket az iskolába, az irodában az e-mailjeim átnézésével kezdem a napot. Az e-mail elterjedésével nagyon megváltozott a tudósok élete. Egyfelől jó, hogy gyorsan tudunk kommunikálni, másfelől elvárás, hogy mindenre azonnal reagáljunk. Hetente többször tartunk egyórás telekonferenciát, ami korántsem olyan hatékony, mint a kétszemélyes kommunikáció. A LIGO-együttműködésben ezren vesznek részt, ezen kívül más programokon is dolgozunk. Folyamatosan ömlenek a levelek, ez rengeteg időt elvesz. Én ezt a részét szeretem legkevésbé a munkámnak. Délután bemegyek a laborba, a diákokkal foglalkozom, tanítok. Úgy kéthetente, ha valami nagyon új kísérletbe kezdek, amit magam szeretnék felállítani, vagy egy új problémát megoldani, megfordítom a napirendemet: bejövök a laborba, ki sem nyitom a számítógépet, és délután ötig egyetlen e-mailre sem válaszolok. Ezek a legjobb napok.

A karriered párhuzamosan alakul férjed, Márka Szabolcs pályájával, aki a gravitációs hullámmal foglalkozó csoport vezetője. Tudós párként van köztetek munkamegosztás?

Szabi nagyon kreatív, igazi ötletember. Szeret új területeket felderíteni, és meghatározza, milyen irányban haladjon a csoport. Én nagyobb szerepet vállalok a végrehajtási fázisban, főleg a laborkísérletek megtervezésében. Hiszen az ötleteket be is kell fejezni! Több időt töltök a megvalósítást segítő diákokkal is. Szabi egyébként, amellett, hogy tele van ötletekkel, kiváló műszerépítő. Már diákként remek eszközöket épített – én inkább kísérleteket, méréseket állítok össze meglévő eszközökből, de a műszerépítésből is kiveszem a részem. Közös bennünk, hogy szeretünk olyasmivel foglalkozni, ami teljesen új, amire még nincs megoldás, de úgy gondoljuk, megcsinálható.

A gravitációs hullámokon kívül sok mindennel foglalkozik a kutatócsoport. Néhány évvel ezelőtt bejárta a sajtót egy lézerfüggöny híre, amely hatékony védelmet jelenthet a maláriát terjesztő szúnyogokkal szemben. Hogy áll most ez a találmány?

A terveink alapján várhatóan nyárra elkészül a prototípus, amit először a laborban tesztelünk, majd Afrikában terepen szeretnénk kipróbálni. Erre talán ősszel kerülhet sor. Szintén Szabi ötlete egy másik program, amelynek célja a betegségeket terjesztő rovarok megfékezése: a szúnyograjok akusztikus (hangalapú) nyomkövetése. Ehhez tervezünk most műszaki eszközöket.

Nem lehet könnyű az élet megszervezése négy gyerek mellett.

A gyerekek a nyarakat Magyarországon töltik a nagyszüleikkel. Fontos számunkra, hogy szoros kapcsolatuk legyen a nagyszüleikkel. Édesanyám és anyósom remek asszony, nagyon sokat segítenek nekünk. Nyaranta csiszolódik a gyerekek magyarnyelvtudása, otthon is szereznek barátokat. Persze hiányoznak, viszont a munkában ilyenkor jelentősen megnő a produktivitásunk. Fontosnak tartom, hogy a fiatal lányok, nők tudják, hogy a tudományos pálya és a gyerekvállalás összeegyeztethető. Ma már egyre több konferencián van bébiszitter-szolgáltatás. Amikor 16 évvel ezelőtt  a lányom megszületett, még nem volt ilyen. Elmentem egy konferenciára, ott álltam a tudományos poszterem mellett, karomon a babával, és úgy éreztem, senki sem vesz komolyan. Azóta sokat változott a világ, jó irányban.

Orosz Ildikó cikke a HVG Extra A nő 2016/1-es számában jelent meg.

Ha szívesen olvasna hasonló tartalmakat, rendelje meg a HVG Extra A nő legfrissebb számát a kiadótól vagy keresse az újságárusoknál.