A Harvard Egyetem szociálpszichológusát, Amy Cuddyt már gyermekkorában ámulatba ejtette mások testbeszédének megfigyelése, és érdeklődése hosszú távon is fennmaradt. Társadalomtudósként eleinte az előítéletek tanulmányozásával foglalkozott, később pedig érintette a hatalom, a dominancia és az erő témaköreit is. Amikor viszont a most 43 éves amerikai szociálpszichológus először publikálta a testbeszéd önképre gyakorolt hatásairól szóló elméletét, szinte kinevették.

Munkájával azóta számtalan szakmai díjat zsebelt be, bestsellerlistás könyvét milliók olvasták, neve pedig felkerült többek között a Business Insider internetes üzleti magazin 50 nő, akik megváltoztatják a világot című listájára. Jelenleg Boston környékén él férjével és fiukkal. Nem tudni, mindig is erre vágyott-e, de ha igen, akkor elmélete minden bizonnyal működik.

A nonverbális kommunikáció jelentősége

A testbeszéd fontossága a hétköznapi életünkben vitathatatlan. Nonverbális jelzéseink azonban nemcsak másokra, hanem saját érzéseinkre és testünkre is hatnak – derül ki Amy Cuddy vizsgálataiból.

Megfigyelései során az állatok és az emberek hatalmat sugárzó testi jelzéseinek hasonlóságából indult ki. A támadás előtt fejét felemelő kobra vagy a vezérséget kimutatni kívánó majom kitárulkozó mozdulatai nem állnak messze attól a győzelmi örömtől, amelyet például egy sportoló jelez karjai V alakú kitárásával. Jessica Tracy korábbi kutatásai ráadásul azt is kimutatták, hogy ezeket a győzelmi, hatalmi viselkedési mintákat még a született vak emberek is ösztönösen produkálják. Az említett domináns berögződések közös jellemzője, hogy testünket – mi és az állatok is – kinyitjuk, kihúzzuk.

E viselkedésnek az ellentéte figyelhető meg akkor, ha valamilyen sérelem ér minket, vagy épp szomorúak, bizonytalanok vagyunk. Összehúzzuk magunkat, kisebb teret foglalunk el, tudat alatt kicsinek akarunk látszani. Az egyes nonverbális jelek pedig kölcsönhatásba kerülnek egymással: például, ha valaki erővel közeledik felénk, akkor ösztönösen összehúzódunk.

Befolyásolhatja-e testtartásunk az érzéseinket?

Cuddy vizsgálatai során ezek a domináns alárendelt viselkedések a Harvard Egyetem üzleti ágán tanuló MBA-hallgatók órai aktivitásában is megfigyelhetők voltak. Egyesek teret igényelnek, könnyen észrevehetők és magabiztosan jelentkeznek, míg a bizonytalanabbak inkább összehúzzák magukat az előadások alatt.

Nem meglepő módon Cuddy az első viselkedési formát nagyrészt a férfiaknál jegyezte fel, míg a nők hajlamosabbak voltak az alárendelődésre. Kiderült viszont az is, amit kevesen gondoltak volna: a magabiztos testtartású diákok szignifikánsan jobb teljesítményt nyújtanak az órákon, mint kevésbé domináns társaik.

Amy Cuddynak ezen a ponton támadt egy érdekes ötlete: mi lenne, ha a kevésbé domináns hallgatóknak betanítanák a dominánsak viselkedését és fordítva. Azt már tudjuk, hogy viselkedésünk, megjelenésünk, testtartásunk befolyásol másokat. A kérdés ez esetben az volt: vajon a testtartásunk befolyásolja-e azt, miként érezzük magunkat és hogyan gondolkodunk önmagunkról. 

Fritz Strack német szociálpszichológus 1988-as vizsgálata már kimutatta, hogyha embereket szájba tett ceruza segítségével mosolygásra kényszerítünk, utána pozitívabb lesz az észlelésük (például viccesebbnek találnak egy rajzfilmet). Mindez fordítva is igaz: a lebiggyesztett száj negatív hangulatot képes előidézni. Egy arckifejezés felvételével tehát befolyásolhatók az érzelmi állapotok, de vajon a hatalom és az alárendelődés kapcsán is így működünk?

A magabiztos fellépés elemei

1. A legegyszerűbb a média által szupernőnek keresztelt póz: álljunk kis terpeszben, karjainkat tegyük csípőre, ujjainkat nyissuk szét. Nézzünk egyenesen előre. 2. Támaszkodjunk kissé előre egy asztalon, és nézzünk egyenesen előre. 3. Ülő helyzetben tegyük fel a lábunkat az asztalra, és tegyük tarkóra a kezünket. 4. Ülő helyzetben dőljünk kissé hátra, tarkóra tett kézzel. Lábaink zárjanak derékszöget a földdel, az egyik lábszárunkat tegyük a másik térdünkre. 5. Ülő helyzetben dőljünk hátra, majd egyik kezünket támasszuk meg a széktámlán. Lábainkat helyezzük merőlegesen a földre, és nyissuk nagy terpeszbe.

Kétperces szerepjáték

A kérdés megválaszolásához Amy Cuddy a biológiát hívta segítségül: nyálmintával megvizsgálták az MBA-hallgatók stresszhormonjának (kortizol) és dominanciahormonjának (tesztoszteron) szintjét. Az előbbi természetesen a kevésbé domináns hallgatók esetében volt magasabb, míg utóbbi a dominánsabbaknál. Meglepő eredmény viszont akkor született, amikor Amy korábbi ötletét felhasználva megkérték a kevésbé magabiztos hallgatókat domináns, míg a magabiztos hallgatókat alárendelődő pózok felvételére.

A kísérlet a következőképpen zajlott: bejöttek a hallgatók, beleköptek egy kémcsőbe, majd felvették a számukra idegen testtartás valamelyikét két percre. Megkérték őket, hogy egy skálán értékeljék, hogyan érzik magukat, aztán lehetőséget kaptak egy kis szerencsejátékra, majd újra nyálmintát adtak.

Az eredmény önmagáért beszélt: a domináns pozíciókat felvevők 86 százaléka játszott, az alárendelődő szerepet felvevőknek viszont csak a 60 százaléka. Tesztoszteronszintben 20 százalékos növekedés volt megfigyelhető a domináns póznál, a kevésbé magabiztos pózoknál pedig 10 százalékos csökkenés. A kortizolszint esetében a hatalmi pózokat játszóknál 25 százalékos csökkenést figyeltek meg, míg a nem dominánsokat produkálóknál 15 százalékos növekedést. Mindez kétpercnyi szerepjáték eredményeképpen. 

A magabiztos testhelyzet felvétele tehát még akkor is növeli agyunk tesztoszteronszintjét és csökkenti a stresszhormon termelődését, ha csupán eljátsszuk a magabiztosságot. Vagyis a hatalmi pózok valóban lazábbá és magabiztossá tesznek minket, és azzá válunk, amit mutatunk.

Kerülendő testtartások

1. Keresztbe zárt karok és lábak 2. Gömbölyödő hát 3. Lefelé nézés, ölbe rejtett és összekulcsolt kéz 4. Egyik kézfej a nyak köré fonva, könyök a mellkas elé zárva 5. Párhuzamosan egymásra helyezett karok HVG Extra Business

Apró trükkök, nagy változások

A laboratóriumi körülmények között lezajlott vizsgálatok eredményei láttán felmerülhet az olvasóban a kérdés, mindezt hogyan alkalmazhatjuk a hétköznapokban. Amy Cuddy azt tanácsolja, hogy gondoljunk az itt leírtakra fenyegető társas helyzetek – előadások, felelés, vizsga, gyűlések, új csoportba beilleszkedés, állásinterjúk – előtt.

Ne dobjuk fel a lábunkat az állásinterjún, és ne tárjuk ki a kezünket sem – nem az adott helyzetben kell bedobnunk a „jó” pózokat. Viszont ha van egy kis időnk, gyakoroljunk a mosdóban, a buszmegállóban vagy otthon, a megméretés előtt mindössze két percig! Csodák csodájára meg fogunk nyugodni és magabiztosak leszünk.

Bevallása szerint Amy Cuddy sem tartozott mindig a magabiztos emberek táborába. Tizenkilenc éves korában egy súlyos autóbalesetben agykárosodást szenvedett, aminek következtében jelentősen lecsökkent az agyi teljesítménye. Orvosai azt mondták neki, olyan mértékben károsodott az agya, hogy valószínűleg sohasem fogja tudni elvégezni az egyetemet. Végül nem lett igazuk, sőt: Amy jelenleg doktori fokozatnál tart a diplomák halmozásában, és egyébként a Harvard Business School elit üzleti iskolájában tanít MBA-hallgatókat.

Egyszerűen csak próbáljuk eljátszani azt, amilyenek lenni szeretnénk, és azzá fogunk válni – üzeni Amy Cuddy a bizonytalanoknak. Az apró trükkök nagy dolgokhoz vezethetnek, csak konfiguráljuk az agyunkat a lehető legjobb megoldásra – javasolja. Szerinte két perc gyakorlás és pózolás hatására meg tudjuk változtatni bármilyen társas helyzet kimenetelét, talán még az életünket is.

Szabó Vivien cikke eredetileg a HVG Business Extra magazin 2016/2-es számában jelent meg. A magazin legfrissebb száma a hatékonyság, az időgazdálkodás és a fókuszálás témáját járja körbe. Keresse az újságárusoknál vagy rendelje meg – akár a régebbi számokat is – a kiadónál! Ha tetszett a cikk, lájkolja a HVG Extra Business facebookos oldalát is.