Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Vettel csak az ötödik helyről indulhat az Egyesült Államok nagydíján.
Az ötödik világbajnoki címére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjának szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
A 33 éves versenyzőnek ez az idei kilencedik, pályafutása 81. rajtelsősége. Az időmérőn Hamilton mögött az összetettben második Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres vb-győztes német pilótája zárt a második, csapattársa, a finn Kimi Räikkönen pedig a harmadik helyen.
Vettel ugyanakkor a rajtrácsra csak ötödiknek állhat majd fel, mert a pénteki első szabadedzésen a versenybíróság szabálytalannak ítélte meg, és háromhelyes rajtbüntetéssel sújtotta.
Hamiltonnak nyolc ponttal kell többet szereznie Vettelnél ahhoz, hogy már Austinban megnyerje ötödik világbajnoki címét.
Az 56 körös Egyesült Államok Nagydíja vasárnap - magyar idő szerint - 20.10 órakor kezdődik.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.