Azt persze sejtettük, hogy a Volkswagen-konszern remek négyhengeres benzinmotorjából ennél nagyobb teljesítményt is ki lehet csikarni, és az ABT ezt most meg is tette. A német tuningcég talált még 50 extra lóerőt az erőforrásban, így a sofőrnek immár 350 lóerő áll a rendelkezésére.

Nyomatékból 10 százaléknyi többletet kapunk: a 400 Nm-es gyári érték 440 Nm-re növekedett. Ráadásul oly módon, hogy a csúcsnyomaték 2000-es és 5200-as fordulat között folyamatosan rendelkezésre áll. Álló helyzetből kereken 5 másodperc alatt gyorsulhatunk fel 100-as tempóra, a végsebesség pedig 255 km/h-ra nőtt.

A motortuningon kívül többek közt futóműültetést és -keményítést, illetve 20 colos új könnyűfém felniket is kapunk, a várható árról viszont egyelőre még nem nyilatkozott az ABT.




Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.