Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Először négy, majd három autó ütközött össze.
Torlódik a forgalom az M1-es autópályán Biatorbágy térségében, mert baleset történt – írja a Police.hu.
Péntek reggel eddig tisztázatlan körülmények között négy autó ütközött össze 21-es kilométerszelvényében, majd a 20-as kilométerszelvényben további három autó karambolozott a főváros felé vezető oldalon. A balesetben az elsődleges információk szerint 1 ember megsérült.
Sérült járművek az autópálya mindkét forgalmi sávját elfoglalják, a forgalom a leállósávon halad.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.