Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Lime már tavaly keresett budapesti partnereket a rollerek feltöltésére.
Hamarosan megjelenhet Budapesten az első közösségi elektromosroller-megosztó szolgáltatás is – írja a G7.hu, amely szerint erre utal, hogy az amerikai gyökerű Lime mobilapplikációjában egy budai magánháznál pár napja feltűnt két roller.
A lap megkereste a cég európai központját, mire egy magyar kommunikációs cégtől kaptak választ, amely azt közölte, hogy folyamatosan dolgoznak azon, hogy szolgáltatásaikat egyre több városban elérhetővé tegyék.
"Amennyiben további információink lesznek az elektromosroller-megosztás budapesti elindításáról, haladéktalanul tájékoztatni fogjuk. Addig is köszönjük türelmét!" – írták.
A rollerek egy töltéssel körülbelül 60 kilométert tudnak megtenni, a cég pedig minden városban keres olyan embereket, akik vállalják, hogy bizonyos jutalékért elviszik és feltöltik a közelükben lévő eszközöket. A Lime már tavaly novemberben közzétett egy felhívást, amelyben budapesti töltőket keresett.
A cég a rollereknek nem épít dokkoló állomásokat, az eszközök az utcán parkolnak, ezeket egy mobil applikáció segítségével lehet feloldani és használni. Amerikában a feloldásért általában 1 dollárt kell fizetni, majd a használat percenként 15 centbe kerül. A társaság tavaly szeptember végén jelent meg Prágában, ahol 25 koronát (310 forintot) kér a zár kioldásért, és 2 koronát (25 forintot) percenként a használatért.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.