szerző:
hvg.hu

Az akkuja egy vizespalacknak tűnik csak.

A spanyol-olasz-portugál összefonódású Capri cég készítette ezeket a modelleket, amelyek ránézésre a '70-es évek stílusát idéző városi bringák. Mindeközben egy 250 Wattos agymotor dolgozik a hátsó kereknél, amelyet egy 8,6 Ah-s akkumulátorral működtetnek.

A hétsebességes váltóval ellátott kerékpár elektromos rásegítésének hatótávja 40 kilométer környékén van, miközben a kétkerekű tömege alig 16-17 kilogramm a váz fajtájától függően. A rásegítéssel megtehető táv persze nagyban függ a terepviszonyoktól, a biciklista testsúlyától, a rásegítés mértékétől, az abroncsnyomástól, illetve a levegő hőmérsékletétől is.

©

A Capri kerékpárjai két változatban érkeznek: az egyik, a felső csővázas, amelynek neve Metz, míg a másik az Azur, amely igazi retró stílusú színekben is rendelhető.

Igaz, egyik sem túl olcsó, még a kedvezőbb árú is kétezer euró normál áron, míg a drágább 2437 euróba kerül mindenféle kedvezmény nélkül. Mivel ez az egész egy start-up projekt is a részükről, ezért az első pár vevőnek elég kedvezményt is kínálnak.

©
©
©
©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Megvan, miért némult el az Omega az Aréna-koncerten

Megvan, miért némult el az Omega az Aréna-koncerten

Bűn-e, ha arrébb tesz az ember egy hegyet és kibelezi a Földet?

Bűn-e, ha arrébb tesz az ember egy hegyet és kibelezi a Földet?

Podcast: "Mennyire álságosak vagyunk" – Zacher Gábor a sorozatfüggőségről beszélt

Podcast: "Mennyire álságosak vagyunk" – Zacher Gábor a sorozatfüggőségről beszélt

Listázta a kormány, kiket ajánlott meghívni a rendszerváltás megünneplésére

Listázta a kormány, kiket ajánlott meghívni a rendszerváltás megünneplésére

A fideszes képviselő és a kabinetvezető is alpári módon reagált a szekszárdi kudarcra

A fideszes képviselő és a kabinetvezető is alpári módon reagált a szekszárdi kudarcra

Sikerült tetten érni az evolúciót: a vadállatok kitaláltak valamit a klímaváltozás ellen

Sikerült tetten érni az evolúciót: a vadállatok kitaláltak valamit a klímaváltozás ellen