Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
A tavasz kezdetével az érintett autópálya-szakaszokon újból a korábbi sebességkorlátozás lép érvénybe.
Ausztriában 2018 augusztusában kijelöltek két olyan autópálya-szakasz, ahol kísérleti jeleggel 130-ról 140 km/h-ra emelték a megengedett legnagyobb sebességet. Az eredetileg egy évre tervezett kísérleti projekt végül idén március 1-én ér véget, vagyis most vasárnaptól az érintett szakaszokon 10 km/h-val csökkenteni kell a sebességet.
A Bécs és Salzburg közötti A1-es autópályán Alsó-Auszriában a Melk és Oed közötti 88 kilométeres, illetve Felső-Ausztriában a Haid és Sattledt közötti 32 kilométeres szakaszon engedélyezték a 140 km/h-s sebességet.
Az alapvetően pozitív tapasztalatokkal indult pilot projektet az előző ÖVP-FPÖ kormányzat indította, a megszüntetését pedig az új környzetevédelmi miniszter, Leonore Gewessler kezdeményezte.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.