6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A Ladához visszatér az a típus, amelyet az elmúlt időkben egy másik cég árusított.
A Lada nem éppen tegnap, hanem még 1977-ben dobta piacra ikonikus kompakt terepjáróját, a Nivát (VAZ-2121), melynek mind a mai napig gyártásban lévő változatát a közelmúltban mi is alaposan kipróbáltuk. Sokan viszont nem tudják, hogy az AvtoVAZ több évtizedes múltra visszatekintő modelljét már jó ideje nem Nivának, hanem 4x4-nek hívják.
A Niva nevet ugyanis 1998 óta egy másik orosz terepjáró, a GM-AvtoVAZ által gyártott Chevrolet Niva viseli. Ez a modernizált VAZ-2121 technikára épülő és eleinte VAZ-2123 néven jegyzett, 80 lóerős 1,7 literes szívó benzinmotorral szerelt járgány konkrétan így néz ki:
Tavaly év végén derült fény arra, hogy az AvtoVAZ kivásárolja a vegyesvállalatból a GM-et, a napokban pedig bejelentették, hogy a GM-AvtoVAZ már Lada West Togliatti névre hallgat. A vállalat fő terméke, a Niva terepjáró egy darabig még Chevrolet márkajelzéssel kerül forgalomba, de az ígéretek szerint még az idei év folyamán be fog olvadni a Lada termékkínálatába.
A hazánkban nem forgalmazott Chevrolet Niva oroszországi alapára 688 500 rubel (3 millió forint). Összehasonlításképp, a Lada 4x4 alapmodellje már 503 910 rubel (2,2 millió forint) ellenében hazavezethető az oroszoknál, hazánkban pedig minimum 3,2 millió forintot kell fizetni érte.
Sokáig pletykáltak arról, hogy a GM elkészíti a mára már teljesen elavult Niva utódját, azonban 2018 őszén kiderült, hogy leállították ennek a típusnak a fejlesztését.
Azt egyelőre nem tudni, hogy a jelenlegi Lada 4x4 meddig lesz még kapható, mindenesetre a legjobban felszerelt és nemrégiben felfrissített változata így mutat:
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.