Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Elfogtak két férfit a rendőrök Budapesten, akik a gyanú szerint 15 katalizátort loptak el a fővárosban, illetve vidéken. A páros egy lopott bicikli hirdetésén bukott meg.
Egy férfi július elején tett feljelentést, mert ellopták a kerékpárját, majd egy hét múlva jelezte a rendőrségnek, hogy egy hirdetésben viszontlátta. A nyomozók lebeszéltek egy találkozót a hirdetővel, ahol sikerült elfogni a 42 éves R. Attilát, aki beismerte a lopást.
A rendőrök házkutatást tartottak R. lakhelyén, ahol ott parkolt az autója is, amit egy másik júliusi lopás helyszínén is láttak. A csomagtartóban megtalálták azt a katalizátort, amit egy VW Polo kipufogóját szétvágva loptak el. Megtalálták az elkövetéskör viselt ruhákat és szerszámokat is.
A rendőrség szerint a lopásnál volt egy társa is, a 22 éves K. Botond, akit a hónap végén szintén elfogtak.
A gyanú szerint az elmúlt másfél hónapban a két férfi Budapesten és vidéki városokban összesen 15 különböző típusú autóból lopta el a katalizátort, amelyeket aztán eladott.
A nyomozók emellett azt is kiderítették, hogy R. Attila élettársa, T. Vivien júniusban kétszer is megkérte K. Botondot, hogy vágja le az autójára tett kerékbilincset, mert nincs pénze kifizetni a bírságot.
A rendőrök a 42 éves R. Attilát egyrendbeli lopás vétség és egyrendbeli lopás bűntett kísérlet, a 22 éves K. pedig Botondot hatrendbeli lopás bűntett, egyrendbeli lopás bűntett kísérlet, illetve egyrendbeli rongálás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A 20 éves T. Vivient felbujtóként elkövetett rongálás miatt hallgatták ki, szabadlábon védekezhet.
(Képünk illusztráció)
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.