Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pont a kocsi elé parkoltak a saját járművükkel.
Levágta, majd ellopta egy leparkolt autó katalizátorát egy férfi és egy nő június 19-én Budapest IX. kerületében, a Soroksári úton. Tettüket az autó fedélzeti kamerája az elejétől a végéig rögzítette.
A felvételről kiderült, hogy a páros autóval érkezett a helyszínre, majd takarva a kiszemelt autót leparkoltak elé. A férfi egy emelővel felemelte a kocsit, és hozzálátott a kipufogórendszerbe épített alkatrész kivágásához, miközben a társa a szemmel tartotta a környéket. Az egész művelet nem tartott tovább két percnél.
A fővárosi rendőrök a videó alapján rövid idő alatt azonosították a szombathelyi párost. A 20 éves G. Ramónát Szombathelyen elfogták, társa, a 26 éves T. Áron ellen elfogatóparancsot adtak ki. Néhány nappal később ő is rendőrkézre került. A gyanú szerint a páros a III. kerületben is követett el hasonló bűncselekményt – olvasható a rendőrség oldalán,
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.