szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A dubaji sportkocsi külsejét a tervezők szerint a sugárhajtású vadászgépek ihlették. És talán a teljesítményét is.

10 éve már annak, hogy egy bizonyos Defining Extreme Vehicles Car Industry L.L.C. nevezetű dubaji cég a helyi autószalonon bemutatott egy 5 000, az ötezer lóerősnek ígért koncepcióautót. Két évvel később aztán elkészült a motor 4500 lovas változata, és újabb két év múlva már magát az autót, pontosabban a Devel Sixteen első prototípusát is közszemlére bocsátották.

A Devel Motors terveiben három modell szerepelt, melyek közül a legerősebb 12,3 literes négyturbós V16-os 5000 lóerős, a szintén V16-os középső verzió 3000 lovas, a belépőszintet képviselő V8-as kivitel pedig 2000 lóerős produkciót ad elő.

Amikor a közelmúltban a Los Angeles-i Petersen Automotive Museumban jártunk, nemcsak Kádár János egykori parádézós Csajkáját és az egyetlen példányban készült Ferrari Testa d’Orót jártuk körbe, hanem a Devel Sixteen egyik példányát is.

László Ferenc
László Ferenc

A mellékelt fotókon látható elképesztően hosszú és lapos, összkerék-hajtású középmotoros hipersportkocsi a Devel Sixteen 2020-ban készült V8-as prototípusa.

László Ferenc

A 6,2 literes V8-as turbómotor 2 000 lóerős teljesítménye a gyártó közlése szerint 2,4 másodperces 0-100-as gyorsulást, illetve 450 km/h-t meghaladó végsebességet tesz lehetővé.

László Ferenc
László Ferenc

A 335/25 ZR22 Pirelli P Zero gumikon gördülő prototípusból négy példány készült, ennek a leggyengébb és legolcsóbb V8-as verziónak az értéke 1,6 millió dollár (585 millió forint).

László Ferenc
László Ferenc

Az 5 000 lóerős csúcsmodell kapcsán 1,8 másodperces 0-100-as szintidőt, illetve 550 km/h-t meghaladó végsebességet ígértek a fejlesztők.

László Ferenc
László Ferenc

Az alapítók fejéből 2006-ban kipattant alapötlet óta 17 év telt el, és bár a Devel Sixteen azóta végül is testet öltött, egyelőre nem igazán tudott túllépni a prototípus fázison. Az arab hiperautót legutóbb tavaly év végén egy hongkongi kiállításon lehetett "élőben" megtekinteni.

László Ferenc

A 16 hengeres motorok, ha nem is gyakoriak, mégsem példa nélküliek – a világ első sorozatgyártású 16 hengeres kocsiját a Cadillac dobta piacra 1930-ban.

A 7,1 literes 16 hengeres motor 185 lóerős és 434 Nm nyomatékú - ez egy 1938-as példány
Bring a Trailer

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!