Budapesten az F1: Leclerc mobillal vezetett elektromos autót, a Shell egyre jobban hisz a villanyban

A Ferrari monacói pilótája távirányítású autóval versenyzett a Shell magyar származású globális alelnökével Budapesten, ahol többek közt az olajipari cég jövőképébe is bepillantást nyerhettünk.

Budapesten az F1: Leclerc mobillal vezetett elektromos autót, a Shell egyre jobban hisz a villanyban

Amikor 2016-ban a világ legnagyobb benzinkútján tettünk látogatást, a Shell globális ügyvezető alelnöke még csak vázlatosan beszélt arról, hogy a jövőben már nemcsak üzemanyagot, hanem akár elektromos energiát is lehet majd "tankolni" a benzinkutakon.

Azóta eltelt pár esztendő, Kapitány István víziója megvalósult, és mostanra eljutottunk arra a szintre, hogy a Shell és a Ferrari csütörtök esti közös budapesti F1 rendezvényén lényegében már több szó esett az elektromos autózásról, mint a hagyományos üzemanyagokról.

A hétvégi Magyar Nagydíjra felfűzött esemény sztárvendége a Ferrari 25 éves monacói pilótája volt, Charles Leclerc mobiltelefonnnal távirányított elektromos kisautóval versenyzett a Shell cégvezér ellen.

László Ferenc
László Ferenc

Leclerc hangsúlyozta, hogy igazi versenyautójának üzemanyaga 99 százalékban azonos típusú összetevőket tartalmaz, mint az olajcég V-Power Racing utcai üzemanyaga. Az igazi varázslat a fennmaradó 1 százalékban rejlik.

Kapitány arról beszélt, hogy a Shell örömmel vágott bele az új F1 szabályok szerint 2026-tól kötelezően használandó 100 százalékban szintetikus és fenntartható üzemanyag fejlesztésébe, de azzal is tisztában kell lenni, hogy a száguldó cirkusz ökolábnyomának legfeljebb csak 1 százalékáért felelnek a versenyautók.

A környezetre egyértelműen a Forma–1 hatalmas logisztikája gyakorolja a legnagyobb hatást, így a Shell továbbra is kiemelten fontosnak tartja a hagyományos üzemanyagok, a gázolaj és a benzin folyamatos fejlesztését.

László Ferenc

A cégvezér nem titkoltan abban bízik, hogy a szintetikus üzemanyagoknak köszönhetően 10 év múlva is lesznek még belső égésű motorok az F1-ben, még akkor is, ha a hibrid technika elektromos része 2026-tól minden korábbinál fontosabb szerephez jut az autóversenyzés királykategóriájában.

Kapitány szerint az autózás jövőjét illetően több mint egy válaszra van szükség, több célra vezető utat kell találni, és nem a vagy-vagy, hanem az és-és gondolatmenet híve. Elárulta, hogy saját autója egy belső égésű motoros Maserati, ami mellé viszont nemrégiben egy Tesla Model 3 begurult a garázsba.

A Shell folyamatosan fejleszti elektromos autó töltőhálózatát, hamarosan új magyar töltőállomásokat is üzembe fognak helyezni, és a Shell töltőkártyáját jelenleg már több mint 160 ezer európai ponton lehet használni. Az elmúlt 3-4 évben 800 főre gyarapodott a cég elektromobilitásra fókuszáló alkalmazottainak száma, és a Shell több ebben az iparágban érdekelt vállalatot is felvásárolt.

László Ferenc

Felmerülhet a kérdés, hogy mi lesz a V-Power jövője, vagyis, hogy táltosbenzin után táltosáram is kapható lesz-e? Kapitány szerint az elektromos autókat használók számára azért lehet érdemes a Shellt választani, mert a villanyautókat nemcsak rövid ideig lehet majd a lehető legnagyobb teljesítmény mellett tölteni.

Egyrészt gőzerővel folynak a fejlesztések, hogy mihamarabb elérhető legyen a 400 kW-os csúcsteljesítmény (jelenleg 270-350 kW a plafon), másrészt a mérnökök a töltési folyamat optimalizálásán fáradoznak, és azt próbálják megoldani, hogy a kocsik és a töltőpontok közötti kommunikáció a lehető legkiválóbb legyen.

László Ferenc
Kapitány István, Charles Leclerc és Istenesné Solti Andrea, a Shell magyarországi vezetője
László Ferenc
A dán Nicklas Nielsen a Le Mans-i élményeiről beszélt
László Ferenc
László Ferenc
László Ferenc
László Ferenc
A Gresham-palota előtt rajongók sorfala fogadta Leclerc-t
László Ferenc

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.