Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Hamarosan érkezik a Stellantis olasz márkájának második generációs Stelvio szabadidő-autója.
Az Alfa Romeo nem éppen tegnap, hanem még 2016 novemberében mutatta be első SUV-ját, az azóta többször is felfrissített, de még mindig gyártásban lévő Stelviót.
Mára már egy picit eljárt az idő a modell felett, így aztán érkezőben az a második generációs változat, melynek álcázófóliát viselő prototípusáról most maga a gyártó hozott nyilvánosságra néhány kedvcsináló felvételt.
A mellékelt fotókon minden valószínűség szerint a Stelvio tisztán elektromos változata látható, amint éppen Svédországban tesztelik az olasz pilóták.
Az STLA Large platformra épülő és belsőégésű motoros változatokban is támadó újdonság hivatalos leleplezésére várhatóan még az idén sor kerül, a forgalmazás azonban előreláthatólag csak jövőre fog megkezdődni.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.